Sorozatos nacionalista kirohanások tanúi voltunk a napokban.
Sorozatos nacionalista kirohanások tanúi voltunk a napokban. A vörös posztó, amelytől kivetkőztek magukból egyes műsorvezetők és politikusok, az volt, hogy a szenátus közigazgatási szakbizottsága hétfőn megszavazta a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító, az anyanyelv- és szimbólumhasználatot kibővítő RMDSZ-javaslatot.
Ez lett volna az ára annak, hogy az RMDSZ megszavazza a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu kormányfő ellen nyújtott be a kormánykoalíció.
Az egyeztetésekkel kapcsolatos sajtóértesülések váltották ki a „hazafiaknak” a ’90-es évek elejét idéző nacionalista kitöréseit. Az egyébként szolgálatos uszító „tévésztárok” mellett, ahogy ilyenkor szokás, felélednek és erőre kapnak a régi nacio-nalisták, például a volt kolozsvári nagyromániás polgármester, aki újra felemlegette, hogy a román hadsereg már járt a budapesti parlamentben, és csak azt sajnálta, hogy nem maradt ott máig. Akkor nem mernének „Románia szétszakításán ügyködni épp a nagy egyesülés századik évfordulója előtt”.
A legvehemensebb Traian Băsescu volt, aki szerint „március 15. ünneppé nyilvánítása néhány szavazatért olyan, mintha saját történelmedet dobnád a budiba”.
Kijelentette: „Románia nem vállal fel egy olyan ünnepet, amely Erdély Magyarországhoz csatolását jelenti, és ha a magyarok ünnepelni akarnak a nemzeti ünnepen, menjenek Budapestre”.
Nem maradt ki a sorból az éppen Berlinben tartózkodó államfő sem, aki tovább szította az amúgy is magas hőfokon lángoló nacionalista kedélyeket: óva intette a kormánypártokat, hogy bármiféle „etnikai alapú önrendelkezéshez” beleegyezésüket adják.
A nacionalista vádak és ökölrázások állandó visszatérő motívuma „a nemzeti érdek” volt, amelyet a kormánypártok „feladtak néhány szavazatért”.
A támadások nyomán visszavonták az ominózus módosításokat. Kelemen Hunor bejelentette, ezek után az RMDSZ nem vesz részt sem a vitán, sem a szavazáson, és nem mond le egyetlen törvénytervezetről sem, amelyet most levettek a napirendről, hiszen sosem kértek olyant, amire Európában ne léteznének példák. A magyar közösség érdekeit „a nacionalisták ostobasága” sérti, és nincs értelmes magyarázat arra, hogyan lehet ma is két-három óra alatt nacionalista „őrületet” kelteni az országban.
A sok hőzöngés közepette egyetlen higgadt politikusi véleményt hallottam. Eszerint az igazi nemzeti érdek a politikai stabilitás és gazdasági fejlődés biztosítása lenne, az, ha a parlament és a kormány tenné a dolgát az állampolgárok javára. És – tehetnénk hozzá – ha a mindenkori hatalom demokratikus jogállamhoz illő módon garantálná az emberi és kisebbségi jogokat. Ez lenne az igazi nemzeti érdek, ha nem borítaná el a nacionalista köd az agyakat.
