2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

A kérdés egész évben aktuális, tekintve, hogy manapság az emberiség nem ül egy helyben. Mozgó, mozgalmas, izgága, futó, menekvő. Az út – állapotáról ezúttal ne essék szó – olyan amilyen, de nyitva áll. Sorompók nem állják az utazó határtalan megismerésvágyát. Néhol kerítések vannak, ezek inkább a veszélyzónák határán vagy nyugalmas területek szélén, ahonnan tovább csak bizonyos utazói kategóriák juthatnak el a Kánaán földjére. A többi kint reked Bihácson, a Gázai övezetben vagy Mexikó-felsőn. Próbálkozik.

Nekünk, akik EU-s útlevéllel rendelkezünk, minden úti cél lehet a Kánaán földje, míg a magunk mögött hagyott terület távolról és közelről sem a negyvennapi/évi bolyongásra ítélő pusztaság. Tehát vigyünk magunkkal önazonosító úti okmányokat (útlevelet, személyi kártyát, fényképes igazolványt). Van már elektronikus útlevél is, aminél elég egy érintés, akár egy hitelkártyánál, és máris megszabadultunk a hosszas sorban állástól, lökdösődéstől, ami az új országba történő belépésnél előfordul reptereken, határállomásokon, elektronikus kapuk előtt. A mozdulat, amivel odaérintjük, ne legyen fölényes, kivagyiságtól duzzadó, hanem szerény, szemlesütött és megbocsátásért esengő, azt sugallva: sajnos nekünk már ilyen van, ne haragudjatok, kedves útitársaink...

Semmi esetre se hozzuk magunkkal velünk született pesszimizmusunkat, balkezességünket, rémlátá- sainkat és Ödipusz-szindrómánkat, úgyis kiszúrják a vámvizsgálatnál és megszívatnak. 

Ellenben vigyünk magunkkal a napi felfrissüléshez szükséges szereket, abban a mennyiségben, amennyit a fapadosok és a luxusgépek szabályzata megenged. Kis tubusokban. Ne bánjuk, ha olykor a kötelességben buzgó határőrizetes, reptéri motozóbiztos elveszi, kidobatja velünk a retyék és rutyák közül. Bicskát, kést, kacort, handzsárt, lándzsát, szablyát vagy jatagánt ne vigyünk. Már csak azért se, mert nem biztos, hogy utunk során Hunyadi Jánosként részt kell vennünk a pogányság európai térhódításának visszaszorításában. Utasok vagyunk, nem zsoldosok és dzsungelharcosok. Késként vásárolhatunk megérkezésünk után tucatnyi/száz műanyag kést és más egyéb nélkülözhetetlen eszcájgokat, amikor nem az éttermekben vagy utcai kifőzdékben eszünk, hanem az utcasarkokon, parki padokon, zöld gyepen, hómezőn kiemelkedő fagyott buckákon ülve fogyasztjuk el szerény ebédünket. Ezzel szemben az evés közben elkoszolódott testrészeink megtisztogatására legyen nálunk testközelben szalvéta, papírtörlő, papírzsepi.

Vigyünk magunkkal vizet. Soha nem tudni, mikor romlik el annyira a környezet, hogy váratlanul kiszáradnak a közkutak, ámbár a jéghegyek olvadékony állapotba kerülnek a felmelegedés következében, és soha nem lehet megjósolni, melyik jégtömb sós és melyik édesvízi eredetű. Sőt az is megeshet, hogy Róma minden kútjára (lásd Respighi hasonló című zeneművét) kiírják több nemzetközi nyelven, hogy emberi fogyasztásra nem alkalmas. Ne próbáljuk ki, ne kísértsük, ne akarjuk felsérteni a sors figyelmeztető ujját.

Vigyünk magunkkal okostelefont, sok mindenre tud válaszolni, térkép helyett használható, unaloműző, míg várakozunk valahol, ha unjuk a múzeum képeit és szobrait, a kincseskamrák csillogását, nyugodtan huppanjunk le egy padra a terem közepén, mondjuk a Caravaggio-teremben, ahol csupa nagy méretű festmény van, és biztosak lehetünk, hogy van wi-fi, amely segítségével bekapcsolódhatunk a hazai élet sűrűjébe: elszórakozunk Mári néni konyháján, jókat zabálva virtuálice, vagy ifj. Totálkár Bubi legújabb balesetét szemlélhetjük élő egyenesben, amint görkorcsolyával ütközik meg egy mozgó atomerőművel a balaton-almádi strandon.

Vigyünk magunkkal bankkártyát, útiszótárat, napszemüveget, cserecipőt, merészséget, kíváncsiságot, cserélhető új bokát és térdet, kiszsámolyt, nagy igényűeknek ajánlott a trónszék, amennyiben le akarunk pihenni, ui. van már olyan olasz műemlékváros, amely megtiltotta a turistáknak az utcák életvitelszerű használatát, az ezeréves köveken ülést, fekvést, emésztést, vizelést és a levegőminőség rontását önbéltraktusunk által.

Ha valamit elfelejtettünk, csak nyugodtan telefonáljunk haza, adjuk meg a szálláscímünket, hisz postafordultával az upecések utolérnek alsónadrágjainkkal vagy pótfogkefénk- kel, amennyiben sajnáljuk a pénzt erre kidobni, majd keressük meg az első postafiókot. Hátha fél nap alatt meg is találjuk.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató