2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A turizmus mindig az életszínvonal mutatója volt

– Beszélgetés Fülöp Nagy Jánossal, a Szovátai Fürdővállalat vezérigazgatójával –

– Hogyan élték túl a múlt esztendőt?

– A tavaly március közepétől leálltunk, teljes tevékenységi stop volt, bár a rendeletek nem tiltották a szállodák működését. De egy gyógyüdülőbe, mint amilyen Szováta is, az emberek nem szállásért jönnek, ezért mi a szállodákat is bezártuk, mert ha nem volt gyógyászatunk, és nem jöttek vendégek, akkor nem kellett sem szállást, sem kosztot biztosítani. Egy nagyvárosban más a helyzet, de Szovátán, Kovásznán, Félixfürdőn, Tusnádon a gyógyszállodák bezártak. Ez így tartott egészen június 19-ig, mert 15-én jelent meg az a rendelet, hogy figyelembe véve a fertőzések számát és az országos járványügyi helyzetet, a szükségállapot után a veszélyhelyzet lépett érvénybe, és így bizonyos tevékenységi köröket felszabadítottak. Ezek közé számítottak az éttermek is, de csak a külső teraszok, és azok is csupán 50%-os kapacitással, nagyon szigorú feltételek mellett – maszkviselés, fertőtlenítés – mind a személyzet, mind a fogyasztók részéről. 


Fülöp Nagy János



Nem volt invázió, de az emberek elindultak

– Azt gondoltuk, itt az ideje, hogy lépjünk, különben egész nyáron otthon ülhetünk. Március 15-től június 19-ig a dolgozóink otthon maradtak kényszerszabadságon, 19-én visszahelyeztük őket munkaviszonyba, és elkezdődött az élet: megnyitottuk a Medve-tavat, pár nap múlva amúgy is nyitni kellett volna a strandot. Szovátának adtunk egy kis oxigént azzal, hogy megnyitottuk a Medve-tó strandját, és ezzel együtt a Szováta Szálloda egyik éttermének a teraszát.

Nem volt invázió, de az emberek elindultak. Akkor valójában még nem ültek olyan sokat bezárva a házba az év végéhez képest, amikor már mindenkiben pattanásig feszült a türelmetlenség. Júniusban elég türelmesek voltak az emberek, mindenki félt a fertőzéstől; eleinte bátortalanul jöttek, de aztán elég jól beindult a szezon. Júliusban és augusztusban, hasonlóan más évekhez, jó idény alakult ki, persze a szabályoknak megfelelően. Ezeket nem lehetett tágítani, és az életünket nem tudtuk jobbá tenni. Például a beltéri medencék működtetése akkor is, sőt még most is tilalom alatt van, mert állítólag ezeknél nagyobb a fertőzésveszély. Úgyhogy a Medve-tóval, egy szép vendéglői terasszal és abszolút elementáris gyógyprocedúrákkal – masszázs, paraffin, elektroterápia – újraindítottuk az életünket. Aztán úgy a szezon végéig apró lépésekkel meg lehetett nyitni az éttermek 50 százalékát, a teraszokat 100 százalékban, természetesen a megfelelő távolság betartásával. Kezdtünk visszatérni a szokásoshoz kapacitáskihasználás szempontjából, de a beltéri medencék, a wellnesstevékenység máig tiltva van. 

– A szezon végén a Medve-tónál megszűnt a fürdési lehetőség. Hogyan tértek át a téliesítésre? 

– Miután tavat be kellett zárni, a belső épületi tevékenységeinkbe bevittünk minden lehetséges gyógyprocedúrát: sós vizes ülőmerülést, édesvízi gyógytornát felügyelet mellett, csoportosan vagy egyénileg, így bővítve ki az elektroterápiát, masszázst vagy iszappakolást, és a strandélet befejezése óta most is ez vehető igénybe. Aki jön, az limitált időre limitált gyógykezelést kaphat. A lubickolás még mindig nincs megengedve, az úszómedencénk továbbra is zárva van, a jacuzzik szintén. A Román Fürdőszövetségen keresztül többször kértük a kormánynál, a szaktárcánál, hogy valamit tegyenek, mert egész Európában mi vagyunk az egyedüli ország, ahol a gyógyüdülők munkáját csonkítják azzal, hogy nem engedik meg a medencék működését, de sajnos süket fülekre találtunk. Élünk, ahogy tudunk. Eljött a karácsony, 2020-ban a covidos időszak jó alkalom volt a családi együttlétre. Kevés vendégünk volt, mert nagyon szigorú korlátozások mellett lehetett a karácsonyi csomagot eladni. A szilveszteri csomag is tánc és élő zene nélküli volt, az asztalok és a vendégek közötti távolság betartásával 23 órakor be kellett zárni. 


Fotó: Nagy Tibor



– Honnan jöttek a vendégek?

– Belföldiek voltak, inkább a nagyvárosokból: Bukarestből, Brassóból, Kolozsvárról. Külföldiek semmiképpen, a moldávok, a mi hagyományos karácsonyi vendégeink  ittléte is elmaradt a határzár miatt. Tartjuk a kapcsolatot az ottani irodákkal, érdeklődnek Szováta iránt, és reméljük, hogy legalább a nyári szezonra úgy alakul a járványügyi helyzet, hogy újra tele lesz Szováta moldávokkal és hazai vendégekkel. 

Értékesítettük a gyógycsomagjainkat

– Ezt az évet jól kezdtük, értékesítettük a gyógycsomagjainkat, egy kis új hangulatot leheltünk beléjük. Minden ajánlatunkba beírtuk, hogy milyen szigorú feltételek mellett történik az itteni élet, így szeretnénk megerősíteni az emberekben a bizalmat, hogy Szováta és azon belül a mi szállodáink biztonságos, jó helyek. 

Vannak vendégeink, a három szállodánkból kettő van megnyitva: a Brădet és az Ursina, a Szováta szállóban két-három emeletet nyitunk meg, inkább hétvégeken, amikor több a foglalás. 

A vendégeknek – érthető módon – nem tetszik, hogy a szállodákban a kötelező távolságtartási szabályok miatt nagyon sok szériát kell csinálnunk, és emiatt egy személynek naponta maximum egy óra jut arra, hogy nyugágyon pihenjen, szaunázzon és igénybe vegye a sósfürdőt. De ezek a feltételek, ezekhez kell tartanunk magunkat. 

– A járványnak még nincs vége. Milyen terveik vannak a következő időszakra? 

– A terveink közül azok a nagyberuházások, amelyeket a tavalyelőtt felvázoltunk, ebben a covidos időszakban pár évet csúsznak. Azonban nem mondtunk le róluk, hiszen stratégiai beruházásoknak számítanak, csak késleltetjük őket, és megpróbálunk – amennyiben lehet – minél hamarabb visszaállni arra az életritmusra, ami híressé tette Szovátát. De nemcsak tőlünk függ, mi megpróbáljuk megtenni mindent, amit lehet, és várjuk azokat a rendeleteket, amelyek felszabadítják az életet. 

A gyógyüdülők a politikusoknak csak szavazáskor fontosak

– 2020 szeptemberében Egyedül Európában mottóval szervezett tiltakozást a romániai gyógyturisztikai munkaadók szervezete, hogy felhívják a kormányzat és a közvélemény figyelmét arra, hogy a romániai gyógyászati ágazatot az összeomlás fenyegeti, és követelték, hogy oldják fel az összes megszorító intézkedést ebben az ágazatban. Volt eredménye a tiltakozásnak?

– Bukarestben a média jelenlétében ismertettük a helyzetet. Úgy éreztük, hogy lépnünk kell, a nyár vége felé jártunk, és tudtuk, hogy a fürdőhelyeken hamarosan megszűnik a strandélet. Gondoltuk, most az ideje, hogy a kormány tudomására hozzuk, mi is létezünk, nemcsak a HoReCa. A HoReTra-ról a gyógyüdülési ágazatról senki sem beszél, pedig lényeges szelete a turizmusnak. Ám úgy látszik, ez nem fontos a politikusoknak, csak olyankor, amikor szavazni kell. 

A szeptemberi felvonulásunk során két hétig mindennap megjelentünk az elektronikus médiában. Már akkor éreztem, hogy a Covid utáni idővel is foglalkozni kellene a nyugati országokban és azokban, ahol a mi szállodacsoportunknak szállodái vannak – Csehország, Szlovákia, Magyarország. Most nem beszélek a jelenlegi helyzetről, de akkor, szeptemberben ezekben az országokban olyan programokat dolgoztak ki a turisztikai szaktárcák a járvány utáni időszakra, hogy a Covidból kigyógyultak gyógykezelést kaphassanak. Azóta ott változott a helyzet. Nálunk mintha jobb irányba mennének a dolgok. A sok riogatás és mellébeszélés ellenére is úgy látszik, van előremozdulás a turisztikai piacon. Az emberek kezdenek bátrabban kimozdulni. 

A turizmus mindig az életszínvonal mutatója volt, és ezután is az lesz. Három-öt évre lesz szükség, hogy az emberek két szempontból biztonságot érezzenek. 

Az egyik az, hogy aki megengedi magának, hogy gyógykezelésre menjen, hazatérve nem azt tapasztalja, hogy közben megszűnt a munkahelye, a másik, hogy tudja: ahova megy, az biztonságos hely, ott nem fog megbetegedni.

Mi amolyan „fél kórházként” működünk, minket nem most tanítottak meg kezet mosni, tudtuk azt korábban is, és a tevékenységünket az egészségügyi minisztérium engedélyezteti. Ezért nem értjük, miért nagyobbak nálunk a megszorítások, mint a bukaresti éttermeknél.






Kapcsolódó cikkek:

A betegséget nem sikerült felszámolni

2022-11-28 15:28:06 // Bodolai Gyöngyi

AIDS-világnap

Két Maros megyei településen jelent meg a sertéspestis

2022-11-02 16:14:53 // Mezey Sarolta

A hatóság karantént vezetett be



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató