Elég nagy kár, hogy a gazdasági viszonylatú statisztikai adatok jelentős része nincs köszönő viszonyban a hétköznapokban tapasztalható valósággal. A brüsszeli számvarázslók minapi adatai szerint az egy főre eső bruttó nemzeti össztermékrészben (GDP) számolva szép hazánk behozta az uniós átlaghoz viszonyított lemaradásának a kétharmadát az utóbbi húsz év alatt. Ez papíron szép, de a mindennapi életszínvonalban nehéz észlelni.
A számok ugyan nem hazudnak, de vissza lehet velük élni, és ebben az esetben nagyon hamis képet festenek a valóságról. Ugye a statisztikusok az adatokat fejlesztési régiókra bontották le, és e számok szerint a fővárost és környékét magába foglaló régióban az egy főre eső GDP magasabb, mint a svájci országos átlag, az uniós átlagnak is a 163 százalékára rúg. Ennek alapján a tájékozatlan nyugati ember képes azt hinni, hogy itt tényleg felzárkóztunk a Nyugathoz, aztán a röptérről a vasúti pályaudvarra guruló szerelvény ablakán kibambulva azt hiszi, hogy Kusturica-filmdíszletet lát az üvegen túl, miközben a látkép a regáti rögvalóság a maga meztelen bájában. A számokban ott rejlik a trükk, hogy a nagy cégek központi székhelyei szinte kivétel nélkül a fővárosban vannak bejegyezve, és ott is fizetik be az adóikat. Papíron tehát ott keletkezik az összes nyereségük, miközben az üzletmenetük az egész országban zajlik. Sok adóból pedig szép statisztikát lehet hamisítani.
De még az így kozmetikázott adatok mellett is kilóg egy cudar nagy lóláb a szőnyeg alól. Az egy országon belüli GDP-adatok régiós eltéréseit nézve nálunk van a legnagyobb különbség az egész unióban gazdagok és szegények között. Mert az adatokban Svájccal vetekedő fővárosi körzet ellenpólusán található moldvai régió egy főre eső GDP-átlaga alig éri el a központinak az ötödét. Miközben már az uniós csatlakozás előtti támogatási alapok és az integráció után kapott pénzek egy része is azon a címen jött, hogy fel kell zárkóztatni a szegényebbeket a gazdagabbakhoz. A valóságban pont a felzárkóztatásnak az ellenkezője történt, emiatt sem véletlen például az, hogy a fejedelemségek egyesítésének napokban ünnepelt évfordulója alkalmával a szegény vidéken nem tapssal fogadták a kormány generalisszimuszát és szoci szárnysegédjét. Nem véletlenül játszott rá a helyzetre a parlamenti aranyifjak társulata sem, nekik a kormányzat minden botlása, legyen akár pillanatnyi, akár hosszú távú, szavazatokat ér.
Ha már hosszú távú trendekre is kitértek az elemzésekben a statisztikusok, hát azt is megjegyezték, hogy az utóbbi húsz év fejlődése során az egy főre eső GDP-adat tekintetében szép hazánk megelőzte például Horvátországot és Litvániát. E két országnak egyenként kevesebb a lakossága annál, mint ahányan tőlünk Nyugatra vándoroltak jobb megélhetésért a nagy fejlődés mellett. A jólét elől való menekülés lenne az új regáti nemzeti sport?
