A nagy élmény: sokadszor Abigél
2013-01-25 15:26:48
- Rózsa Mária
Akár tizedszer műsorra tűzheti a magyar televízió Szabó Magda filmjét, a regényből Zsurzs Éva rendezésével készült Abigélt, mindannyiszor megnézem, végignézem, és minden apró részletre, minden jelenetre figyelve, úgy érzem, az utóbbi évtizedek legsikeresebb magyar filmjét látom, akár a forgatókönyvet, akár a szereplők alakítását tekintem, akár mint egy kitűnő regény filmváltozatát nézem.
Akár tizedszer műsorra tűzheti a magyar televízió Szabó Magda filmjét, a regényből Zsurzs Éva rendezésével készült Abigélt, mindannyiszor megnézem, végignézem, és minden apró részletre, minden jelenetre figyelve, úgy érzem, az utóbbi évtizedek legsikeresebb magyar filmjét látom, akár a forgatókönyvet, akár a szereplők alakítását tekintem, akár mint egy kitűnő regény filmváltozatát nézem.
Újból előveszem a könyvet, az Abigél 1970-es első kiadását. A Móra Könyvkiadó csíkos ifjúsági kiadásának sárgulnak a lapjai – a lányom és az unokáim –, immár három nemzedék olvasmánya jó régi. A regény most a 11. kiadásnál tart. Látszik, hogy mennyire szeretnivaló. A cselekménye, a kitűnő helyzetkép a második világháború utolsó éveiről egy református egyházi leányiskola életében az iskola nevelési rendszeréről, amelyet áthat a kamaszlányok intézeti fegyelembe zárt, és a szigor bármilyen kemény falát áttörő józan derűje és összetartó szeretete.
Az iskola a város büszkesége, tanulóinak fegyelme, magaviselete, tudása az iskola büszkesége.
A főszereplő, Vitay Georgina körül sodródó események, egy szoborba öntött legendás nőalak rejtélye, a filmen mindez eleven, élethű jelenetekbe öntve. A szereplők pedig hibátlanul, elképzelésünket teljesítve. A helyszínek, mintha a „deja vu” jelentése szerint kelnének életre: az osztálytermek, a háló, az ebédlő, a nagy fehér templom belseje, az ünneplő és a kihalt város, Horn Mici háza, szinte kilép a könyvből és megelevenedik a szöveg.
Régóta foglalkoztat, évek óta szeretem, és mióta újból vetítik, vasárnapról vasárnapra várom a film következő részletét. Mégis van, amit a legszebbnek tartok benne, van, akit a szereplők közül évek óta hordozok magamban.
„ Az örvendő szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket”
A sok megszeretett, kitűnően alakító, bármely rangos filmbeli szereplő közül, akiket évek során át láttam, egyre sem tudok úgy emlékezni, mint Piros Ildikó Zsuzsanna testvérére. A szereppel való tökéletes azonosulás – talán ezt lehetne mondani egy tárgyilagos elemzés során. Ám ez annál is több. Piros Ildikó a református egyháznak, a modern református iskolának egy igazi, szeretni való, tiszteletre, bámulatra méltó diakonissza testvérben példaképpel szolgált. Ha valaki nem tudná, kik voltak, kik a diakonisszák, milyen szerepet töltöttek be a kórházak, jelesen az egyházi iskolák életében, íme, előttünk áll a legszebb jelenség, mozdulataival, cselekedeteivel harmóniát, békét sugároz, ám rendkívül határozott és puritán fiatal lány, a hetedik osztály prefektája.
Egykoron Ravasz László püspök így jellemezte a diakonisszákat: „Szeretetben élnek, a hitben és szolgálatban kölcsönösen gyarapodnak, egymásért és egymással imádkoznak és dolgoznak”.
Zsuzsannával találkozik először nevelői közül „az erőd” falai közt a megrémült, elkeseredett Gina. Nem kell sok hozzá, hogy a sziklakeménység, az egyenes tartás és a szűkszavú eligazítás mögött megérezze a kislány a diakonissza szívjóságát. Zsuzsanna pedig áhítatos vallási hitét szerette volna átruházni az elárvult és utat vesztett kislányra. Ezért nem mutatott engedékenységet, szoros közeledést, de mellette állt, óvta, igyekezett a Matula fegyelméhez igazítani féktelenül őszinte magaviseletét. Zsuzsanna mindent szemmel tartott, ha kellett, befonta a lányok haját, sétálni vitte őket, hangtalanul irányította cselekedeteiket. Zsuzsanna gyönyörű volt szürke vászonruháján a vakítóan fehér, szabályosan megkötött szalagos gallérjával, amikor kivonultak, könnyű léptekkel haladt a lányok sorában, ünneplő feketében, pelerinnel a vállán, zsoltároskönyvével a kezében. Légies, karcsú alakja kitűnt a lányok közül, hófehér, olykor elpiruló arcát gyönyörű szőke haj keretezte. De ezt a finom, hullámos hajkoronát a lányok csak az esti fürdésnél, a lefekvésnél láthatták, amikor nem szorította le a fehér vagy fekete főkötő. Zsuzsanna bátor szívvel viselte el magányát, de imádkozó lelke felismerte környezetében az igaz embert. Nem bűvölte el a jóképű, fiatal történelemtanár látható vonzalma, végül gyűrűvel igazolt vallomása. Jól palástolt tartózkodással őrizte szeretetét Kőnig tanár úr iránt, valójában ő érdemelte ki együttérzését, melegségét.
Piros Ildikó ifjúságának legszebb, leghitelesebb alakítását nyújtotta. Ő „a diakonissza”, ő marad a diakonissza, annyira hiteles, hogy a diakóniamozgalomról és a diakonisszák szolgálatával működő református intézményekről szóló írásokban mindig megemlítik Szabó Magda Zsuzsannáját. Filmbeli képei a lányok sorában ezt illusztrálják.
Szabó Magda örökérvényűvé tette iskoláját, hagyományait és a diakonisszaszolgálatot. Ebben pedig egy csodálatosan ráérző fiatal művésznő tette feledhetetlenné. Tanítanám Piros Ildikó diakonisszájának szépségét.
Szabó Magda könyve már régóta a kötelező olvasmányok között van, de még mindig van felfedezhető értéke, így a diakonissza sajátos küldetésének, alázattal odaadó életmódjának és szolgálatának, lelki erejének példája.
A könyv a hetvenes évek irodalmának egyik revelációja, később a film is osztatlan siker, és ma is megéri egyik szereplője nem halványuló, szép és hiteles alakításának elismerését.
