Nem mindig tudjuk, mi a gyermekbántalmazás, nem is teszünk ellene
Átfogó kutatást kezdeményezett nemrég a magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a gyerekbántalmazás társadalmi elfogadottságáról, a közösségi gyerekvédelem lehetőségei érdekében. Az alapítvány romániai partnere ebben a Gyulafehérvári Caritas volt.
A gyermekek erőszakkal szembeni védelme újra és újra visszatérő téma a közbeszédben, viszont a legtöbbször csak egy tragédiába fulladó eset után foglalkoznak többet vele. Ilyenkor gyakran a felelősségre, a hibákra és a mulasztásokra helyeződik a hangsúly, pedig fel kell ismerni, hogy a gyerekek védelme a társadalom közös felelőssége is. Ahhoz, hogy ebben minél hatékonyabban segíthessenek, átfogó kutatást indítottak, hogy feltérképezzék a gyerekek és a felnőttek erőszakhoz kapcsolódó ismereteit és véleményét.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kezdeményezésére a kutatásban további négy ország – Albánia, Moldova, Románia és Szlovákia – nonprofit szervezetei is részt vettek annak érdekében, hogy átfogó képet kapjanak a gyermekbántalmazás régiós megítéléséről. Az alapítvány kutatásban részt vevő partnerszervezete Romániában a Gyulafehérvári Caritas volt. Elsőként a magyarországi eredmények kerültek bemutatásra.
A kutatás során arra voltak kíváncsiak, hogy a gyerekeknek és a felnőtteknek milyen információik vannak a bántalmazásról, véleményük szerint mi számít erőszaknak, honnan jutnak ezzel kapcsolatos információhoz, tudják-e, kihez fordulhatnak, tudják-e, hol kell jelezni, ha bántalmazást tapasztalnak, kit tartanak felelősnek abban, hogy ezeket kezelje, hol érzik erősebbnek a felelősségüket, illetve milyen közösségek tagjaként lépnének fel erőteljesebben az erőszakkal szemben.
A kutatás három részből állt: egy felnőtteknek szóló online kérdőívből, amit több mint 10 ezren töltöttek ki, egy helyi közösség fókuszcsoportos vizsgálatából, valamint egy gyerekeknek szóló háromrészes online kérdőívből, amit több mint 1400-an töltöttek ki.
Eredmények
A kutatás egyik legjelentősebb eredménye – amelyet a közösségi gyermekvédelmi program tervezése esetén sem szabad figyelmen kívül hagyni – a gyerekekkel szembeni erőszak témájával kapcsolatban egyszerre jelen lévő fokozott érdeklődés és érzékenység, valamint a szintén jelentős passzivitás között feszülő ellentét. Amíg az online kérdőívre rekordszámú, 10 877 érvényes válasz érkezett, addig a fókuszcsoportos kutatási részhez nagyon nehézkesen sikerült résztvevőket toborozni. Szintén ellentmondásra hívják fel a figyelmet azok az eredmények, amelyek szerint a lakosság körében ugyan megjelenik az igény a témával kapcsolatos ismeretek bővítésére, a fókuszcsoportos kutatásban részt vevők tapasztalata szerint ugyanakkor a felkínált ismeretterjesztő, támogató programok lehetőségével nem éltek az emberek. Az információk hiánya pedig a bántalmazás felismerését, illetve az azzal szemben történő fellépést is gátolja. A tudás megvéd, a hiánya kiszolgáltatottá tesz.
A kutatás eredményei alapján teljes az egyetértés abban, hogy a szexuális bántalmazás, a súlyos fizikai bántalmazás, valamint az egészségi tüneteket is okozó elhanyagolás a gyerekekkel szembeni erőszak elfogadhatatlan formáit jelentik. Ugyanakkor a kisebb mértékű fizikai erőszakkal (pl. pofon), valamint a verbális erőszakkal szemben jóval megengedőbb attitűd jelenik meg.
A kérdőívet kitöltők negyede részben vagy teljesen egyetértett azzal, hogy a gyerekek fizikai büntetése nem jó, de néha elkerülhetetlen. 15%-uk szerint egy szülőnek akkor van joga megütni a gyerekét, ha fontosnak tartja, hogy a gyerek ne ismételjen meg egy bizonyos viselkedést. A válaszadók szerint Magyarországon 10-ből 6 szülő alkalmaz fizikai fenyítést, ugyanakkor 70%-uk úgy vélte, hogy az emberek figyelmen kívül hagyják, ha azt látják, hogy egy szülő megpofozza a gyerekét. A verbális erőszak megnyilvánulásait (pl. kiabálás, megszégyenítés) tartották a legkevésbé a gyerekekkel szembeni erőszaknak. Ráadásul úgy vélték, hogy ez nagyon általánosan van jelen a társadalomban, 10-ből 7 szülő fegyelmezi így a gyerekét. A verbális erőszak nagyobb elfogadottságát jelzi az is, hogy a gyerekek ilyen esetekben azért nem tettek semmit vagy nem meséltek róla később, mert nem tartották jelentős problémának – ez derült ki a gyerekek kérdőívre adott válaszaiból is.
A gyermekjogi követek is megerősítették, hogy sok esetben magasan van a korosztályuk ingerküszöbe, és kevesebb helyzetben ismerik fel a bántalmazást, mint ahányszor az megtörténik. A kisebb mértékű erőszak elfogadottságát, valamint a tudatosság hiányát jelzi az is, hogy a gyerekek elsősorban a súlyos erőszakról (pl. szexuális zaklatás) kapnak felvilágosítást. Arról, hogy hogyan léphetnek fel hétköznapibb helyzetekben, kevés szó esik a felnőttekkel való beszélgetések alkalmával és a tájékoztató felületeken is.
Ne szólj szám, nem fáj fejem
10-ből 9 válaszadó egyetértett azzal, hogy egy közösség minden tagjának feladata a gyerekek védelme, a többség úgy vélte, hogy egy szülő nem fegyelmezheti kizárólag úgy a gyerekét, ahogy azt jónak látja. Véleményük szerint azonban átlagosan tíz felnőtt közül kettő lépne csak közbe, vagy értesítené a hatóságokat akkor, ha gyerekkel szembeni erőszakot tapasztal. Nagyon fontos kiemelni, hogy a jelzések (vagyis a hatóságok vagy a megfelelő szakemberek értesítése) vagy a közbeavatkozás határozott akadályaként elsősorban az emberek passzivitását (60%), valamint a saját maguk védelmét (53% aggódik, hogy mi fog vele történni, ha beszél róla) azonosítják. A tévedést vagy azt, hogy nem akarják bajba keverni a gyereket, csak lehetséges akadályként azonosították.
Ezt a fókuszcsoportos kutatás eredménye is megerősítette, a részt vevő szülők szerint is a legnagyobb akadályt az jelenti, hogy az emberek nem akarnak emiatt bajba keveredni. Elsősorban attól félnek, hogy rájuk nézve negatív következményei lesznek annak, ha „beleavatkoznak”, másodsorban pedig attól, hogy ha valami miatt nem a megfelelő reakció érkezik a jelzésük után, akkor rosszabb helyzetet idéznek elő az érintett családban. A gyermekvédelmi szakemberek szerint a lakosságnak általában nincs elég információja arról, hogy jelzés esetén titoktartási kötelezettség van érvényben, de ha erről tudnak is, akkor is félnek attól, hogy egy kisebb közösségben beazonosíthatóak lesznek, és elmarasztalják őket a közbeavatkozásukért.
Arról számoltak be, hogy ezek a félelmek nemcsak a lakosságban élnek, hanem a gyerekekkel foglalkozó más szakemberek, pl. pedagógusok körében is erősen jelen vannak. A szülők véleménye szerint az emberek csak szorosabb kapcsolatokon alapuló közösségekben mernek igazán közbeavatkozni, ahol jól ismerik egymást. Egy városi környezetben ez pedig nem feltétlenül esik egybe a szomszédsággal. Ebből a szempontból sokkal működőképesebbnek mutatkoznak azok a szülői közösségek, amelyek a gyerekek köré szerveződnek, pl. az egy óvodába, egy iskolába járó gyerekek szülei között kialakuló barátságok. Ilyen közösségek kovácsolódhatnak még a játszótereken is, ahol naponta hosszabb időt töltenek együtt a szülők a gyerekeikkel.
