Négy testvér, négy muzsikus – A Domahidi lányok

Zsuzsa, Kata, Sára és Anna – a négy Domahidi lány. Mezőbergenyeiek, édesapjuk a helybeli református lelkész, édesanyjuk a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia csellóművésze. A lányok, ahogy cseperedtek, sorra mind a zene bűvöletébe kerültek. Tehetségük máris ismertté tette őket. Amikor csak lehet, négyen lépnek fel. Zsuzsa fuvolán, Kata csellón, Sára és Anna hegedűn játszik. Ahogy megszólal a négy testvér muzsikája, lenyűgözik a hallgatóságot látványban, hangzásban egyaránt. Csoda, ritkaság, hogy egy családban négy lánytestvért ugyanolyan tehetséggel és szépséggel áldott meg az Isten, mint őket. 

 

„Az anyaméhben is szimfóniát  hallgattam”

Zsuzsa jelenleg Olaszországban, Peruggiában tanul, negyedéves konzervatóriumi hallgató, korosztályában országos viszonylatban is a legjobb fuvolásnak számít. 

– Már az anyaméhben zene vett körül, muzsika zsongott a füledbe. Te mikor vettél hangszert a kezedbe?

– Amikor édesanyám államvizsgára állt Robert Schumann csellóversenyével, engem a szíve alatt hordott. Nem sokkal utána, mikor zenekarba került, egész zeneműveket, pl. Mahler szimfóniáit is hallgathattam ott bent. Úgy gondolom, hogy minden zenei rezgés, amit akkor érzékeltem hangszerek vagy édesanyám édes hangja által, hatással volt rám. Gyerekkori álmom az volt, hogy sportoló legyek, így kevésbé foglalkoztatott a zene, mégis V. osztálytól fuvolázni tanultam. Attól kezdve otthon éreztem magam a zene világában. Mindenképpen építő, hogy édesanyám zenész. Bár az ő muzsikavilága különbözik az enyémtől, azért még szükségem van arra, hogy az ő világából is inspirálódjak. A muzsika meghatározója etnikai mivoltunknak és álmainknak, esélyt ad arra is, hogy múltunkon is elmélkedjünk. Az emberiségnek szüksége van ezekre a lelkigyakorlatokra.

– Iskolás korodban nagyon szép eredményeket értél el, rangos versenyeket nyertél meg, melyek ezek?

– 2012-ben Bukarestben, majd 2013-ban Gyulafehérváron első helyezést értem el az országos fuvolaolimpián. Vallom, hogy a versenyek csak eszközök céljaink elérésére. Tanáraimnak, Geréd Jolánnak, Kovács Évának és Vincze Ferencnek köszönhetem a jó eredményeket. Ők voltak azok, akik utat mutattak a zenei interpretálásban. Mindig azon vagyok, hogy fuvolázni tanuljak, ugyanis ez egy végtelen folyamat.

– Kivel és hol szeretsz muzsikálni? A köztudatban már Domahidi lányokként emlegetnek benneteket.

– Olyan zenészekkel szeretek együtt játszani, akiknek szívügyük, hogy minőségi élménnyel gazdagítsák a hallgatót, és akik elég nyíltak egymás zenei világának megértésére. Mi tagadás, a testvéreim állnak az első helyen, hiszen hozzájuk mély lelki szálak fűznek. Fontos az is, hogy az előadásokra rendszeres próbákkal készüljünk, ami családban sokkal egyszerűbben kivitelezhető, mint például egy évfolyamtárssal. Mivel különböző személyiségűek vagyunk, szerintem mindannyiunk számára kihívás együtt játszani, s nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak egyikünk érvényesüljön. 

– Milyen emlékezetes muzsikusélményt említenél meg?

– Legutóbbi fellépésünket, mely a marosvásárhelyi Kultúrpalotában volt január 6-án, a madéfalvi veszedelem emlékestjén. Felemelő érzés volt teltháznyi magyar emberrel emlékezni azokra, akik áldozatul estek Madéfalván. Minden porcikánk remegett a színpadon abban a meghitt hangulatban.

– Most Olaszországban tanulsz. Miben különbözik az ottani képzés az ittenitől? Milyen pluszt kapsz Olaszországban?

– Bár Kolozsváron sem tanultam az anyanyelvemen, itt mindent olaszul tanulok. Több lehetőségem van barokk zenével foglalkozni, sőt pár hét múlva – remélhetőleg – barokk fuvolán is megtanulhatok játszani. Az olaszok meleg szeretete igazi egzotikum számomra, nem beszélve az építészetről és a mediterrán hangulatról.

 

Szeretem a közös muzsikálást

Kata a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum végzős diákja, csellós, testvéreivel és zenekarokban muzsikál, de énekhangja is gyönyörű. 

– Hány éves voltál, Kata, amikor muzsikálni kezdtél?

– Rövid hajam volt még, amikor elkezdtem csellózni, ötödikes lehettem, amikor az első fellépésem volt. Ötödik osztályos koromtól járok a művészetibe, addig otthon, Mezőbergenyében jártam iskolába. Különben a nővérem, Zsuzsa is ott tanult az elemi osztályokban. A művészetibe Sára húgommal együtt jöttünk, én az ötödiket, ő az első osztályt kezdte.

– Miért éppen a csellót választottad? Édesanyád, aki csellóművész, befolyásolt-e a választásodban?

– Annyit mondott, hogy nagyon hasonlít a kezem az övére, emiatt ajánlotta a csellót. Tetszett az ötlet, így csellós lettem. A hangszerismerettel elég jól álltam, Kasléder Judit tanárnővel tanultam. 

– Nyolcadik éve tanulsz csellózni, milyen terveid vannak? 

