Nincs hely
Újból benne vagyunk az ünnepi nagy forgatagban, tele vannak a bevásárlóközpontok nemcsak áruval, hanem emberekkel is, ütköznek a kerekes kosarak, és még jó, hogy vasból vannak.
Újból benne vagyunk az ünnepi nagy forgatagban, tele vannak a bevásárlóközpontok nemcsak áruval, hanem emberekkel is, ütköznek a kerekes kosarak, és még jó, hogy vasból vannak. Tele vannak az utcák is nyüzsgő, ajándékokat keresgélő emberekkel. Az elmúlt napokban lehullott hó is okozza talán, hogy minden bezsúfolódott, mintha nem lenne hely a városban. Ismétlődik a történelem, mert már kétezer esztendővel ezelőtt sem volt hely VALAKI számára. A Fiú érkezése pedig nem volt teljesen váratlan, jól be volt harangozva, egy egész nép tudott róla, hogy neki jönnie kell. Az, ahogyan Isten megüresítette magát és szolgai formát vett fel, annyira jól sikerült, hogy megérkezésekor nem ismerték fel, és így nem volt számára hely.
Egyik legkeserűbb és legfájdalmasabb tapasztalat, amit az életben szerezhetünk, ha egy közösség – legyen az a hozzánk legközelebb álló családi vagy baráti közösség vagy egy munkahelyi csapat, akár osztályközösség – azt jelzi felénk: számodra itt nincs hely. Gyermekkorom legfájdalmasabb büntetése jut eszembe: egy téli estén a barátokkal elmentünk szánkózni abban a kalotaszegi kis falucskában, ahol laktunk. A szánkó olyan jól csúszott, a társaság annyira jó volt, hogy teljesen elfelejtkeztem arról, hogy a szüleim meghatározták számomra, este hány óráig kell hazaérkeznem. A családban ilyen szempontból nagyon szigorú rend uralkodott. Amikor a kellemes szórakozásból felocsúdtam, már órákkal átléptem a megállapított időpontot. Akkoriban a településen még vezetékes telefon sem volt, nemhogy mobiltelefon. Így nem volt lehetséges, hogy valamilyen módon rám szóltak volna: fiú, gyere haza. Az egy-két csattanós nem fájt annyira, mint az a mondat: „ha ilyet csinálsz még, akkor nincs számodra hely ebben a családban”.
Sírva megfogadtam, hogy többet ilyen késés nem fog előfordulni. Tettem is ennek érdekében, és ezt a mondatot soha nem hallottam többé. Lelkészi szolgálatom során sok ezer hajlékban megfordultam, és mindig jó érzés volt, amikor egy ajtó megnyílt előttem, itt van hely a számomra és annak az üzenetnek a számára is, amit hozok magammal. Olyan is előfordult pár alkalommal, hogy nem volt hely, az ajtó, a szív csukva maradt. Ezekre nem szívesen emlékszem vissza.
Az első karácsony óta eltelt már kétezer esztendő, sok ember, közösség, nép azt mondta: gyere, Jézus, van hely az életünkben, akarjuk, hogy nálunk maradj, szeretnénk a barátaid lenni, szükségünk van arra, amit te tudsz hozni az életünkbe. Az ilyen ember vagy közösség élete mindig gazdagodott, megszépült, minőségileg más lett, megtisztult. Ahol Őt befogadjuk, ott hely lesz a másik ember számára is. Nélküle nem vesszük észre a másikat, vagy csak ellenséget, terhet látunk benne. Mi karácsonykor is szeretjük magunkat ünnepelni, nehezen tágítjuk a kört, azt gondoljuk, hogy nincs helyünk, időnk, szeretetünk mások számára. Nem vesszük észre, hogy bizony így csak szegényedünk, az ajándék lehet, hogy több, de az öröm az egyre kevesebb. Tegyünk egy próbát ezen a karácsonyon, legyen helyünk, szeretetünk egy olyan ember számára, akire egyébként azt mondtuk, nincs és lehet, hogy átéljük azt a csodát, hogy Jézust fogadtuk be.
Lőrincz János református lelkipásztor