A gyerekek védtelenek a felnőttekkel szemben
A közösségek megerősítése azért is fontos, mert a gyerekek nagyobb része csak kortárs elkövetővel szemben mer kiállni magáért. Egy felnőttel szemben sokkal inkább tehetetlennek érzik magukat, és kevésbé merik vállalni a konfliktust, amit a gyermekjogi követek is megerősítettek. Felnőttel szemben akkor merik vállalni a konfliktust, ha elegendő információval rendelkeznek arról, hogy mit tehetnek ilyen esetben. A kutatás eredményei szerint egy felnőtt által elkövetett bántalmazást inkább más felnőttnek, főleg a szüleiknek, míg egy kortárs által elkövetett erőszakot inkább a barátaiknak mesélnek el. Szakszerű segítséget (pl. pszichológust, lelkisegély-vonalat) azokban a helyzetekben vesznek a leginkább igénybe, amikor a történteket nagyon nehéz mással megosztani.
Az eredmények jól jelzik, hogy a felnőtt lakosság körében jelentős mértékben hiányoznak a gyermekvédelemmel kapcsolatos információk. Figyelemre méltó, hogy a válaszadóknak a fele csak feltételezte, hogy van olyan törvény, amely alapján mindenkinek jelentenie kell a gyerekekkel szembeni erőszakot, ráadásul 10%-uk egyáltalán nem tudta, hogy létezik ilyen törvény. Bár a válaszadók többsége tudott róla, hogy a gyerekek is jelezhetik az erőszakos eseteket, 30%-uknak egyáltalán nem volt fogalma arról, hogy milyen lehetőségeik vannak a gyerekeknek ilyen esetekben.
Legfontosabb megállapítások
Az erőszak nem elfogadott, de jelen van: 10-ből 9 válaszadó szerint a fizikai erőszak akkor sem elfogadható, ha a szülő ideges, ugyanakkor a válaszadók szerint 10-ből 6 szülő elfenekeli, megüti, megpofozza a gyerekét Magyarországon.
A gyerekek egyedül vannak hagyva: minden 10. gyerek úgy érzi, hogy alig számíthat támogatásra a környezetétől. A válaszadó gyerekek átlagosan magasabbnak érezték a barátaik támogatását, mint a családjukét, így ehhez nehezebben fordulnak a problémáikkal, mint a barátaikhoz.
A közösség felelősségét szinte mindenki elismeri, de 10-ből 6 felnőtt azt gondolja, hogy nem az ő dolga közbeavatkozni. 10-ből 9 válaszadó szerint a gyerekek védelme a közösség minden tagjának a feladata, amiben együtt kell működniük a szülőknek, a szakembereknek, és meg kell hallaniuk a gyerekek jelzéseit, segítségkéréseit. Majdnem mindenki egyetért abban, hogy a gyerekek megvédése valamennyiünk közös feladata, ennek ellenére 10-ből 6 felnőtt azt gondolja, hogy nem az ő dolga közbeavatkozni akkor, amikor egy gyereket bántanak.
További fontos megállapítások, adatok:
– Nagyon sok eset rejtve marad, mert a környezet vagy nem ismeri fel a bántalmazást, vagy nem avatkozik közbe.
– A válaszadók 62%-a szerint komoly problémát jelent a bántalmazás, 30%-a szerint probléma, de vannak ennél komolyabb gondok is, 4% pedig egyáltalán nem tartja problémának.
– A válaszadók közel fele csak feltételezi, hogy van olyan törvény, amely alapján jelezni kell, ha egy gyereket bántalmazás ér.
– A szülők fegyelmezési módszereire a házastárs/élettárs van a legnagyobb hatással (55,2%).
– A férfiak 21%-a szerint rosszabb megütni egy lányt, mint egy fiút. Ezzel csak a nők 5%-a ért egyet.
– A legtöbben akkor fogadják el a fizikai erőszakot, ha a gyerek cselekedete veszélyt jelent saját magára, például ellop valamit, átszalad a forgalmas úton, dohányzik, iszik, vagy nem jár iskolába.
– 10-ből 8 felnőtt szerint a pofon vagy az elfenekelés nem hatékony nevelési módszer.