– Tizedikesen játszottam először zenekarral. Nagyon nagy élmény volt, akkor döntöttem el, hogy a zene fele irányítom az életpályámat. Amikor bekerültem az iskolai kvartettbe, hangsúlyosabban éreztem, hogy szeretem a közös muzsikálást. Olyan dolgok születtek a játszás folyamán, amire nem is számítottam. Annyira pozitív érzés, hogy minden csalódást legyőz, és erőt ad a továbbiakban. Idén érettségizek, s a csellóval szeretném folytatni. 

– Mit szeretsz játszani?

– A mostani koncertünk darabját – Haydn C-dúr csellóversenyét – nagyon szeretem. A próbaérettségi, úgy érzem, egy kicsit hátráltatott, de behozom, s meg tudom valósítani a tervem, hogy nagy zenekarral is játsszak. 

– Kata, nagyon szépen énekelsz. Ezt többször bebizonyítottad, volt önálló fellépésed is. Hallottalak, láttalak. Meglepetés volt.

– Újszerű volt számomra. Igen, otthon kicsi korom óta énekelek, az egész családdal együtt. Egyházi dalokat, népdalokat, ismertebb dalokat. A legkisebb húgom, Anna fellépett a március 15-i ünnepi előadáson, együtt énekeltük például a Honfoglalás betétdalát. Improvizálunk egy-két szólamot, olyan érdekes, mert teljesen más hangzása volt.

– Hány fellépésetek volt? 

– Sok, nem számoltuk. Volt olyan, hogy csak ketten vagy hárman léptünk fel. Az utóbbi időben Anna már hegedült. Ez teljesen új, hiszen régebb dobolt. Sokkal nagyobb sikert ért el azzal, hogy ütötte az egyeket a szép ruhácskájában, mint mi. Így indult Annának a karrierje. 

– Érettségi után hová készülsz, Kata?

– Konzervatóriumba, Kolozsvárra. Zsuzsa, a testvérem is bátorít ebben. 

 

Öröm a testvéreimmel zenélni

Sára idén konfirmált, hegedű szakon a művészetiben végzi a nyolcadik osztályt.

– Mióta muzsikálsz? 

– Óvodás koromban kezdtem. Édesanyáék azt mondták, hogy unatkoztam, így elkezdtem muzsikálni. A hangszert édesanya választotta ki, tetszett. Olyan volt, mint egy kis játék. Nem fogtam fel, hogy ebből valami komoly lesz. Elsőtől hegedülök, ide s tova nyolc éve. Jó tanárnőm volt, Oláh Mária, tavaly óta Engel Lehel tanít. Mindkettőt nagyon szeretem, nagyon jól dolgoztunk együtt.

– A művészetiben folytatod tovább? 

– Itt szeretném folytatni. Hegedűművész szeretnék lenni.

– Édesanyátok szakmabeli, mennyire irányít benneteket, Sára? 

– Negyedik osztályig segített, most már nem irányít, hagyja, hogy gyakoroljunk. Ha észrevesz valami hibát, megmondja, de nem szól bele.

– Milyen emlékezetes fellépéseid voltak?

– A fellépésekre sokat gyakoroltam, igyekeztem nagyon jó lenni, de az elején hibáztam, mert ideges voltam. A fellépések végén sohasem voltam elégedett. Az volt az érzésem, hogy abbahagyom. De folytattam, mert a visszajelzések arra utaltak, nem volt rossz a játékom. De mindig lehetett volna jobb, s ez idegesített. Éppen ezért egy nyáron nem is hegedültem. Aztán hiányzott, nem tudtam abbahagyni. Az az igazság, hogy nagyon szeretek a testvéreimmel játszani, biztonságot ad. A hangulat is nagyon jó, öröm az együtt zenélés. 

– Sára, nemcsak zenéből vagy kitűnő, hanem magyar nyelv- és irodalomból is.

– Tavaly a tantárgyversenyen harmadik lettem. Igyekszem minden tantárgyból tanulni, de nem mindent szeretek. A magyart viszont nagyon, ezért a hegedülés mellett sokat olvasok. 

 

Anna hangja betöltötte a Kultúrpalotát

Anna harmadik osztályos, a művészetiben tanul. Testvérei nyomdokain cseperedik, s nem is akárhogyan. Aki hallotta már énekelni, megjegyzi magának. Bátran kiáll, és csengő hangon, lenyűgözően énekel. A Domahidi lányok zenekarában dobolt, most hegedül. Róla is sokat fogunk hallani. 

– Annáról tudtátok, hogy ilyen jó énekes lesz? – kérdeztem Katától. 

– Mindannyian zenében nőttünk fel, nem volt nagy meglepetés, amikor a kicsi elkezdett énekelni. Mondhatni, Anna azért is sikeres, mert kicsi és nagyon hiteles. Minden, amit csinál, azért teszi, mert úgy érzi. Nála még nem alakult ki a tudatosság. Kiáll és énekel.

– A Kultúrpalotában szervezett reformációi ünnepélyen is kiállt, gyönyörűen énekelt, a hangja betöltötte a termet. Mindenki meglepődött. Örömmel és csodálattal hallgattuk.

– Nagy teljesítmény volt. Édesanyámmal és Sára húgommal ott izgultunk a színpadon a zenekarban, hogy a nehezebb részek is sikerüljenek Annának. Nagyon ügyesen megoldotta – mondta Kata. 

A Domahidi lányok szüleik, szűkebb és nagyobb közösségük gyönyörűségei, s mindennek kifejezésére kevés a szó, az általuk tolmácsolt muzsika hangja lenne a leghitelesebb ajánló. 

Nagyon sok boldogságot, egyre több muzsikás sikert!