2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Összefogás az erőszakmentes diákéletért

A megyei rendőr-felü-gyelőséggel, a megyei tanfelügyelőséggel, illetve a megyei területi közrendészeti hatósággal (ATOP) együttműködésben indított el egy projektet a Maros Megyei Tanács a tanintézményekben előforduló erőszakos megnyilvánulások megfékezése érdekében. 

A megyei rendőr-felü-gyelőséggel, a megyei tanfelügyelőséggel, illetve a megyei területi közrendészeti hatósággal (ATOP) együttműködésben indított el egy projektet a Maros Megyei Tanács a tanintézményekben előforduló erőszakos megnyilvánulások megfékezése érdekében. Az iskolai erőszak megelőzése nevű megyei érdekeltségű program a diákokkal folyamatosan kapcsolatban levő személyek (pedagógusok, pszichológusok, rendőrök) képzésére irányul, azzal a céllal, hogy az érintettek a képzésen elsajátított, az agresszív magatartás kezelésére, illetve önvédelemre vonatkozó információkat továbbadják a diákoknak. A projekt első szakasza – melynek során a képzés zajlott – pénteken zárult le. Az elkövetkezőkben a tapasztalatmegosztásra kerül sor. A romániai oktatási rendszer egyik legnagyobb problémájára kidolgozott, a 2014–2015-ös tanév végén záruló programról az érintett intézmények képviselői a képzés utolsó napján tájékoztatták a sajtó képviselőit. 
– A megyei tanács csapatának kezdeményezésére elindított projekt koordinátora Anca Mătieş. A projekt első része az információkat közvetítő személyek képzésével zárult, 90 pedagógust és 30 rendőrt készítettünk fel erre a feladatra. Az elkövetkező két évben 15.000 diákhoz kell eljutniuk ezeknek az információknak. A program egy korábbi kezdeményezéshez, a Sergiu Ardelean-kampányban közvetített üzenethez csatlakozik. A cél: olyan új módszerek megtalálása, amelyek révén a fiatalokban tudatosítani lehet az agresszó hiábavalóságát – nyilatkozta Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke. 
– Ez a projekt elsősorban a 11–18 év közötti korosztályt célozza meg, de tulajdonképpen bármelyik korosztályra, a diákok mellett a felnőttekre is alkalmazható. Meggyőződésem, hogy a projekt résztvevői az elkövetkezőkben mindent megtesznek annak érdekében, hogy csökkentsék az iskolákban előforduló erőszakos cselekedetek számát. A Maros Megyei Területi Közrendészeti Hatóság az elkövetkezőkben új javaslatokkal igyekszik hozzájárulni a jelenség megfékezéséhez. Munkánk eredménye egy-két éven belül a statisztikák tükrében mérhető majd le – összegezett az ATOP képviseletében Raul Boroş megyei tanácsos.
Megyénkben kevesebb az iskolai agresszió 
– Az iskolai erőszak megelőzése nevű projektet a megyei rendőr-felügyelőség kérésére indította el a megyei tanács – mondta Valentin Pescari, a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség kvesztora. – A fiataloknak meg kell tanulniuk, hogy hogyan tartsák kordában indulataikat, ösztöneiket az agresszív helyzetek elkerülése érdekében. A képzéseken a pedagógusok mellett a kapcsolati rendőrség (poliţia de proximitate) tagjai vettek részt, akiket a diákok nap mint nap láthatnak az iskolában. Tapasztalataikat osztályfőnöki órákon, illetve egyéb alkalmakkor osztják majd meg a tanulókkal. Ezzel a kezdeményezéssel azt szeretnénk biztosítani, hogy az új nemzedék egy egészséges társadalomban nőjön fel. Tulajdonképpen nem egy időben behatárolt projektként képzeljük el, hanem egy folyamatként, amely évről évre folytatódik, és amelyhez egyre több fiatal kapcsolódik. Az erőszakmentes magatartással kapcsolatos információkat 15 ezer diákhoz szeretnénk eljuttatni. Ezt nem tudnánk megvalósítani a megyei tanács, illetve a tanfelügyelőség támogatása nélkül, ezért mindkét intézmény képviselőinek köszönettel tartozunk – tette hozzá Pescari. A kvesztortól azt is megtudtuk, hogy Maros megyében viszonylag kevesebb erőszakos cselekedet fordul elő a tanintézetekben, mint az ország más vidékein. Tavaly 70, az idei év első 11 hónapjában 62 ilyen esetről szerzett tudomást a megyei rendőr-felügyelőség. 
Civil bátorság svájci mintára
Az erőszakmentes magatartást népszerűsítő pedagógusokat és rendőröket Christian Weidkuhn szakképzett pszichológus, a svájci rendőrség tanácsadója, a zürichi egyetem előadója készítette fel a feladatra. A szakembert a projekttel kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük.
– Nyolc éve jöttem Romániába, két éve támogatom az iskolai erőszak megelőzésére irányuló projekteket. Maros megye mellett Brassó, illetve Kovászna megyében tartottam ilyen jellegű képzéseket Civil bátorság címmel. A résztvevők olyan képességeket fejlesztenek ki magukban, amelyeknek birtokában tudni fogják, hogy mi a helyes viselkedés az agresszió észlelésekor, illetve hogyan kerülhetik el azt, hogy áldozatokká váljanak. Nagyon fontos tudatosítani a diákokban, hogy ne fordítsanak hátat, amikor erőszakos cselekmény szemtanúivá válnak. A képzés résztvevőivel 13 gyakorlatot végeztünk el, amelyek lefedik az erőszak megnyilvánulásának valamennyi lehetséges módját. Három kurzust Marosvásárhelyen, egyet Szászrégenben és egyet Segesváron tartottunk, minden alkalommal más településekről – többek között Dicsőszentmártonból, Maros-ludasról, Nyárádtőről, Mező-bándról – is számos résztvevő érkezett. Remélem, hogy mindazt, amit ezeken az alkalmakon megtapasztaltak, a kurzusokon tanúsított lelkesedéssel adják majd tovább – mondta a svájci szakember.
– A projektben 30 városi, illetve vidéki tanintézet vesz részt. Az iskola a legmegfelelőbb helyszín az ilyen megelőző, illetve tájékoztató jellegű tevékenységek, képzések megvalósítására. Számunkra, pedagógusok számára óriási jelentősége van annak, hogy részt vehetünk ezen a tapasztalatcserén. A tanerőink nem igazán ismerték ezeket a gyakorlatokat, a pszichológusok már több tapasztalattal rendelkeztek ezen a téren, de így is túl nagy erőfeszítés lett volna a külföldi partnerek, a megyei tanács és a megyei rendőr-felügyelőség támogatása nélkül ezt a projektet elindítani – nyilatkozta Nadia Raţa, Maros megyei tanfelügyelő-helyettes. 
A képzésen Carmen Nichiforiuc, a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum tanára is részt vett. 
– Nagyon izgalmas tapasztalatban volt részem. A képzésnek főleg gyakorlati jellege volt, éppen ezért igen hasznosnak tartom a diákok közötti, illetve a diák–szülő, diák–tanár kapcsolat fejlesztése szempontjából is. Az egyik gyakorlat során például arra hívták fel a figyelmünket, hogy az erőszakos cselekedet elkövetője annál inkább beleéli magát az agresszor szerepébe, minél aktívabb a közönsége, ellenkező esetben hamarabb lecsillapodhat. A diákoknak tudniuk kell, hogy mi a szerepük egy ilyen helyzetben, hogyan léphetnek úgy közbe, hogy ne váljanak maguk is áldozatokká – összegezte benyomásait a fiatal oktató, aki az elkövetkezőkben tanártársainak, illetve a diákoknak is átadja a tanultakat. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató