Fehéroroszországban az anyanyelv háttérbe szorul, második nyelvként használatos. Sőt, a fiatalok körében akár a harmadik nyelv az ismertség, a nyelvhasználat tekintetében. Amíg ugyanis a Belarusz Szovjet Szocialista Köztársaságban éltek az orosz néppel amúgy is közeli rokonságban levő fehéroroszok, minden oroszul zajlott az oktatás területén. Megszokták, nehéz lenne átállni az elég jelentős mértékben eltérő fehérorosz nyelvre. Legalábbis ez a többség álláspontja, élükön a pedagógusokkal. Az iskolák, kevés kivételtől eltekintve, orosz nyelvűek, ahol a belarusz kötelező tárgyként szerepel ugyan, de a tantárgyak oktatása orosz nyelven zajlik. Szóval, egyfajta kötelező nyelvvé vált az anyanyelv, amelynek használatát már gyakran megelőzi az angol a fiatalok körében. Hiszen az egyetemes globalizáció digitális világában az angol előnyt élvező egyetemes nyelvvé válik lassacskán. Igaz ugyan, hogy a középnemzedék angoltudása még rendkívül hiányos, hogy az idősekről ne is beszéljünk.
A kérdés bizonyára nagyon összetett, csupán néhány saját észrevételre, számomra tudatosított példára térnék ki. A nemzeti öntudat leginkább a saját jelképekre terjed ki (piros-zöld zászló kötelező használata az intézményeken), annál kevésbé az anyanyelvre. A belarusz nyelv csak a látszat szintjén egyenrangú az orosszal, a valóságban már nem az. Az állami intézményekre kötelező módon két táblát helyeznek el, a bal oldalit belarusz, a jobb oldalit orosz nyelven. A magunkfajta embernek meglehetős nehézséget okoz a cirill betűk böngészése mindkét esetben, a hosszabb és ismeretlen szavaknál ez nemcsak fárasztó, hanem hiábavaló is.
Az ország orvosi egyetemein oroszul és angolul folyik az oktatás. Amint arról beszámolnak, nehéz lenne az átállás, hiszen orosz nyelvű a tananyag, de ami a legfontosabb, a diákok oroszul tanulnak az iskolákban az egyetemre való bejutást megelőzően. A kor szellemében – és a bevételek fokozása jegyében – beindult az angol nyelvű oktatás is. A tandíj hozzávetőlegesen fele a marosvásárhelyinek, a földrajzi-politikai helyzetnek köszönhetően elsősorban Srí Lanka-i, indiai, türkmenisztáni diákok szereznek orvosi diplomát Grodnóban. Utóbbiak egyáltalán nem tudtak megbirkózni az angol nyelvvel, de mivel országuk egykor szovjet köztársaság volt, no meg a kommunista eszméktől sem távolodott el túlságosan, számukra létrehozták az orosz nyelvű idegen képzési csoportot, amely „vérbeli” orosz. Oroszországi diákokkal kibővülve külön épületben működik, amelyet nemrég újítottak fel az egyetemi campus területén. Az ő tanáraiknak van a legkönnyebb dolguk, miközben számosan nehezen birkóznak meg az angol nyelvvel. Az egyik tanszék vezetője, akivel megismerkedtem, nem nagyon beszélt angolul, ellenben ő spanyolul tudott bizonyos szinten ottani korábbi tanulmányainak köszönhetően. Amikor kölcsönösen címet cseréltünk, udvariasan és alkalomhoz illően öt nyelven köszöntem meg (fonetikusan írva): Szpasziva. Dzakuj. Mulţumesc. Köszönöm. Gracias!
Az idegen nyelvek tanszékén arról számoltak be, hogy az ott tanuló hazai diákok az angol mellett jóval kisebb létszámban németül és franciául tanulnak. És alapszinten zajlik a latin oktatása is, amely az orvostudomány egykori alapnyelvéből immár „holt nyelvvé” vált ugyan, de a szakkifejezéseket uralja. Persze, nekik nehezebb a helyzetük, mint például a latin nyelvek családjának valamelyikét beszélőké, akik számára könnyebben érthetők a latin szakkifejezések. Apropó, holt nyelvek! Hogy nem kell leírni őket, arról az a vicc jut eszembe, amikor az idős néni a szanszkrit nyelv elsajátítására iratkozik be a nyelviskolába. Amikor megkérdik az okát, derűs iróniával azt válaszolja: már ideje holt nyelvet tanulnom!
Sárkányölő Szent György (Minszk, Vörös templom)
Fotók: Ábrám Zoltán
A viccet félretéve, akár viccbe illő valóságnak tűnhet, hogy nemrég kínai oktatást kezdeményezett a nagy kínai filozófus, Konfucius nevét viselő egyetem. Néhány „vállalkozó kedvű” kínai fiatal olyan szinten megtanult oroszul (!), hogy a célnak megfelelően elboldoguljon a későbbiekben. Egyfajta tanfolyamot szerveztek az orosz, fehérorosz tanároknak, érdeklődő fiataloknak, amelyen nemcsak a kínai életvitelt ismertették, hanem némi alapot is próbáltak továbbadni. Több-kevesebb sikerrel. Miközben bizonyosan kijelenthető: szinte bármely országban a későbbiekben előnyös helyzetbe kerülhet az, aki elhatározza, és képes a kínai nyelvet, a nyelvjárások közös nevezőjét képező mandarin nyelvet elsajátítani.
