2024. november 21., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ha nem bízunk semmiben, elvesztődünk

A betegek világnapját Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993 óta február 11-én ünneplik. A Gyulafehérvári Caritas közössége elkötelezte magát a betegek és szenvedők mindennapi szolgálatára. A világnap alkalmából az egyházmegye különböző régióiból beszélgettek a Caritas munkatársai ellátottakkal, illetve betegekkel dolgozókkal.

A marosvásárhelyi Dendea Mária Anna (fotó) hetvenkilenc éves, pozitív kisugárzású, kedves hölgy, húsz éve látogatja a Teréz Anya idősek nappali foglalkoztatóközpontját. A hétfő reggeli torna után elmesélte: negyven évet dolgozott az egészségügyben, főasszisztensnő volt a Maros megyei gyermek-poliklinika laboratóriumában, a vérvételi osztályon.


– Hogyan tudta támogatni munkájával a betegeket?

– Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy nagyon szépen beszéljek, és engedjem, hogy az emberek maguk mondják el panaszaikat. Ha a gyerekek aggódtak vagy sírtak, biztattam őket, és mindig volt a zsebemben pár darab cukorka. Legalább hatvan személy várakozott a poliklinikán mindennap. Egyet sem tudtam visszautasítani. Ha zavargás támadt az ajtónál, én mentem ki, mert tudtam a hangjukon beszélni. Kértem, várakozzanak türelemmel, mert senkit nem fogunk elküldeni. Mindig fogadtuk a faluról érkezőket is, hogy ne kelljen még egyszer visszajönniük. Szerettek és tiszteltek az emberek, és én is nagyon szerettem a munkahelyemet. Hivatásomként éltem meg a munkám. Ma sem tudnék más munkakörben dolgozni. Szeretem az embereket, a gyerekeket.

Mi járultunk hozzá a gyerekek diagnózisának felállításához. Például vesegyulladás esetén vörösvértestek jelentek meg a vizeletben. Vagy ha leukociták (fehérvérsejtek) jelentek meg ugyanitt, akkor azok egy fertőzést igazoltak. Nem ápoltunk közvetlenül betegeket, mert poliklinikán dolgoztunk. De mi fedeztük fel a betegségeket. A vérvizsgálatokból már tudtuk, ha valakinek sárgasága vagy vesegyulladása van, netán HIV-vírussal fertőződött meg. Mikroszkóppal dolgoztunk. Ujjbegyből vettük a kicsi gyerekektől a vért.

Ha valami fertőző betegség ütötte föl a fejét például a bölcsődékben, akkor számítani lehetett a közegészségügyi alkalmazottak látogatására a poliklinikán. Mindent rendben találtak, mert szigorú higiéniai szabályok voltak, és nagyon tisztán dolgoztunk.

– Az idő múlásával milyen betegségek alakultak ki önnél?

– Meg voltam műtve. Nőgyógyászati problémám volt.

– Hogyan tudott túllépni ezen a műtéten?

– Nagyon pozitívan álltam hozzá. Végeredményben tudod, mi volt a rossz? Éreztem, hogy elveszítettem a nőiességemet. Ez lelkileg megcsapott egy kicsit. De aztán telt az idő, beletörődtem.

– Én mindig ápoltnak és nőiesnek látom önt, valahányszor megfordul a tevékenységeinken.

– Tudod, miért? Édesanyám – Isten nyugtassa – egy nagyon pedáns nő volt. Mindig azt mondta nekem, hallgass ide, szívem: akármilyen egyszerűen vagy öltözve, ha a cipőd tiszta és szép, és a fejed rendben van, akkor elegáns vagy. Ezt tanuld meg az életben.

– Gyakran jön tornázni a Caritashoz.

– Igen, erre mindig volt igényem. Amikor még nem jártam a Caritashoz, akkor is tornáztam otthon. Minden reggel ötkor keltem, húsz percet tornáztam. Nyáron kint az udvaron, télen bent a házban. Utána lemosakodtam, öltöztem, készítettem a reggelit, biciklire ültem, és hétkor már a munkahelyemen voltam. A mai napig tornázom. A Caritashoz is szívesen járok, amíg a Jóisten egészséget ad.

– Mit üzen a betegeknek a világnap alkalmából?

– Azt üzenem, hogy legyenek optimisták és reménykedők. Bízzanak: ha jók voltak az életben – de ha nem, még akkor is – a Jóisten megsegíti őket. Ha pedig csak a kortársaimhoz kellene szólnom, a következőket üzenném: Mozogjanak sokat. Járjanak ki a házból. Keljenek föl az ágyból. Merjenek kimozdulni, mert ha nem, egyre nehezebb lesz. Járjanak társaságba. Szerezzenek új barátokat, ha a régiek esetleg eltávoztak már. Szükségünk van igaz barátokra, mert valakinek ki kell öntenünk a szívünket. Az ima is fontos. Hinni kell valamiben, mert ha nem bízunk semmiben, elvesztődünk.

Orbán Júlia



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató