Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Csupán kutakodni, kissé mélyebbbre kell ásni a felszínnél, és máris kincseket talál az ember. Olyan emberekre bukkan, akiket szülővárosában befutott a feledés, a homály és rozsda, senki sem emlékszik reájuk. Művészekről van szó, akikre valamikor felfigyelt a polgár, az újság, a gyűjtő és a hiú hírességek sokasága, akik bronzban és márványban vagy ceruza- és tusrajzban, festményen szerették (volna) megörökíttetni kép- és alakmásukat. Itt van mindjárt a húszas-harmincas évek elkényeztett szobrásza, Marosi Tímár János, aki Bukarestben és Milánóban, Berlinben és Budapesten aratta sikereit, időnként itthon dolgozott Vásárhelyen, akinek műtermet adott a Kultúrpalota. Bukaresti előkelőségeket, diplomatákat és államfőket mintázott meg. Élete végén Budapesten a Népstadion öltözője számára falképeken állított emléket a magyar sportélet legendás alakjainak. (Róla talán máskor többet. Elekes Ferenc festményekről, festőkről szóló kis e-könyvében is találkozhat vele az olvasó.)
De van itt egy másik izgalmas művész, akiről utoljára talán 1940-ben hallott az érdeklődő vásárhelyi közönség. Azután nem olyan idők következtek, amelyek alkalmasak lettek volna a szobrászat (a művészet) érdek nélküli – politika- és szenvedélymentes – élvezetére. 1911. május 6-án született Marosvásárhelyen egy Kossuth utcai kisvendéglős fiaként. A családjából a második világégés után csupán ő, József nevű öccse és Szidónia húga maradtak élve. Kohn Miklós, de a művészvilágban Nicolas Koni néven vált ismertté. Ma galériája és állandó kiállítása (afféle emlékmúzeuma) van Palm Beachben (Florida), ahol élete utolsó éveit töltötte. 2000-ben hunyt el. A magyar művészettörténet nem tartja számon. Majd talán mi, vásárhelyiek…
1930. augusztus 10. A vásárhelyi zsidó Kultúrházban felavatják Kohn Miklós első és talán utolsó hazai szobrát, Theodor Herzl bronzszobrát, amelyet a zsidó nemzeti gondolat apostola halálának 25. évfordulójára készített. A helyi lap, a Maros ezt írja róla: „Herzl Theodor halálának 25. évfordulóján felavatták a honalapító bronzból készült mellszobrát, amelyet Kohn Miklós Bécsben tanuló fiatal szobrászművész készített.” A szobor egészen bizonyos, hogy 1940-ig a helyén állott. Utána az épületet elkobozták, itt működött a Csaba mozgó, melynek szellemisége összeegyeztethetetlen egy Dohány utcai származású nem árja újságíró és országálmodó szobrával. Eltűnt, beöntötték, ki tudja? Mindenesetre a Progresul (Haladás) mozi sem vállalta Herzl Tivadart…
Faragni egy Tompa nevű vásárhelyi fafaragótól tanult, talán egy időben Izsák Mártonnal, a másik tehetséggel, a Székely és Réti bútorgyár faragászai közül. Miklós még abban az évben, 1930-ban, 19 évesen, búcsút intett szülővárosának, a Ref. Kollégiumnak, ahol négy évet végzett, és Firenzébe szökött, ahol másfél évig volt a művészeti akadémia tagja, majd Bécsben aratta sikereit, hírességek tolakodtak műtermébe, szoborportrét, kisplasztikát akartak tőle. 1938-ig minden fényesen ment, akkor Bécsből Londonba üldözte őt egy bizony amatőr mázoló barna inges serege. Részt vett Anglia védelmében, közben 1940-ben Winston Churchill ült neki modellt, Salvador Dalí rajzolgatott műtermében. London bombázása közben szobrai nagy része megsemmisült, a magángyűjtőknél csodával határos módon megmaradt alkotásaiért, grafikáiért milliókat adnak egy-egy árverésen. 1942-ben az USA-ba ment, hogy szobrai eladásával segítse az angol hadsereget. Brit, majd amerikai állampolgár lett, a háború alatt az amerikai hadsereg orvosi karának tagjaként művészi munkát végzett, műkincsket mentett.
Végül New Yorkban telepedett le, Roosevelt elnök özvegyének támogatásával vált egyre ismertebbé, kapott állami és magán megrendeléseket, a háborús hősöket, pl. Omar Bradley tábornokot mintázta meg. Életét a világváros és Palm Beach között osztotta meg.
Még 1934-ben pályázatot hirdettek a lengyel hazafiak Pilsudszky marsall szobrára, amit Koni megnyert. Szobrát úgy tervezték, hogy 1935-re felállítják, de csak a kilencvenes években leplezték le Varsóban. A művész még megérhette. Tel-Avivban felállították a modern Izrael megteremtőinek emlékszobrát (Zion védői).
1940-ben egy agilis vásárhelyi újságíró, Benczel Béla készített interjút vele. (Valószínűleg ekkor látogatott haza szüleihez utoljára. Utóbb ugyanis bizonyos fokú utazási nehézségek merültek fel London/New York és Vásárhely között.) Ezt írja az Új Kelet számára készített riportban: „Előkelő angol ladyk és világhírű színésznők divatos szobrászává futott be egy fiatal târgu mureşi zsidó művész Londonban”. (…) „Külföldre ment szerencsét próbálni. Budapesten a Szépművészeti Főiskolára jelentkezett, de elutasították. Innen Bécsbe került, ahol megmintázta Darvas Lilit, Reinhardtot, Pataky Kámánt, Beregi Oszkárt. Párizsba, majd Londonba költözött, ahol megmintázta Diana Wynardot, a világhírű angol drámai színésznőt és film-sztárt, princesse Nataly Palyt, egy előkelő lord feleségét, aki Pál egykori orosz herceg legkisebb leánya, Irma Wiekersheim hercegnőt, egy Angliába szakadt osztrák hercegnőt, lady Oranmoret és lady Rose Payet, az angol királyi udvar első udvarhölgyeit, a mulatt származású Marey Anderson világhírű amerikai operaénekesnő portréit.”
Az amerikai sikerei egy külön vaskos fejezetet tennének ki, minden jelentősebb városban kiállított; műveit a világ múzeumai őrzik. Talán Vásárhely is vállalhatná messze szakadt fiát.