– A felnőttek 13%-a azt gondolja, nem helyes, ha valaki nem alkalmaz fizikai vagy pszichológiai fenyítést a gyereknevelés során.
– A felnőttek egyharmada azt gondolja, a környezetük elvárja, hogy megbüntessék a gyereket, ha rosszul viselkedik.
– A legtöbb válaszadó nem tartja megengedhetőnek, hogy más felnőtt megüsse a gyerekét. Akik mégis, azok más családtagoknak (10,5%) engednék meg ezt a leginkább.
– A válaszadók szerint, ha valaki azt látja, hogy bántanak egy gyereket, akkor 10 felnőttből csak kettő avatkozna közbe.
– A válaszadók 59%-a azt gondolja, nem az ő dolga közbeavatkozni, 52%-a aggódik, hogy vele mi történhet, ha közbelép, és 44%-a nem akarja feldühíteni a gyerek szüleit.
– Egy kisebb közösségben azért sem jelzik az esetet, mert nehéz titokban tartani, hogy ki jelzett, és félnek attól, hogy kiderül.
– A gyerekek akkor tudnak jobban kiállni magukért, ha korábban beszéltek velük arról, hogy ilyen helyzetben mit lehet tenni.
– A gyerekek több információt kapnak a súlyos bántalmazási helyzetekről, mint a hétköznapibb, kevésbé súlyos bántalmazási formákról.
– A gyerekek könnyebben kiállnak magukért, ha a kortársak bántalmazzák őket. Egy felnőttel szemben sokkal nehezebben lépnek fel, akár ismerősről, akár ismeretlenről van szó.
A kutatás módszertana
A kutatás három részből állt:
1. Egy pofon még nem a világ? – kérdőív felnőtteknek a gyerekekkel szembeni bántalmazásról
Az online kérdőívet minden 18 éven felüli felnőtt kitölthette, tekintet nélkül arra, hogy nevel-e gyereket vagy sem. Az online kérdőív célja az volt, hogy a felmérés készítői képet kapjanak arról, hogy Magyarországon milyen attitűdök jelennek meg a gyerekekkel szembeni erőszakkal kapcsolatban, mennyi ismerettel rendelkeznek az emberek, és honnan szerzik ezeket az információkat. Valamint arra is kíváncsiak voltak, hogy kiket tartanak felelősnek a gyermekekkel szembeni erőszak megelőzéséért és kezeléséért, illetve, hogy azonosíthatók-e olyan csoportok, amelynek tagjai elkötelezettebbek a téma iránt. A kérdőívet több mint 10 ezren töltötték ki.
2. Közösségi szintű felelősség a gyermekvédelemben – fókuszcsoportos kutatás egy helyi közösségben
A közösségi szintű gyermekvédelem lehetőségeinek megismerése érdekében elengedhetetlen volt az is, hogy a felmérés készítői lássák, hogy a kisebb közösségek hogyan tudják megvédeni a gyerekeket az erőszakkal szemben. Arra voltak kíváncsiak, hogy a lakóhelyhez kapcsolódó közösségek tagjai mennyire kötődnek egymáshoz, és mit gondolnak a közösséghez tartozó gyerekek védelméről. Helyi szinten kiket tartanak felelősnek a gyerekek biztonságáért? Milyen problémák merülnek fel a közösségükben, amelyek a gyerekek biztonságát veszélyeztetik? Ezek megoldására milyen lehetőségek állnak rendelkezésre? Mit gondolnak a személyes felelősségükről? A fókuszcsoportok kialakítása 9 fős csapat, szülő és szakember bevonásával történt.
3. Te hogy látod? – kérdőív gyerekeknek a bántalmazásról
Egy gyermekvédelmi program megtervezése elképzelhetetlen a gyerekek véleményének a megismerése nélkül: Mernek-e cselekedni? Honnan tudják, hogy mit kell tenni? Hova fordulnak segítségért? És kivel osztják meg a történteket? Általánosságban mennyire ítélik meg támogatónak a környezetükben lévőket, legyen szó akár a családjukról, akár a barátaikról? A 13–17 éves gyerekek körében indított online felmérés ezekre a kérdésekre kereste a választ, 1410 kitöltött kérdőív alapján. (hintalovon.hu)
