Ötéves Marosfelfalu Bíborkája

Az együttes a falu kertjeiben termett – másutt lilának mondott, jó ízű – hagymáról nyerte a nevét.

Az együttes a falu kertjeiben termett – másutt lilának mondott, jó ízű – hagymáról nyerte a nevét. Koszorúit az útszélen is árulják manapság. A Bíborka működésének ötödik évfordulóján tartották szombaton – s éppen ötödszörre! – a húsz éve indult Gyöngykoszorú találkozók ki tudja, hányadikát, most éppen a Szászrégentől alig öt kilométerre fekvő, városiasodó település felújított művelődési otthonában. A Gyöngykoszorú találkozókat az 1991. október 8-án Nyárádszeredában rendezett első néptánctalálkozóval indította el tájainkon a Szabó György Pál–Szabó Éva pedagógus-házaspár. A kezdeményezés azóta valóságos mozgalommá bokrosodott, a csaknem emberöltőnyi idő alatt száz meg száz fiatal lépett be a sűrűn alakuló együttesekbe, s ha ma a profizmus kezd kulcsszóvá válni az egymás és a mindig népes közönség gyönyörűségére szervezett megnyilvánulásokon, csöppet sem a véletlen műve, hiszen a Maros Művészegyüttes megannyi táncosa-énekese karolta fel az ügyet, járt és jár ki tanítani a városokba, falvakba; zenészei is segítenek, közben pedig, ahol mód nyílt rá, saját zenekarokat is alapítottak, és a határok megnyitásával egész évben turnéznak, eljárnak az anyaországi és más települések hasonló rendezvényeire. A fiatalok ügyszeretete, áldozatvállalása (hiszen ez a
„mulatság” anyagi áldozattal is jár!) – példaértékű.

Marosfelfaluban az ünnepi megnyitón a Bíborka együttest vezető Kovács Hajnal köszöntötte a vendégeket, majd Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnök asszonya szólt az ifjakhoz, őt követően Pál Dénes János alpolgármester és Dénes József tanár, az RMDSZ helyi elnöke üdvözölte az eseményt, az EMKE részéről pedig Fazakas Ildikó mondott beszédet, végül Szabó Éva, mindannyiuk Éva
nénije beszélt a nemsokára jubiláló Gyöngykoszorúról. Az ünnepélyes megnyitót az együttesek népviseleti parádéja követte, majd ünnepi istentisztelet következett, amelyen az igét Vajda Domokos, a református gyülekezet lelkésze hirdette. Az estébe nyúló műsorban a környék táncai mellett nyárádmenti, küküllőmenti, jobbágytelki, selyei, mezőmadarasi, szabédi táncokat láthatott a zsúfolásig telt terem hálás közönsége. A Bíborka együttes három korcsoporttal képviseltette magát, Szászrégenből négy formáció is színpadra lépett, köztük a Máthé Márta tanárnő által félszáz éve, 1971-ben létrehozott tánccsoport mai utódai, és ott ropták táncaikat (aprók, kicsik és nagyok): Vajdaszentivány, Holtmaros, Nyárádszereda, Dicsőszentmárton, Marosludas, Görgényüvegcsűr, Mezőmadaras, Szabéd fiataljai. A sorjázó csoportokat a „bíborkás” Pál Orsolya mutatta be. Muzsikált a Moldován Horváth István, Bőr Gyula, Marton László hármas. A vajdaszentiványiaknak ezúttal is Horváth Elek húzta, néhány csoport CD-ről pattogtatta a zenét – ami némileg szegénységi bizonyítvány –, de számos olyan együttes is van már, amelyik ugyanazon a napon több helyszínen is képviselteti magát különböző korcsoportjaival; és hát a zenészek osztódással nem szaporíthatók. Másfelől Fazakas János tréfás elszólása szerint „a Cé Dé nevű banda nem kér pálinkát” –; a táncházi részhez pedig a magyarpalatkaiak is
„hozzászóltak”.

A Bíborkáról érdemes följegyeznünk még, hogy idén, március 15-én volt Szegeden a századik fellépése, és nemsokára ismét oda készülnek, a szeptember 30–október 2. között tartandó híres Paprikafesztiválra.