Akár megdöbbentőnek is nevezhetjük az adatokat, amelyeket a romániai orvosi ellátásról Daniel Coroiu, a Románai Orvosi Kamara elnöke hozott nyilvánosságra, és ami vezető hírré vált a sajtóban. Mint kijelentette: a romániai orvosi egyetemeken évente 4.000 orvos végez, de közülük mindössze kb. ezren maradnak az országban, a többiek külföldön kezdik el orvosi pályafutásukat. Ezalatt az ország egyre inkább kétpólusúvá vált. Az egyetemi központokban és környékükön a nyugat-európai átlagnál is magasabb az orvosok száma, az 55.000 romániai orvos fele ugyanis ott dolgozik. (Marosvásárhelyen láthatjuk, már minden kis és nagyobb körzetben van fogorvosi rendelő, és a magán rendelőközpontok száma is fokozatosan nő.) Ezzel szemben több megyében krónikussá vált az orvoshiány. Köztük van sajnos a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna is, ahol elsősorban a háziorvosi ellátásból hiányoznak a szakemberek, bármennyire is csalogató feltételeket kínálnak számukra a helyhatóságok, alapítványok az utóbbi időben. Az orvosi kamara elnöke a reális helyzetre tapintott rá, amikor a háziorvosi praxisról kijelentette, hogy „a bürokrácia valóságos közhivatalnokká tette a háziorvosokat”. Akiknek a nyakába varrtak és varrnak egy csomó feladatot, miközben egy folyton akadozó jelentési rendszer hibái is nehezítik a munkájukat, és okoznak bosszúságot az órákig várakozó pácienseknek. Az orvos jövedelme pedig, miután minden alkalmazottat és a rendelő karbantartásának költségeit is kifizeti, korántsem éri el a kórházakban dolgozó szakmabeliekét. Ez vezetett oda, hogy az elmúlt évben 700 romániai településen nem volt háziorvos, miközben a rendszerben lévő szakemberek nagy része nyugdíj előtt áll. A meghirdetett rezidensi helyek száma pedig továbbra sem fedezi az egyre kétségbeejtőbb hiányt. Ami azzal a következménnyel jár, hogy sok ezer beteg órákat kénytelen úton lenni, hogy megvizsgálja és gyógyszert írjon fel számára az orvos.
Felmerül a kérdés, hogy miért költ az állam olyan sok pénzt az orvosképzésre, ami az egyik legköltségesebb egyetemi képzési forma, ha külföldnek gyártja a szakembereket? Az illetékesek szerint az Európai Unió nyílt tér, ahol a bolognai rendszer bevezetése az egyetemek közötti átjárhatóságot biztosítja. Ugyanakkor a kivándorlás javát szolgálja sokkal kecsegtetőbb lehetőségekkel.
Meg kellene szigorítani a képzést, kötelezővé kellene tenni, hogy az állami támogatással végzett orvos ledolgozza tanítási költségeit, mondják egyesek, de ezt ma már nehéz lenne bevezetni, különösen, ha a magánegyetemekre gondolunk. A kényszer pedig különben sem jó megoldás. Ily módon a probléma felmerül, lehet csámcsogni rajta, elhangzik néhány halvány lehetőség, aztán újra feledésbe merül.
Hans Henri P. Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának igazgatója szerint „a humánerőforrás-válság az egész régióra jellemző”, ezért meg kell változtatni a gondolkodásmódot a humán erőforrást illetően. A helyzet súlyos, és mindezek a problémák mielőbbi szakpolitikákat és intézkedéseket igényelnek – mondta a többi közt a regionális iroda tagállamainak csúcsértekezletén.
Az egészségügyhöz hasonlóan sajnos kiöregedett az oktatásügy is, ahol a pedagógusok 31 százaléka tartozik a 40 év alatti korosztályba, az egyetemeken tanuló legjobb hallgatóknak az oktatásügyi rendszer már egyáltalán nem vonzó, a vidéki iskolákat pedig a legszívesebben elkerülik. Jobban ki kellene választani a pedagógiai adottságokkal rendelkező fiatalokat, hogy ne azok menjenek a pedagógusi pályára, akiknek nincsen esélyük más egyetemekre bejutni. Akik jó munkát végeznek, azokat a teljesítmény mértékében kellene ösztönözni pénzbeli és egyéb jutalmakkal. Nemcsak a legjobb diákok eredményeiért, hanem diákjaik átlagteljesítménye alapján, azt is figyelembe véve, hogy a leggyengébbek, a hátrányos helyzetűek mennyit haladtak előre. Jó lenne továbbá a képzetlen személyek alkalmazását is kiküszöbölni, ha nincs érzékük a tanításhoz, csakhogy félreeső, kicsi falvakban ezt nem tudják megengedni.
De nemcsak az egyetemet végzettek, a jó szakemberek is elhagyják az országot, ha arra gondolunk, hogy milyen nehéz manapság egy jó kőművest, víz-, gáz-, villanyszerelőt, asztalost találni, és sorolhatnánk tovább a mesterségeket, amelyek talán itthon is tisztességes megélhetést biztosítanának azoknak, akik külföldön keresik a kenyerüket. Ha továbbra is így haladunk, a hiányt minden területen a beözönlő idegen munkaerő fogja majd betölteni.
