A mozgás nagykövete

Mozgásba hozta, megtornáztatta szinte az egész várost – a csontritkulásban szenvedőktől az orvosokon, szívbetegeken át a színészekig. Gyermekeket, fiatalokat, felnőtteket és időseket biztatott saját és munkatársai példájával, hogy vele együtt éljék át a mozgás örömét a legváltozatosabb helyszíneken, a főtértől a Somostetőig. Bartha Zsuzsa, a Procardia Megelőző, Rehabilitációs és Oktatási Központjának szakmai vezetője olyan lelkesedést sugároz, amivel a környezetében mindenkit magával ragad, és példáját szívesen követik.

 

A munkám számomra a hobbim is

Hosszú szőke hajával, finom arcvonásaival első pillanatra törékenységet sugall, de amikor megtornásztat, vagy a gerincterápia legkorszerűbb módszereivel kezel, meggyőződhetünk alapos szaktudásból fakadó erejéről.

Reggeli beszélgetésünk kezdetén a kezelőben, ahol minden a gerincoszlopról szól, egy régi emlékkép jut eszembe. A hatvanas évek végén, hetvenes évek kezdetén középiskolások voltunk a Bolyai Farkas líceumban, amikor tragikus esemény rázta meg az osztályt. Egyik osztálytársnőnket elütötte egy teherautó a Sáros utcában. Eszti súlyos medencetörést szenvedett, és a hosszú kórházi lábadozás idején azt suttogták róla, hogy valószínűleg nem lehet gyermeke. Ezt mi, lányok, akik akkoriban kivétel nélkül gyermekes anyaként képzeltük el a jövőnket, rendkívül elkeserítőnek éreztünk. A sors érdekes fordulata folytán a később orvosi egyetemet végzett egykori osztálytársunk olyan életrevaló lánynak adott életet, aki ma a mozgás nagykövete Marosvásárhelyen.

– Honnan ered a kifogyhatatlannak tűnő erőd, energiád, amit torna közben sugárzol?

– A munkám számomra a hobbim is, és nem jelent nehézséget, mivel azt csinálom, amit szeretek. Napról napra kihívásnak érzem, megtalálom benne azt, ami motivál, előrelendít, hogy tovább, még többet tegyek azokért, akiknek szükségük van a segítségemre. Meggyőződésem szerint, ha az ember mozgásban tartja magát, az generálja az energiát, és lendületet ad a további tevékenységhez.

 

Mozgás és orvostudomány

– Kisgyermekként is ennyire mozgékony voltál?

– Édesanyám rendszeresen vitt balettórára. Kezdettől szerettem a mozgást, és soha nem a tengerpartra vágytam, hanem a hegyekbe, hogy kitartó gyaloglás árán felérjünk a csúcsra. A téli sportokat is nagyon kedveltem, különösen a korcsolyázást. A balettet ritmikus torna követte, és így kerültem kapcsolatba az aerobikkal. Már 15 éves koromban edzéseket tartottam a Rheum-Care Alapítványnál. Amikor a csontritkulásos betegek számára megindult a gyógytorna, amit egy szakember tartott, mellette tanultam, majd rám bízták a feladatot. 

Annyira megszerettem a mozgást, hogy a Bolyai középiskolában a Láday tanár úr vezette alkalmazott gazdaságtan programban „a cégünk” által gyártott termék egy fitneszgyakorlatsort tartalmazó videokazetta volt. Ezt a Zebra CD-üzletben árusítottuk, és akkora sikere volt, hogy egyetemi hallgatóként elkészítettem a gyógytornaváltozatát is. Mindez olyan élményt jelentett, amire mindig szívesen gondolok, mert lehetővé tette, hogy a bennem felgyűlő tudást átadjam másoknak is, mozgásra ösztönözve őket.

A középiskola utolsó két évében, amikor pályaválasztás előtt álltunk, sokan kérdezték: honnan tudom olyan biztosan, hogy milyen szakon szeretnék tanulni. A válaszom az volt, hogy nekem a mozgással kell foglalkozni, és ezen belül kerestem azt az a középutat a mozgás és az orvostudomány között, amely lehetővé teszi, hogy segíthessek azokon az embereken is, akiknek gond van a mozgásával. Visszaemlékszem, hogy a Rheum-Care-nél Nagy Irén doktornő újságolta egy nap: Zsuzsi, megvan a szakma a számodra, és a fiziko-kinetoterápiát ajánlotta, ami a Nagyváradi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Karán működött. Nagy doktornő mellett édesanyám, dr. Bartha Eszter családorvos is részt vett az ASPOR, azaz a csontritkulás megelőzését célzó szervezet megalapításában, amelynek alelnöke volt, és gyakran vitt magával a különböző rendezvényekre, ahol érdeklődéssel figyeltem az előadásokat, a gyakorlati bemutatókat. A tisztségét később én vettem át, és töltöm be ma is. 

Akkoriban az egyetemre kemény felvételi vizsga volt anatómiából és fizikából. Az utóbbra felkészülni nagy erőfeszítésembe került, de mivel minden vágyam az volt, hogy felvegyenek a választott szakra, végül sikerült. Egyetemi hallgatóként egy bérelt teremben fitneszórákat tartottam, és ahogy tanulmányaim során előre haladtam, hozzáfogtam a gyógytornához is. Az ötéves egyetem elvégzése után Németországban tökéletesítettem a tanulmányaim során szerzett ismereteket. 

 

A tudást itthon kamatoztatni

– Hogyan jutottál el Németországba?

– Mindig kerestem a lehetőséget, hogy a szakmát minél jobban elsajátítsam. Egyetemi hallgató koromban a nyári gyakorlatot Hollandiában végeztem. Később egy olyan klinikát kerestem, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a mozgásterápiára, rehabilitációra. Ismerősömtől kapott információ alapján vettem fel a kapcsolatot a németországi klinikával, s mivel beszéltem németül – ugyanis a 4-es általános, majd a Bolyai középiskolában intenzív német szakos osztályba jártam –, ez nagy segítségemre volt. Két-három hónapra fogadtak mint tanulót, és hasonlóképpen jártam magyarországi és angliai szakklinikákon is. Arra törekedtem, hogy minél több helyen megforduljak. Ötödéves koromban németországi ösztöndíjat nyertem. Passauban egy éven át tanítottak, és kezelhettem is a betegeket. Jó érzés volt, hogy sokan név szerint engem választottak, és ott maradhattam volna, de úgy gondoltam, hogy azt a tudást, amit éveken át elsajátítottam, itthon szeretném kamatoztatni. 

 

Ösztönző támogatás 

– Hol kezdődött a pályád?

– A Procardia Központban, ahol 2005 novemberétől szívesen tettem eleget dr. Kikeli Pál professzor hívásának. Kezdetben a szív- és érrendszeri betegek tornáját és röplabdaedzését vezettem, ez utóbbi tevékenység az Építészeti Tröszttől bérelt terem elvesztése után leszűkült. Egy évet dolgoztam ott, és azt gondoltam, hogy amit elkezdtem, olyan hamar nem érhet véget. A professzor úr is sokat beszélt az országszerte egyedülálló kardiovaszkuláris utókezelés, rehabilitáció fontosságáról, amit már én is magaménak éreztem. A Procardiánál soha nem éreztették velem, hogy alkalmazott vagyok, mindig támogattak, hogy tegyem azt, amit szeretnék és tudok, s ez még jobban ösztönzött. A terem elvesztése után is meg voltam győződve, hogy a nehézségek ellenére tovább kell menni. Miután sikerült egy tágas sporttermet találni a Kossuth utcában, bő másfél évig, a fiam születéséig reggeltől estig vezettem a csoportokat. Annyira nem akartam, hogy megszűnjön, hogy erőmön felül is a vérnyomásméréstől kezdve minden feladatot vállaltam. Nehéz volt, előfordult, hogy nagykabátban tartottam a tevékenységet, de annyi biztatást kaptam a csoportok tagjaitól, és olyan örömmel dolgoztak, hogy megfeledkeztem a fáradtságról. Később egy időre segítségül hívtam egy nagyváradi kollégámat, jó barátomat, majd új szakemberek jöttek, és 2009-ben beindultak a fizioterápiai kezelések is.

 

Egyéni terápia és közösségépítés

– Egy tágas rendelőben sikeresen végzed a gerincbetegek egyéni kezelését. Mikor kezdődött ez a tevékenységed? 

– Amikor visszatértem a szülési szabadságról, fontossá vált számomra, hogy a hivatásomnak érzett egyéni terápiával is foglalkozzam. Erre az otthon töltött idő alatt is készültem, elvégeztem újabb tanfolyamokat, és egyre jobban körvonalazódott bennem, hogy a gerinccel szeretnék alaposabban foglalkozni, tanulóéveimben ugyanis a gerincközpontú képzéseket kerestem. Jelenleg is gerincproblémás, gerincsérves betegeket kezelek a legszívesebben. Ez gyakran összetett kórképet jelent, mivel a nyaki csigolyákon megjelenő sérv nemcsak a kar zsibbadását, fájdalmát, hanem fülzúgást, fejfájást is okozhat. Az állkapocsízülettel is foglalkozom, aminek kezelésével mindkét említett panasz megoldódhat.

Ezenkívül a Procardia Arany János utcai megelőző, rehabilitációs és oktatási központjának szakmai irányítását végzem. Bővülő csapatunkban minden új munkatársunknál próbálom felfedezni, hogy mihez van hajlama, és segíteni abban, hogy a számára vonzó területen szakosodjon, mint például az egyéb gerincproblémák, gyermekrehabilitáció, agyvérzés és ortopédiai műtétek utáni utókezelés. A külföldi gyakorlat során jöttem rá, hogy a kényszerből végzett munka csak kínlódás mindkét fél számára. A csapatszellemet próbálom megvalósítani, ami, ha jól működik, építő jellegű.

Nemrég kezdtük használni azt a robotizált gépezetet, ami a felső végtag rehabilitációját segíti. „Erős pontunk” a gerincsérv terápiája, a porckorongsérv autodekompressziós kezelését országos viszonylatban egyedül mi végezzük. Ezenkívül a hagyományos fizioterápiai kezelések iránt is nagy az érdeklődés, a csoportterápiák iránt úgyszintén (a szív-ér rendszeri, valamint a gerincbetegek számára), és igénybe lehet venni a szülés utáni egyéni mozgásprogramunkat.

 

Mozgás nélkül gyenge a gerinc

– Az átlagember szabadidejében próbál mozogni, hogyan lazít az, akinek a mozgás a hivatása?

– Minden évben szervezünk egy nagy kerékpártúrát, amin az egész család részt vesz: a férjem, a kilencéves fiam és az ötéves lányom is. Télen sízni megyünk, de ezenkívül rendszeresen szaladunk, tornászunk, hogy megtanítsuk a gyermekeinknek is a mozgás örömét. Szomorúan tapasztalom, hogy sok kisgyermek a mobiltelefonnal, tablettel tölti ideje nagy részét. Fontosnak tartom a technikai fejlődés követését, de véleményem szerint a gyermek legyen gyermek, mert ha leül a számítógép elé, akkor a szükséges terhelés hiányában nem alakulnak jól ki a gerincgörbületek, és elmarad az izmok finomhangolása, ami stabilizálja a gerincet. Ha nem szánnak időt a mozgásra, ez az izom nem erősödik meg, és a gerincük gyenge lesz. Próbálom megértetni a gyermekeimmel, hogy mozgásszerv-rendszerüknek a megfelelő kiépülését gyermekkorban kell elkezdeni. Örülök, hogy ebben példát tudok mutatni, s bár nem könnyű – mivel a férjem nőgyógyász orvosként gyakran ügyeletes –, a közös sportolást próbáljuk egyeztetni. 

– Mennyit tévézel?

– Szinte semmit. A gyermekek sem nézik, és azóta jobban figyelünk egymásra, este együtt vacsorázunk, megbeszéljük a nap nehézségeit, örömeit, ami összekötő kapocs a család számára. Ezenkívül esténként felkészülök arra, hogy egy-egy betegemet hogyan kezeljem, mi lehet számára a legjobb megoldás. 

 

Ne ragadjunk bele a székbe

– Visszatérve a kezdő kérdéshez, kit nem tornáztattál meg Marosvásárhelyen?

– Azt, aki nem akart. Természetesen tudom, hogy vannak emberek, akik a kényelmet szeretik, kicsit kerékpároznak, mozognak is, de „nincsenek oda” a rendszeres tornáért. Próbálom velük is megértetni, hogy találják meg azt a mozgásformát, amit szeretnek, és azt mindennap gyakorolják. Ez elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy ne ragadjunk bele a székbe órákon át. Akik a tanácsomat kérik, azoknak próbálom megmagyarázni, hogy a testünk nem arra lett teremtve, hogy üljünk, az izmok képtelenek túl hosszú ideig aktívak lenni, így elkerülhetetlen a görnyedés. Fél órát, órát igen, de tizenórák hatására kialakulnak a problémák. Nem az a cél, hogy minél többet mozogjunk, hanem az, hogy minél kevesebbet üljünk. Akik munka közben hosszú időre ülni kényszerülnek, azoknak azt tanácsolom, hogy változtassák a helyzetüket. Elmondhatjuk, hogy az ülés az új „dohányzás”, annyira káros. Sok páciensemnek ezért van porckorongsérve, és nem az idősekről, hanem az aktív korosztályról van szó, akik irodában ülnek, járművet vezetnek stb. 

– Mondd meg őszintén, neked nem fáj sehol?

– Kicsit néha fáj a nyakam, a derekam, ezért még jobban megértem a betegeket, de ugyanakkor a kezelések hatékonyságát is ki tudom magamon próbálni.

 

Életet az éveknek

– Terveid, elképzeléseid?

– Sokan vagyunk a központban, egyre nő az érdeklődés, bővíteni kell a tevékenységet, amihez nagyobb hely szükséges, és remélem: van még annyi energiánk, hogy ezt is meg tudjuk oldani. Amit elértünk, ahhoz nagyon sok segítséget kaptunk Kikeli professzortól, személy szerint én is. Az elismerés, a mindenkori támogatás serkentően hatott rám, hogy egyre többet akarjak és tegyek. 

A mottónk – Életet az éveknek! – azt jelenti, hogy ne futószalagon kezeljük a hozzánk fordulókat, szánjunk rájuk időt, hogy ők maguk is megértsék a problémájukat, részünkről pedig minőségi ellátásban részesüljenek. 

Ami engem illet, nekem minden annyira összhangban van, hogy a Jóistentől nem is kérhetnék többet. Ha összességében az életemre nézek, olyan szépen vezetett, hogy az időközben felmerülő nehézségek ellenére mindig azt éreztem, hogy ki van kövezve előttem az út. Azt a munkát végzem, amit szeretek, a kezeléseken kívül egyetemi hallgatókat tanítok.

A házasságunk is jól működik, és az otthoni légkör meghatározza, hogyan teljesítek a munkahelyemen, a gyermekeim pedig állandó örömforrást jelentenek. A továbbiakban csak azt kívánom, hogy legyen erőm és egészségem továbbra is megállni a helyem, hogy minél több emberen segíthessek, és olyan anya legyek, ahogy azt a gyermekeim elvárják.