Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Egy évvel ezelőtt, pontosabban 2023. szeptember 19-én, a 69. születésnapján idézte, parafrazálta Szőcs Kálmán verssorát a nagyenyedi születésű marosvásárhelyi költő, nyugalmazott főorvos azon a könyvbemutatón, amelyen új verskötete, az Összeáll minden megjelenése kapcsán a versgyűjteményt szerkesztő barátja, Kovács András Ferenc faggatta életről, költészetről, írásról, hitvallásról. KAF sajnos a maga valójában már nincs közöttünk, Nagy Attila 70. születésnapját nem érhette meg, nem örülhet vele együtt az eseménynek, de a nála sokkal fiatalabb korában eltávozott költő barát, Szőcs Kálmán szelleme ismét felragyoghatott az idei szeptember 19. napján. 1942-ben ő is ezen a napon jött a világra, most jubiláló pályatársa ezért is tartotta fontosnak, hogy a Bernády Házban rendezett irodalmi esten ne a saját lírája szólaljon meg, hanem a Szőcs Kálmáné. Az arra érdemes elődök hagyatékának ápolását ugyanannyira fontosnak érzi, mint önmaga mondandóit költői tömörítésben a világ elé tárni. A vers így is, úgy is a léte elválaszthatatlan részévé vált. Három évtizeddel ezelőtt közreadott első kötete megjelenése óta bizonyossággal tudhatják ezt róla az olvasók, hiszen azóta folyamatosan jelen van az irodalmi köztudatban, az említett tavalyi, immár a 14. verseskönyve volt. És biztosak lehetünk, hogy már készülőben a 15. is. Elégtétellel jelezhetjük, hogy ő lapunk irodalmi-művészeti melléklete, a Múzsa egyik leghűségesebb és legtermékenyebb költő munkatársa. Miközben jó egészséget és töretlen alkotókedvet, számos újabb szép, elmélyült alkotást kívánunk neki, úgy hisszük, leginkább annak örülhet, ha ismét lehetővé tesszük kiváló barátja, Kovács András Ferenc egyéniségének felelevenítését.
N.M.K.
Múlt szombati számunkban már írtunk a KAF-Látó bemutatójáról. A Szféra-fesztivál bensőséges hangvételű, hangulatos rendezvényén Nagy Attila is ott volt az emlékezők között. Ma az ő ott elhangzott szavait, KAF-idéző gondolatait adjuk közre.
– Harminchárom év köt össze engem Andrással. Már az apáink barátok voltak a Bolyaiban, egymás verseit javítgatták, és így tovább, hosszasan mesélhetnék erről is. Andrásról pedig még többet, mert nagyon sok mindent tudok róla. Olyasmiket is, amiket soha nem mondok el senkinek, mert megfogadtuk ezt egymásnak. Rendkívüli ember volt, rendkívül nehéz ember is, de ha van valaki, akivel mindenről tudtam beszélgetni, az ő volt. És valóban, ahogy ti, többiek is hangsúlyoztátok itt, András egy etalon volt. Mindent nagyon komolyan vett, még a kacagást is, amit KAF-ról szólva Varga László Edgár olyan találóan és érzékletesen felidézett az előbb. Tényleg a kacagásában is forma volt. Forma is volt! Az, hogy én véletlenül orvos is vagyok, még pluszban is hozzá kötött, ezek a dolgok is komolyan érdekelték. Naponta legalább kétszer-háromszor beszéltünk telefonon. Amikor szükségét érezte, vagy én éreztem ugyanezt, gyakran találkoztunk is. Ő egy söröcskével, én a pipámmal, üldögéltünk a teraszán vagy a verandánkon, és minden szóba került. Köznapi dolgoktól el egész a filozófiáig. Rendkívüli élmény volt vele szerkeszteni verseskönyvet. Az egy vidám dolog volt. A könyveim nagy részét ő szerkesztette, és mindig ő szólt, hogy vállalkozna rá. Egy idő után másnak már nem vállalt ilyen feladatot. Számomra felejthetetlen volt minden ilyen közös munka. Úgy érzem, el kell mondanom, hogy előtte már Székely János és Markó Béla költői munkássága meghatározta azt a közvélekedést, miszerint Vásárhely a jó költők, az igényes poéták városa, de Kovács András Ferenc volt az, aki itteni jelenlétével ezt a magas mércét folyamatosan emelt szinten tartotta, és elérte azt, hogy a máshol élő lírikus kollégák is ehhez a minőségi elváráshoz igyekeztek igazodni. Be kell vallanom, hogy nekem roppant hiányzik. Azóta, mióta eltávozott, nemigen van, akivel úgy tudnék társalogni, mint vele. A mostani alkalomra elhoztam egy olyan versét, amely eddig még soha sehol nem jelent meg, egy villanella, ami egy olasz gyökerű, pásztordalszerű versforma. Kéziratban őrzöm, nekem dedikálta. Mielőtt felolvasom, egy zárójelet nyitnék. Senecától származtatják a mondást, ami később a reneszánsz költészet egyik alapmotívuma lett, és így hangzik: alkotva utánozni. Ezt András is kitűnően művelte. Felolvasom. (Szerk. megj.: a kézirat halványuló, itt-ott nehezen olvasható, eredetiben csak egy részletét közöljük mellékletünkben.)
(Két udvarhölgy Pozsonyban)
(1872)
Na nézd a kis Balassit:
Pörögve ropja táncát,
Sebesből búsba lassít,
Leguggol, fölmagaslik –
figyeld gatyája ráncát!
Na nézd a kis Balassit.
Cifrázza pár arasznyit,
Miként juhász a pálcát.
Sebesből búsba lassít –…
Öröm sem ér garasnyit,
Minőt kanászi tánc ád!
Na nézd a kis Balassit:
Mint eb nyakán a masnit,
Meg-megrázzintja láncát,
Sebesből búsba lassít,
Drágám – de kapsz ma taslit,
Ha tátanád talán szád!
Na nézd a kis Balassit:
Sebesből búsba lassít…
Kerelő-Szentpál felől jövet
Írtam egy diófa tövében,
Marosbogáton, 1921. aug. 7-én.
Lázáry René Sándor p. m.
És a tréfás baráti dedikáció: Dr. Nagy Attila úr-barátomnak valamint Emese úr-asszonynak barátságval, kézcsókval, szeretetvel René Sándoruk
Erről még annyit, hogy Bogáton volt apósomnak egy háza, oda jött hozzánk akkori feleségével, Julikával. Két olyan hatalmas bőrönddel vettem fel, hogy alig fértek el a nagy Fordomban. Az egyik tele volt könyvvel, a másik ruhával. András ott dolgozott a diófa alatt, ott írta meg és szerkesztette össze a manierizmusról szóló, Csipkébűl tekert gúzs című könyvét, ami a doktorátusi témája is volt.
És még egy gondolat… A nyáron Kréta szigetén voltam. Mi Andrással megegyeztünk annak idején, hogy aki hamarabb meghal, a másikat elégeti, és a hamvait szétszórja Kréta szigete mellett. Tréfának is tekinthettük az egyezséget, de nem lett az. Ezen a nyári úton igyekeztem beváltani ígéretemet. Verset is szült ez a szándék. (Szerk. megj.: A költő emlékének szentelt, Mínoszi Hercegem című költemény, amelyet ezen a KAF-Látót bemutató rendezvényen felolvasott a szerző, mellékletünk olvasói a Múzsa 2024. június 29-i, 1638-as számából ismerhetik.)