„Itt jártunk. Jövő vasárnap újból jövünk!” – ezt a papírcetlit kaptam deszkából készült fakapumra felszúrva Vadasdon, a ’80-as évek vége felé, amikor Molnár Dénes elindult, nyakába vette a világot, s mikor a fiával, ifj. Molnár Dénessel, mikor Tófalvi Zoltán történész-néprajzossal, mikor más barátjával, pályatársával járta az erdélyi falvakat, a magyar, szász, református, katolikus vidéket, hogy megörökítse (mondhatnám úgyis is: megmentse) az évszázados templomok arculatát. Azokról a templomokról, várakról, erődökről van szó, amelyek száz vagy akár több száz éves múltra tekintenek vissza, s megépített szakrális örökségünk, ittlétünk cáfolhatatlan bizonyítékai.
Molnár Dénes: Bölön
Ez akkor kezdődött, amikor a nemzeti tisztogatáshoz igencsak értő „kondukátor” elhatározta, hogy itt, Erdélyben nincs szükség apró falvakra, nemzetiségek által lakott kompakt kis „fészkekre”, amolyan „szugulyék-településekre” – el kell tüntetni őket, fel kell számolni a történelem messzire visszatekintő „ködös utcáiról…” Ekkor döntötte el Molnár Dénes vadasdi származású marosvásárhelyi képzőművész, tanár, a vizuális humorgrafika mai napig utánozhatatlan mestere és művelője: szépen elindul, sorra veszi a falvakat, hogy elkészítse a templomok metszetét, rajzolatát, hadd maradjon ezekről ékes tárgyi bizonyíték az utókornak, ha már úgysem kellenek ezek a vidék, a táj szépségéhez simuló népi építészeti remekek.
Nem tudom, hogy a jó humorú, mindig mosolygós, felszabadult, roppant pozitív gondolkodású Molnár Dénes énje valóban hitt-e abban, hogy N. C. grandiózus terve sikerülni fog-e vagy sem, egy biztos: amit elkezdett és véghezvitt, az a legmagasabb szinten méltányolandó, dicséretet érdemel, és ezzel örökre beírta nevét Erdély építészete megmentésének aranykönyvébe.
„Molnár Dénes volt és maradt számomra az élni akarás, a végzetes kór, a rák legyőzése ellen folytatott egyenlőtlen küzdelem örök szimbóluma” – vallja Tófalvi Zoltán író, történész, akivel élete végéig jó baráti kapcsolatot ápolt, majd így folytatja:
„A sírjánál elhangzott beszédemben is ezt hangsúlyoztam. Bőrré, csonttá fogyottan is szervezte a kiállításokat, egyengette a képzőművészek alkotómunkáját. Művészi érzékenysége, magas termete, látszólag kicsattanó egészsége mellett az élet más munkára predesztinálta. Olyan támadásokat kapott – nem várt helyekről, személyektől –, hogy sebezhetősége az érte aggódóknak azonnal nyilvánvalóvá vált. Tanárként kiváló tevékenységet végzett a marosvásárhelyi tanítóképzőben. A tanári pálya szervesen kiegészítette grafikusi, festői alkotómunkáját. Mindig csodáltam, hogy percek alatt képes tökéletes rajzot, portrét készített bárkiről. A groteszk is nagyon közel állt hozzá. A humoros kiadványok egyik legfontosabb alkotója volt. Kevesen tudják: Molnár Dénes tervezte – és halála után is Molnár Dénes tervei alapján jelent meg – a Magyar Örökség díjjal kitüntetett bécsi Europa-Club évente megjelenő, a világ minden részében az egyetemes magyarság nagy értékének tartott kiadvány fedőlapja. A kiadvány közel 30 éven át minden évben a Bécsben elhangzott magyar előadásokat tartalmazta. Fedőlapját mindenhol ismerik, ahol magyarok élnek. Ebben fontos szerepe volt és van Székely Szabó Zoltán szín- és előadóművésznek, több kötet szerzőjének.
Az 1970-es évek végén – folytatja Tófalvi – 20 szerzővel – dr. Kós Károly, Szentimrei Judit, Haáz Sándor, dr. Barabás László, dr. Pávai István, dr. Gagyi József, Lőrinc Lajos, Kacsó András, Márton Béla, dr. Csortán Márton néprajz-, néptánc-, népi varrottas-, népviselet- stb. kutatókkal, Molnár Dénes grafikussal, Bálint Zsigmond fotóművésszel, Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkésszel – közösen terveztük a Sóvidék többkötetes helytörténeti és néprajzi sorozatának megjelentetését. Ez lett volna a Kriterion Könyvkiadó egyik legnagyobb vállalkozása. Molnár Dénes már idejében hozzálátott a rajzok elkészítéséhez, amelyek – biztos – ma is megtalálhatók a fiánál, ifjú Molnár Dénesnél, aki ő maga is képzőművész, kiváló restaurátor. (…) Sajnos a Szekuritáténak sikerült megakadályoznia a sorozat megjelenését; 1990 elejétől mindenki írta a maga kötetét. Jogosan! De a szintézis elmaradt. (…) Hóban, sárban örökítette meg a páratlan művészi értékű templom- és harangláb-sorozatot. Marosvásárhelyen a Bolyai téri unitárius egyházközség irodáinak előterében láthatók ezek a művészi remekek. Dénes örökre beírta nevét az egyetemes magyar művészettörténetbe. Korai halála óriási veszteség” – zárja visszaemlékező sorait Tófalvi Zoltán.
* *
Életében – és persze azután is –többször, több helyen voltak kiállítva képei, grafikái. Erről tanúskodik az élete legvégén, 1999. december 2-án – mindössze két és fél hónappal a halála előtt – megnyílt Budapesti Vármegye Galériában kiállított műtárgyak jegyzéke is. (Ezen a kiállításon jelen volt a művész, ill. felesége és Krisztina lánya.)
A 63 kiállított műtárgy között olyan helységek, várak, kastélyok, templomok, kolostorok metszetei szerepelnek, mint Bonyha, Őraljaboldogfalva, Harina, Varság, Magyarigen, Unoka, Szászváros, Somkerék, Dés – és lehetne még sorolni… A kiállítás katalógusának* ajánló sorait Sütő András írta – nyilván felkérésre –, aki nemcsak a budapesti kiállítás megszervezésének eszmei hozadékát, hanem a magas csúcsokat megjárt művészi pálya körívét is megrajzolta.
Lakodalom
Ugyanabban az évben, 2000 decemberében az Erdélyi templomok című kiállítást megnyitották Debrecenben is, a Nagytemplom Galériában. Beszédet mondott Demeter Ervin titokminiszter és Bölcskei Gusztáv református püspök, aki méltatta a közelmúltban elhunyt Molnár Dénes emberi és művészi teljesítményét, azét a művészét, aki „sorsnyomásként érezte, hogy fel kell kutatnia, térképeznie az erdélyi templomokat”.
2002. augusztus 6-án Sütő András – felesége, valamint Cs. Nagy Ibolya, A. Szabó Magda, Ablonczy László és Márkus Béla társaságában – Vadasdon meglátogatta a Molnár Dénes-képtárat, amely a helyi iskola egyik üresen maradt osztálytermében volt/van berendezve, a művész még életében, szinte az utolsó órákban felajánlott/adományozott műveiből. 32 alkotásról van szó, amelyek közül magasan kiemelkedik a 12 nagy méretű, színes, három évvel halála előtt Kőteleken megrajzolt Zodiákus sorozat.
A jeles látogatók ittlétéről – addigra több százan fordultak meg a világ minden tájáról – több felvétel is készült, amelyeket e sorok írója őriz. A Vendégkönyvbe, amelyet korábban Bölöni Domokos adományozott a képtárnak, Sütő András ezt írta: „Molnár Dénes emlékét népének emlékezetében Erdélyország Árpád-kori templomairól készült csodálatos grafikái is őrzik, hirdetik a magyar nemzet fiai számára.”
Sütő kitért arra is, hogy M. D. utolsó kiállításának katalógusába – Magyar Millennium 2000 – ő írt ajánló sorokat, s ha Vásárhelyen járok, keressem meg a lakásán, mert szívesen ad egy példányt megőrzés végett. Amikor otthonában meglátogattam, a következő tárlatelőzetest nyomta kezembe, de előtte arra kért, hogy várjak egy kicsit, mert a szövegen, ami megjelent, bizonyos apró javításokat kell eszközölnie… Ezek voltak azok a nyomdahibák, amiket nem tudott eltűrni, szó nélkül hagyni, sőt némi megjegyzést is tett egyes kiadók felületes munkavégzésére…
Íme Sütő András ajánlása:
Ne hagyjátok a templomot!
