Négyen egy asztalnál
Október 27-én, a nagy menetelés napján este a Duna televízió képernyőjén láthattuk az erdélyi magyarok vezető politikusait.
Október 27-én, a nagy menetelés napján este a Duna televízió képernyőjén láthattuk az erdélyi magyarok vezető politikusait. Borbély Lászlót a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Toró T. Tibort az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Biró Zsoltot a Magyar Polgári Párt és Izsák Balázst a Székely Nemzeti Tanács részéről. Megható volt látni egy asztal mellett ülni ezeket a nagyszerű politikusokat, akik általában a mindennapokban vádolják egymást, okkal, ok nélkül, és csodák csodája, ez alkalommal mintha csaknem mindenben egyetértettek volna. Megvallom őszintén, hogy hosszú percekig, amíg néztem ezeket a kiváló magyar embereket, könnyeimmel küszködtem – és biztos vagyok abban, hogy nem én voltam az egyedüli –, hiszen fájt a lelkem és fáj ma is, hogy miért nem akarnak közös nevezőre jutni minden olyan kérdésben, ami nemzeti érdekünk, hiszen valamennyien ugyanazért a nemes célért küzdenek, harcolnak: védeni, óvni az erdélyi magyarság érdekeit, kiharcolni a még meg nem adott jogainkat, védeni, óvni az egyre csorbított jogainkat, megőrizni nemzeti identitásunkat, nyelvünket, hagyományainkat, nemzeti szimbólumainkat és ittmaradásunkat ezerszáz esztendős szülőföldünkön. Ez a céljuk, ezért küzdenek, harcolnak valamennyien, de sajnos érthetetlen módon külön-külön utakon járnak. Még nemzeti ünnepeinket is külön, más helyen és más időpontban ünnepeljük. Milyen szégyen, milyen tragikusan fájdalmas! És nincs rá magyarázat! Hát, ha valamennyien ugyanazt akarják, ugyanannak a népnek a védelmében, az érdekében, miért nem teszik együtt, közös erővel, közös akarattal, hiszen valamennyien jól tudják, hogy „egységben az erő”?! Tudják, és biztosak abban, hogy így szétszaggatva, négyfelé szakítva ezt a megfogyatkozott és egyre fogyó, sorvadó erdélyi magyarságot, soha semmit nem fognak elérni, sem autonómiát, sem semmi egyebet. Vagy azért nem fognak össze, mert mindenikük pártelnök, pártvezér szeretne lenni? Lapozzák vissza, uraim, történelmünk lapjait Szent Istvántól napjainkig, és meggyőződhetnek arról, hogy mit jelentett népünk életében az állandó pártoskodás, a pártütések, cselszövések, belső harcok, testvérháborúk. Mindez népünk pusztulásához, fogyatkozásához vezetett. Azért vagyunk ma az egész világon csupán 14-15 milliónyian, holott lehetnénk 30-40 milliós erős nagy nemzet is Európa szívében. De olyan vezetőkkel, akik mindenekelőtt a saját érdekeiket vagy pártjuk érdekeit helyezik nemzetünk, népünk érdekei fölé, csak szétforgácsolódni, fogyni, porladozni lehet.
Véleményem szerint bűn volt megbontani az erdélyi magyarság egységét, sőt talán annál sokkal több. A pártokra szakadás oda vezetett, hogy a négy közül csak éppen alig-alig jutott be egyetlenegy, az RMDSZ a parlamentbe. Oda vezetett, hogy csak itt Marosvásárhelyen elvesztettük a polgármesteri széket, a megyei tanácselnöki széket, kiváló szenátorokat, képviselőket veszítettünk el, mind a városi, mind a megyei tanácsban kisebbségbe szorultunk, és sorolhatnánk veszteségeink lajstromát. És még ebből sem tanultunk! Pedig tudni kell azt, és tudják ők is nagyon jól, hogy ha valamit elveszítünk, átengedünk másnak, azt soha többé vissza nem tudjuk szerezni. Nem tanultunk a délvidéki, felvidéki, kárpátaljai magyarok pártoskodásának eseteiből sem.
A 2014-es év fordulópontot fog jelenteni az erdélyi magyarság sorsában, jövőjében. Arra kérjük politikusainkat, vezetőinket, tegyenek félre minden egyéni és pártérdeket, minden személyes ambíciót. Terítsenek le egy asztalt a székely zászlóval, üljenek köréje, és kompromisszumok alapján minden fontos nemzeti kérdésben jussanak közös nevezőre! Vagy egyesüljenek egyetlenegy pártba. Ne egymás ellen, hanem egymásért egymással, közös erővel küzdjenek, harcoljanak, ha már az a sors jutott nekünk, hogy csak harcok árán tudunk élni és fennmaradni. Most már ismét elő lehet, elő kell venni az egykori jelszót: „Most vagy soha”! És hát vegyük elő! Bizonyítsuk be ismételten, hogy íme vagyunk, itt vagyunk, sokan vagyunk, és erősek vagyunk. Bizonyítsuk be, hogy össze tudunk tartani, egységesek tudunk lenni, úgy, ahogy azt bebizonyítottuk a nagy székely menetelésben, az egybanik gyűjtésében, az aláírások sorozatában. Álljunk talpra egységesen, egy emberként, húzzuk ki magunkat! Ne legyünk leforrázott, meghunyászokodó másod-, harmadrendű állampolgárok itthon, szülőföldünkön!
Szilágyi Domokos
