2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vadászatról

Az élettelen anyagi világnak a csodálatos kezdetét, valamint az azt fenntartó, működtető, tökéletes, észszerű és célszerű törvényrend kialakulását a tudományos kutatások 13,7 milliárd évvel ezelőttre teszik.

Csodálattal tölt el mindnyájunkat az a tény, ahogy kb. 3,4–4 milliárd éve a változatos élővilág léte is egyetlen első élővel, az őssejttel keletkezett.

Darwin (Darwin Charles Robert 1809–1882) angol természettudós szerint a progenitor – ahogy ő az első élő sejtet nevezte – létrejötte a hozzá tartozó folytonosságot és változékonyságot biztosító törvényi rendet is tartalmazta.

A progenitor az első élőtől kezdődően az első emberig tartó időszak, a sokszínű élővilág, a biodiverzitás létrejöttét eredményezte.

Mind az anyagi, mind az élővilág létrejöttét misztérium övezi, mert habár sok milliárd év telt el a kezdettől, a sok kutatás és fáradságos munka ellenére az emberiség nem tudja, mit kezdjen vele, az anyagi világ létrejöttét sem érti meg, és az élettelenből élőt még senkinek sem sikerült létrehoznia, itt tehát a tudomány az ismeretlen, a titok kapujánál mindig megáll.

Lascaux-i barlangrajz

Forrás: Franceforfamilies.com


Ugyancsak misztérium övezi azt a tényt is, hogy kb. 150 ezer évvel ezelőtt elindult egy élőlényvonal, az emberé, aki élőlény voltában benne maradt a törvényi rendben, de személyi voltában misztériumot hord magában. Az biztos, hogy mi egyénileg – minden emberi személy – a tökéletestől függő, istenfüggő élő létezők vagyunk. 

Az elmúlt közel 25 évben a genetikai vizsgálatok igazolták, hogy egyetlen közös anyától (ős-Éva) és egyetlen közös apától (ős-Ádám) származik minden egyes ember. Ezek a közös ősök 150-200 ezer évvel ezelőtt valahol Afrikában az „Édenkertben” éldegéltek, míg rá nem jöttek, hogy az egyoldalú növényi táplálék helyett megfelelőbb a vegyes táplálkozás, és ilyen irányban alakították életvitelüket.

A lassú fejlődés során az őseink testfelépítése megváltozott, és a kialakuló emberi törzsek (hominidák) úgy váltak húsevőkké, hogy a húsevő jellegzetes szerveit (erős szem- és tépőfogak) eszközhasználattal váltotta ki az előember. Később a gyengébb testi adottságot felváltotta az agy, az ész szerepe. A természeti adottságokhoz való alkalmazkodás során, vagyis az intelligencia fejlődésével lehetővé vált az egyszerű tárgyak eszközként, vadászfegyverként való alkalmazása, majd ezen eszközök szükségeihez igazodó átalakítása.

Az állati eredetű táplálék megszerzése, mely most már nélkülözhetetlen volt az ősember életében, az eszközök tökéletesítéséhez vezetett, kialakult a létfenntartó vadászat, mely tevékenység nélkül az ember nem fejlődhetett volna.

Az egyre bonyolultabb kéziszerszámok vadászfegyverként való alkalmazása, a velük való eredményesebb vadászat felgyorsította a fejlődést. Az emberi agy, az ész evolúciója a vadászati eszközöknek és használati módjuknak, azaz a vadászati módoknak tökéletesedéseként következhetett be. Ilyen értelemben tehát pontosítanunk kell a vadászatnak mint fogalomnak az értelmét. A vadászat, a zsákmányolás (predáció) az a tevékenység, mely táplálékszerzés céljából a vad elejtésére irányul. Ha a vadászat fogalmát leszűkítjük az ember (ősember) olyan tevékenységére, mely feltételezi a szükséges eszközök elkészítését, a folyamat megtervezését és gyakorlati megvalósítását, láthatjuk, hogy mindezen tevékenységek az előemberre jellemzőek, amik különböznek az egyszerűbb értelemben megfogalmazott predációtól.