Végül e fejezet végére még odakívánkozik, hogy a vendéglátó professzornőm az egyetemi főépület bemutatásakor, amelynek része a saját tanszéke is, az előbbiek ismertetésén és tudatosításán túl mégiscsak némi önérzettel hangsúlyozta ki, hogy a különböző ajtókon levő feliratok fehérorosz nyelven íródtak. Amiként orosz zászlót is csak kivételes esetben lobogtat a szél, fehéroroszt viszont egyfolytában minden intézmény homlokzatán.
A nyelvhasználatnál maradva, az is említésre érdemes, hogy ez a vidék, a fehéroroszországi Grodno és a lengyelországi Bialystok közös térsége a tiszavirág-életűnek bizonyuló eszperantó nyelv létrehozásának a bölcsője.
Grodnói Állami Orvosi Egyetem
A Grodnói Állami Orvosi Egyetem alapítása 1775-re datálható, ami szinte megegyezik az első orvosi iskola alapítási évével Magyarország területén (1769, Nagyszombat, később Pest). Igaz, akkoriban még létezett a Grodnóra is kiterjedő lengyel–litván nemzetközösség és közös uralkodás, amely nem sokkal később, 1795-ben felbomlott, és Lengyelország feldarabolásához vezetett. Az egyetemalapítás Jean Gilibert francia orvos és biológus nevéhez fűződik, akárcsak a román orvostudomány és orvosképzés az olasz Carol Davila személyiségéhez. Abban az időben Gilibert a ma is róla elnevezett parkot alapította, amelyet korában Európa legjobbjai egyikének ismertek el. A botanikus távozása után a park elhagyatottá vált, csak a közelmúltban kezdték meg a helyreállítási munkát, ami lehetővé tette a sikátorok, hidak és pavilonok korábbi nagyságának helyreállítását.
Manapság az orvosképzés a városközponttól 3-4 trolimegállónyira fekvő egyetemi campusban zajlik a Gorkij főúton. A főépület korszerű, tisztaság és puritán egyszerűség uralja. Nyilván, a felszereltség tekintetében még sok a tennivaló, sőt a számítógépek működése, az internethasználat akadálytalansága is hagy még kívánnivalót maga után. Az Európa legtöbb országából ideérkezőt az unión kívüliség azért zavarja leginkább, mert wifi hiányában méregdrága a mobilinternet használata, miközben a hazatelefonálás egyetlen perce több mint két és fél euróba kerül. Szóval, számunkra a megszokotthoz képest némiképpen beszűkül az információ áramlása.
Megemlékezés Lenin szobra előtt (Minszk, parlament)
Vendéglátóim bemutatják a tanszéket, és végigvezetnek a főépületen. Az egyik falon az eddigi rektorok festményei, arrább az egyetem professzorainak a portréi, amott egyetemtörténeti leírás vagy éppenséggel a díszdoktoroknak szánt sarok. A könyvtárban a számítógépes terem és a diákoknak biztosított olvasóterem között a falon két bekeretezett kép. Régi „szép emlékeket” elevenítenek fel, csak a portré és a címer más. A nosztalgia szele azonban mélyen megérint. Az osztályterem, ahol előadást tartok, igencsak szerény berendezésű. A technika nem egészen kompatibilis, még szerencse, hogy magammal vittem a laptopomat. A hallgatóság érdeklődő, olyan országokból jöttek, mint India, Srí Lanka, a Maldív-szigetek, Nigéria. Bár Fehéroroszországban vagyunk, ők kevésbé fehérek.
A professzornő információkat ad az ottani oktatási rendszerről, a tananyagról, a kutatási terveikről, és persze személyes dolgokról is beszélgetünk. Megtudom, hogy tizenhét éves fia Moszkvában tanul. Hasonló a jelenség ahhoz, amikor a partiumi, székelyföldi magyar ifjú Magyarország felé kacsingat. Jövőbeni jólétét inkább tartja megalapozottnak, ha (anya)nyelvtudása birtokában Moszkva vagy Budapest felé orientálódik. Pedig a betegek gyógyítására otthon is nagy szükség van. Jelenleg nem könnyű azonban az ottlét, mivel hetente két tesztelés szükségeltetik, hazautazáskor pedig külön PCR-teszt. És ezen nem tudnak változtatni mindaddig, amíg a 18 év alattiak koronavírus elleni oltására nincs lehetőség az érvényben levő jogszabályok szerint. Amúgy Fehéroroszországban a Szputnyik oltóanyagot használják, no meg a kínai vakcinát. Abból kétfélét is. A minálunk használatosak arrafelé ismeretlenek. De hát így van ez rendjén, az annyit hangoztatott globalizáció innen nézve még jó ideig váratni fog magára.
A fogadtatásom minduntalan protokolláris. A professzori szobában az asztalon sütemény, habcsók, csoki, tea vagy kávé kockacukorral, tejjel. Miközben a tanszéket és környékét megtekintjük, készül egy-két közös fénykép. Ki tudja, lesz-e lehetőség folytatni az együttműködést... Egyelőre egy olyan kutatási programban szerepelnek, amelyben a partnerországok pl. Lengyelország, Litvánia, Tadzsikisztán, Kazahsztán, no meg Bulgária. „Egy lépésnyire” tőlünk. Ebbe a nemzeti kavalkádba beillik, hogy érkezésemkor öt nyelven kívántam jó napot (fehérorosz, orosz, angol, magyar, román).
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
