2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Örökségvédelmi turisztikai útvonal a hármas határ mentén

  • 2013-05-09 04:12:30

Befejeződött a beregi és a kárpátaljai műemlékállomány feltérképezésére indított uniós program, amelynek segítségével egységes örökségvédelmi turisztikai útvonal jött létre a magyar–román–ukrán határ mentén.

Befejeződött a beregi és a kárpátaljai műemlékállomány feltérképezésére indított uniós program, amelynek segítségével egységes örökségvédelmi turisztikai útvonal jött létre a magyar–román–ukrán határ mentén.

A Középkori templomok útja című turizmusfejlesztési projekt keretében 15-15 magyar és kárpátaljai templomot, műemléket vizsgáltak meg régészeti, történelmi és restaurátori szempontból, a szakmai kutatások eredményeit pedig egy több mint 400 oldalas tanulmánykötetben összegezték a szakemberek – hangzott el a program záró konferenciáján, amelyet szerdán rendeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán.

Oláh István, a program koordinációs feladatait ellátó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a most befejeződött kutatás a 2009-ben indított, Középkori templomok útja Szabolcs-Szatmár-Bereg és a romániai Szatmár megyékben című turizmusfejlesztési projekt folytatása, amelynek segítségével akkor húsz szatmári és tíz partiumi templomot foglalhattak egyetlen vallási- kulturális tematikus útvonalba.

A programot – az Európai Unió 90 százalékos támogatásával, összesen 143 ezer eurós költségből – kiterjesztették Beregre és Kárpátaljára is, mivel a két térség egyedülálló és eddig felfedezetlen kulturális és egyházi műemléki örökséggel rendelkezik – emelte ki az igazgató. Ennek révén Kárpátalján komoly műemlékvédelmi kutatások kezdődhettek el, amelyre több mint húsz éve nem volt példa: a rajzokkal és fényképekkel gazdagon illusztrált tanulmánykötetben Akli, Feketeardó, Nagybégány, Técső, Beregszász, Bene, Gerény, Nagymuzsaly, Ungvár, Huszt, Nagyszőlős, Visk, Csetfalva, Munkács és Palágykomoróc középkori szakrális emlékeiről olvashatnak részletesen a téma iránt érdeklődők.

A területfejlesztési ügynökség és a Kárpátaljai Megyei Tanács partnerségével, valamint a Teleki László Alapítvány kutatómunkájával megvalósult magyar–román–ukrán projekt részletes kutatási anyaga a későbbiekben alapjául szolgálhat akár a műemlékek felújítását célzó programnak is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató