Nyugtával dicsérd a napot
2023-09-18 15:00:00
- Kuszálik Péter
Az olvasó írja
– tartja a közvélekedés, s nem hiszem, hogy bárki kétségbe vonná ennek a mondásnak az igazságát. Értelme: ne örvendezz / ítélkezz / reménykedj túl korán, jobb, ha kivárod a végét. Szeretem ezt a mondást, mert lehűti a forrófejűeket, és megtanít arra, hogy ne hidd el a politikusok ígérgetéseit; de akár azt is, hogy ne legyenek túlzott (pl. a jövőt illető) reményeid. A román nyelvben is létezik egy hasonló mondás: „Toamna se numără bobocii” = ősszel számold meg a pipéket (mert a tavaszi költés után eltűnhet közülük néhány). Rokona ennek a szólásnak a következő is: „Socoteala de acasă nu se potriveşte cu cea din târg” (az otthoni számítás nem egyezik a vásárbelivel).
No, csak azért idéztem föl ezeket, mert az utóbbi időben túl sok ’örömteli’ hír látott napvilágot a tragumúrák kedvenc napilapjában. Ha valaki nem emlékezne: 2018 elején a városháza egyik magyarra fordított közleményében tragumúráknak nevezték a marosvásárhelyi polgárokat. Bár azóta történt már egy és más, még igen távol állunk az elvárt színvonaltól (ha valaki nem értené: a városvezetés működésére utalok). Mindig elszomorodom, ha valami újat / modernet / digitálist / virtuálist találnak ki a Fehér Házban, mert tudom, hogy mindez csak ígérgetés, egyik sem fog megfelelni a várakozásoknak (vagy abszolút fölösleges). Vigasztalásul csak annyit, hogy másutt se megy ez különbül. A választók okosabbja ismeri az ígérgetés természetrajzát, az ilyenekről mondotta egykor Ronald Reagan – a színészből lett amerikai elnök – : „a legijesztőbb mondat, amelytől minden adófizetőt elönt a hideg veríték: »A kormánytól küldtek, hogy segítsünk önöknek«”.
Vegyük sorra. Digitalizálják a megyeszékhely piacait (Népújság, szept. 9.). A piaci árusoktól az adókat és illetékeket digitálisan fogják begyűjteni, mert: „egyszerűbb az adminisztráció és hatékonyabb – megszűnnek a kézzel írott dokumentumok”, mondja a város első embere. Ennek a marhaságnak az első változata úgy szólt (kb. 30 éve), hogy a digitális adatfeldolgozás és -tárolás majd csökkenti az írópapír használatát, s ez csökkenti a fakitermelést, megkíméli a Kék Bolygó élővilágát… Hazugság, mert ha egy kisebb cég vásárol valamit, és a boltban kap egy gyermektenyér nagyságú számlácskát / ’kasszabont’, azt le kell fénymásolnia A4-es nagyságú papírra, hogy lefűzhesse a könyvelési akták közé (tekintve, hogy a bont termopapírra nyomtatják, s az rövid idő alatt elhalványodik).
Majd szerét ejtem, hogy meglessem, miként működik ez a digitális cécó, s miként fognak reagálni az újításra az árusok. Elég otthonosan mozgok a ’Novi 7’ piacon, s tudom azt, hogy a vámos csak tíz óra után indul el begyűjteni a taxát, mert reggel üres a zsebe az árusoknak. S mennyivel lesz operatívabb (és olcsóbb!) a begyűjtés, ha egy akkumulátoros bankkártya-olvasóval megy majd a vámos, olyan emberekhez, akiknek nincs bankkártyájuk; mert mér’ lenne egy földművesnek, hisz ő a kapához és gereblyéhez van szokva.
Meg aztán: „minden egyes árusítóhelyen megjelenik egy QR-kód is, amelyen szerepel a termelő vagy a kereskedő neve, lakóhelye, termelői igazolása, valamint az, hogy mely termékek árusítására jogosult. Ezt a kódot bármely érdeklődő beolvashatja.” – S mire lesz ez jó, azonkívül, hogy képes előidézni az imént említett verítékezést? Ez a QR-kódos izé a Karinthy-féle ’automatára’ emlékeztet: bedobsz ötven garast a pénznyelőbe, a doboz oldalán kiemelkedik egy gomb, ha azt megnyomod, akkor egy nagyobb gomb bukkan elő, amit szintén meg lehet nyomni.
Hol is állunk? Megszületik egy ötlet, összekaparják a rávaló összeget, megépítik / megvalósítják / elindítják, majd útjára bocsátják. Így történt a II. Gusztáv Adolf svéd király által rendelt csatahajóval is. Elkapkodták a dolgokat, s a Vasa csatahajó a próbaútján – 1628. augusztus 10-én – elsüllyedt. Pedig már az ókori Róma lakói is tudták a sikeres munka receptjét: Quidquid agis, prudenter agas, et respice finem (= bármit teszel, megfontoltan tedd és vedd számba, mi lesz az eredménye / következménye).
Két apróságot említenék Marosvásárhely közelmúltjából (apróság, mert a Vasa hajóra költött pénznek csak a morzsája párolgott el a városi kincstárból), mindkettő a pénzügyi mérleg veszteség oldalát terhelte meg.
Egy időben a buszmegállókba képernyős kijelzőket tettek, amelyekről meg lehetett tudni, hogy hány perc múlva érkezik a 23-as stb. busz. Az esztendejét már nem tudom, s azt sem, hogy mikor vágták a francba az egészet, s hogy mennyi közpénzt dobtak ki az ablakon. A másik ’bukta’ talán kétszázezer euróba került: a Somin, a volt nyári színház mellé telepített felvonós szánkópálya csak három napig működött, mert elolvadt a hó. Ígéretes, szép terv volt, csak az időjárást használták ki a ’szokotyálából’. Haszna is volt a dolognak, mert e fiaskók után már nem ragaszkodtak az ötlethez. Egy közmondás a sikertelenség okait is megvilágítja: „vásár után mindig okosabb az ember, mint előtte”.
Az észbontó tervek másik példáját már nem részletezem, megtalálják a szeptember 9-i lapszámban: „Negyvenegy marosvásárhelyi útkereszteződést tesznek »okossá«. A forgalom függvényében vált a lámpa.” (Zöldre vált, de nem dollárra…) Erről a szoc.-komm. egyik klasszikus vicce jutott az eszembe: Mi az: vasból van, égig ér és csicsereg? Az ’égig érő vascsicsergő’. S ha nem csicsereg? Ugyanaz, csak hazai gyártmány…