Az Úrnak 1301-ik évében III. Endre halálával megszakad az Árpád-ház férfiága. A trón betöltésének drámai küzdelmekkel terhes kora kezdődik el, és csapolja erejét, vérét a nemzetnek. Kihalt a honfoglaló és országépítő Árpád-ház, de fennmaradt és rossz századok viharzónáin küzdötte keresztül magát napjainkig a magyarság.
Millenniumi emlékezéseink vezérmotívumaként hangzik el gyakorta, hogy megannyi kihalt vándor nép között csodával határos történelmi tény a magyar állam létrejötte a Kárpát-medencében. A csodának persze magyarázata van. Szent István által megtartó erőnkké lett, vén Európának fiatal, erős népévé növesztett minket a kereszténység felvétele.
Indulhatunk máris – templomnézőbe. Erről kell ugyanis röviden szólnom: Erdély műemlék templomairól, amelyeket Molnár Dénes grafikusművész örökített meg – hogyan is? Mi végett? Különös művészi indítékról adok hírt, felebarátaim! Az első tatárjárás óta, megannyi borzalmas pusztítás, hungarocídium és templomdúlás, rablás, omlasztás, fölégetés után; a mohácsi tragédiánál is nagyobb veszteséggel járó trianoni országdarabolás után újabb tartárjárás veszedelmeként sújtott le ránk a ’80-as években a falurombolás híre: Románia hírhedt diktátorának az a terve, hogy az ország tizenötezer falujából háromezret hagy meg, a többit eltörli a föld színéről.
Templomostul persze! Tájékozódásait ilyenformán, akár Batu kánét hajdan, karcsú, fehéren messze világló templomtornyaink is meghatározták. A magyarfóbiában szenvedő államelnök-pártfőtitkárt kiváltképp a Székelyföld magyarságának kompakt mivolta, nemzeti szellemiségének ereje nyugtalanította. Rángógörcsös indulat fogta el olyan fogalmak hallatán, mint: Árpád-kori templom, ezeréves magyar műemlék Erdélyben. Ezt tudván, hallván Molnár Dénes: művészként, magyarként, székelyföldi születésű grafikusként indult vándorútra ceruzával, ecsettel templomot menteni, azaz átmenteni Árpád-kori értékeinket romboló szándék elől a művészet dimenziójába. Így született híressé vált sorozata, nevezvén magát újból sorozatok emberének. Epitheton ornansa lenne ez a művésznek, aki csillagképekben is elidőzik emberlétünk titkait fürkészve? Annyi bizonyos, hogy múzsáinak sugallata sajátos nemzeti sorsot is jelez. Honfoglaló népét Árpád nem Árkádiába vezette. Lepkefogásból, idillből virányos, csalogánydalos mezőkön a magyar művésznek jutott mindétig a legcsekélyebb lehetőség. Hisz gyakorta tűzből, vérzivatarból, halál csontkezéből kellett a Szépséget kimentenie. Erdélyi magyar festő- és grafikusművésznek így lehet szellemőseként a várvédő, kardos poéta Balassi Bálintot is megnevezni. Változó időkben – úgy tűnik föl – változatlan vonása ez a magyar művészetnek. Németh László úgy hívta: sorsnyomás. Törvénye Molnár Dénesnek is.
Sütő András
Szerkesztői megjegyzés:
A budapesti kiállítás katalógusaként összeállított szöveg- és fametszetanyag – Sütő András jóvoltából – immár Vadasdon is megtalálható, a képtárban, kézbe vehető és tanulmányozható.
Ugyanebben olvasható Hajdu Demeter Dénes megállapítása is: „Sehol annyi erőd, vár, várrom Európa-szerte, mint amennyi Erdélyben található. Ez az országrész a művészetek hazája, a vallásszabadság otthona évszázadokon keresztül.”
Talán azt is érdemes megjegyezni, hogy a katalógus hátlapján minden idők egyik legtöbbet idézett Szabó Dezső-gondolata olvasható: „Minden magyar felelős minden magyarért.”
*Magyar Millennium 2000. Molnár Dénes: Erdélyi templomok. Vármegye Galéria 1999. december 2. – 2000. január 15.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