A szerszám és annak használata mesterséges elemekkel egészítette ki a természetes adottságokat, s így kiterjesztette őseink tevékenységi körét. További előnye volt, hogy sem anatómiai, sem életmódbeli változást nem kívánt, sőt alkalmazkodási kényszert generált. Könnyű belátni, hogy a hatékonyabban vadászó, vagyis az „okosabb” egyedek vagy csoportok rátermettsége, eredményes túlélése ezeknek a jó tulajdonságoknak a továbbadását tette lehetővé. A hús mint táplálék megszerzése mellett annak feldolgozása, illetve a zsákmányállatok különféle testrészeinek (bőr, csont, ín, zsír stb.) felhasználása további előnyöket, védelmet, azaz a túlélés esélyének növekedését segítette elő. Így könnyű levonni azt a következtetést, hogy az előember-evolúció a hatékonyabb csoportszelekció révén azon a szinten történt, amit kulturális evolúciónak nevezünk.

A viszonylag lassú és kis testi erővel rendelkező emberelőd még eszközhasználattal is csak úgy volt képes fenntartani magát, ha kialakult együttműködésen alapuló vadászata. Ha a préda nagyobb és erősebb, mint a predátor, akkor a zsákmányoláshoz együttműködésre van szükség, olykor még stratégiát is ki kell alakítani.

A jégkorszakban, az emberi fejlődés legínségesebb periódusaiban a kialakuló emberi törzsek fennmaradását a nagyemlős csordák vadászatában való együttműködés jelentette. A jobb eszközök, a megnőtt zsákmányolási igény szükségessé tette a vadászati módok fejlődését is, ami elképzelhetetlen volt a kommunikációs készség fejlődése nélkül. Ez a fokozódó, egyúttal finomodó kommunikációs igény eredményezte a beszéd kialakulását.

A beszélő emberelőd előnnyel bírt, mert el tudta mondani társainak, hogy hol a lehetséges zsákmány, meg tudta tervezni és képes volt irányítani a vadászatot. Mindez vissza is hatott a beszédkészség fejlődésére.

Zerge


Az eredményes vadászat feltételezte a fizikai fejlettséget is, az állóképesség és a kitartás olyan tulajdonságok és képességek kialakulásához vezetett, mint a merészség és a kockázatvállalás.

A húsevés mellett az emberelőd táplálkozásában megmaradt a gyűjtögetésen alapuló gyümölcs- és növényevés is, vagyis együtt élt benne a ragadozó és a gyűjtögető viselkedés. A létfenntartás eltérő formái, valamint a csoportokat alkotó különböző nemű és korú egyedek eltérő adottságai a közösség tagozódásához, feladatmegosztáshoz vezettek. Az erős férfiak vadásztak, az asszonyok és az idősebbek gyűjtögettek. Így alakult ki a gerincesekre általában is jellemző nemek közötti munkamegosztás. Ha a nő nem vadászik, akkor nehezen jut hozzá állati fehérjéhez, különösen a terhesség és szoptatás ideje alatt, így a húsnak a férfiaktól kell származnia. Így kezdődött tehát – a kifejezetten az emberi társadalomra jellemző – tulajdonságnak a kialakulása, vagyis a zsákmányolt javak megosztása, amelyekből a nők, gyerekek és öregek is részesültek. A zsákmány hazaszállítása, továbbá a vad feldarabolása, nyúzása, tárolása az eszközkészlet tökéletesítéséhez vezetett. A zsákmányolás fölötti megelégedettség alakította ki az örömteli közös lakoma szokását. Ez a viselkedési minta csak a húsevéssel vált rendszeressé és szocializáló erővé, a növényevők ugyanis egyedül és folyamatosan táplálkoznak. Nem meglepetés tehát, hogy a napjainkban is szokásos közös lakomák az emberi fejlődés során alakultak ki.

A zsákmányt legjobban hasznosító csoportok családjainak volt a legeredményesebb a túlélés lehetősége, ami ismételten a leleményesebbek fennmaradását segítette elő. A zsákmányolásból eredő melléktermékek feldolgozása a kézművesség kialakulását tette lehetővé. Mindez természetesen kölcsönhatásban volt az agy fejlődésével, térfogat-növekedésével.

Az említettek alapján elmondhatjuk, amit egyébként számos antropológus is megállapított: az ember először és legfőképpen vadászként talált magára, és a vadászat által vált az élővilág uralkodójává. 

(Folytatjuk)

Deák István

Császármadár

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató