2022. július 5., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

Ismét csak brit és hátsó-indiai tudósok és lélekkurkászok szerint növeli az egyed önbizalmát, ha gyorsabban felel egy, a kvízmester által feltett milliós kérdésre, mint a képernyőn izzadó versenyző vagy csapat. Ennek a teljesítménynek az eléréséhez nem kis mértékben szerencse szükségeltetik, de legalább annyi élettapasztalat, lélekjelenlét. Na persze, a lexikális tudás is számításba jöhet.

Jól jövedelmez az önbizalom terén, ha unokádnak meg tudod mutatni, mi a különbség a kakukkfű és a gyermekláncfű között, de még inkább, ha Shakirát nem téveszted össze Lady Gagával.

Önbizalomnövelő lehet az a tény, hogyha az újságok halálozási rovatát átfutva nem találkozol a saját neveddel. Ehhez is szükséges a szerencse, alkat, öröklött gének, életkor, benne a legjobb sajátosságokkal, helyes életvitel és nem kevés hajlam a túlélésre. Kell hozzá életösztön, humor és kielégítő táplálkozás. Nem utolsósorban olvasni tudás. Ámbátor a minap a román televízió híradójában egy szemüveges, középkorú román tanárnő az éppen bonyolódó és bonyolított érettségi kapcsán arról beszélt, hogy a mai tizenévesek szövegértése hagy némi kívánnivalót maga után, de el sem olvassák rendesen a mondatot (nem a szöveget, figyelsz?!), csak vélik, hogy olvasnak, hogy ennek folyományaként annyi pillanatnyi tudás ragad majd rájuk, amennyi éppen szükséges, kötelező az átmenetelhez. Ezért rosszak az érettségi eredmények, ezért az a sok bukás és csalási szándék, vádaskodás, cáfolkodás... stb. stb., amiről évek óta hallunk az általunk nézett tévék híradóiban vagy olvasunk a telefonunk képernyőcskéjén, lapunk közéleti rovatában, miközben egy nemzetek feletti repülőtér terminálján várakozunk. És persze nő a biztonságérzetünk, amint kiderül, hogy nem nekünk kell – hála Szent Antalnak és az égi gyülekezet többi tagjának – érettségizni, sőt egy fiatalabb korú rokonunk sincs még abban a helyzetben, hogy elvérezzen valamilyen vizsgán, állásinterjún, gépkocsivezetői próbaúton. (Rendszeresen visszatérő gyötrelmes álmom, hogy váratlanul beköszönt az érettségi, és én már évek óta nem járok iskolába, fogalmam sincs, mi a tananyag, és akkor... Felébredéskor hallhatóan nő bennem az önbizalom és az optimizmus, a megkönnyebbülés csak úgy bugyborékol.)

Az önbizalom megtöbbszöröződésének jele, ha felismered régi osztálytársaidat egy akármilyen 100 éves találkozón, sőt te is felismerhető vagy, emlékeznek a nevedre, de még inkább, ha fel tudod még sorolni az érettségi előtt álló osztály ültetési rendjét padról padra, és eszedbe jut, hogy ki tanította a földrajzot hetedikben.

Földrajzról jut eszembe, pompás érzés, ha egy turistacsoportot vezetsz ismeretlen városban, vagy csupán családoddal vándorolsz nyárszakán, és GPS nélkül, a műholdaknak fittyet hányva egyből megtalálod a szállodát, az utcát, megállót, bélyegárust, a kiemelt műemléket, az ingyenes utcai illemhelyet. Különösen a bélyegáruldákkal szokott meggyűlni a bajod, ugye neked is? Mert ahol képeslapot vásárolsz, hogy elküldd szeretteidnek, munkahelyednek irigységkeltés céljából, ott nincs bélyeg. Elküldenek a legközelebbi lúdtalpbetét- és pirszingboltba, vélik, hogy van postabélyeg is, de nincs szerencséd, s ha mégis találsz az indiai zöldségárusnál, akkor már csak azt a k...va postaládát kell feltalálnod valahol egy utcasarkon. Sebaj, megkérdesz egy bennszülöttnek kinéző színes bőrű hotdogárust, aki elmondja, hogy ő még életében nem írt képeslapot, és nem volt dolga a brit királyi postával... Inkább küldd el a telefonodról a képeslap szelfijét tenmagaddal megnemesítve. Boldog minimál önbizalomnövelő faktor, ha az otthoni reptéren végre találsz egy postailag hitelesített ládát, és bedobod annak a címére, akivel félóra múlva találkozni fox.

Önbizalmunk hatalmasat lendül fölfelé, ha idegen nyelven – nyolc év iskolai és két év magánúton elsajátított igeragozás és igeidők, valamint nembeli egyeztetés után (szigorúan nyelvtani és nem homeofób értelemben) – meg tudod kérdezni a járókelőt (a tizediket, amikor végre rászánod magad, és szimpatikusnak is tűnik a kérdőre vonandó egyed), hogy tessék már mondani, merre van a Trafalgar Square, mert véletlenül a Párizs-térképet tettem be a londoni helyett. És érted a feleletet! Amit csak fokoz, hogy útmutatását híven követve, tényleg meg is találod a Nelson admirális győzelméről elnevezett teret, ugyanis éppen egy épület takarta el a három lépés távolságra derengő és vágyott úti célt fáradt, de látványra mindig éhes szemidegeid elől.

Önbizalom kérdése végeredményben kisebb léptékben, ha eligazodsz egy középület milliomnyi hivatala és az ablakok között, ha a régi iskoládban megleled a tanárit, ui. bekérettek, mert a gyerek megint hülyét csinált tanáraiból, akikben az önbizalom amúgy is alacsony fokozatra van állítva, kivéve a született szadistákat és álpedagógusokat. 

És keblet dagasztó győzelemnek fogod érezni nap mint nap azt a pillanatot, amikor megleled a nagyáruházban a kávé- és édességrészleget végre a tetrabugyirészleg szomszédságában, ugyanis rendszeresen átrendezik a boltot, hogy némi élénkséget vigyenek, és elmetörésre alkalmat teremtsenek az amúgy bőségesen unalmas kínálatban. Ilyenkor a vásárlók nyomkereső kutyusokká válnak, és fel-felkiáltanak a boldogságtól: megvan, megtaláltam! Mint Stanley Living-stont a dzsungelben. 

Vagy mégsem.