Otthon a táncban, időtlenül

Sátrak tarkállottak, kamaszok sütkéreztek múlt kedden a nyárádselyei iskola udvarán. A faluban már az azelőtti hétvégén megteremtődött a fesztiválhangulat, az ötödik nemzetközi népzene- és néptánctábor zárónapjára pedig már teljesen otthonosan mozogtak az apró településen a messziről jött tizenévesek.

Sátrak tarkállottak, kamaszok sütkéreztek múlt kedden a nyárádselyei iskola udvarán. A faluban már az azelőtti hétvégén megteremtődött a fesztiválhangulat, az ötödik nemzetközi népzene- és néptánctábor zárónapjára pedig már teljesen otthonosan mozogtak az apró településen a messziről jött tizenévesek. Voltak, akik már az első napon úgy érezték, hogy hazatértek. A mosolygós szemű, komlói lány, Podpácz Beáta, a tábor egyik törzsvendége is közéjük tartozott.

– Minden évben eljövünk ide, áprilisban már számoljuk a napokat. Itt megáll az idő, azt sem tudom, hányadika – nevette el magát Beáta, miután helyet foglalt a kultúr-otthon terítésre váró, hosszú asztalánál. – Az emberek..., elsősorban miattuk jövünk el ide újra meg újra. Annyira kedvesek. Az első igazi élményem az volt, amikor két idős bácsi végignótázta az éjszakát, és amikor reggel felkeltünk, még mindig ott találtuk őket, felemelt karral dalolászva. A prímás, Bíró Sanyi bácsi mindenkinek ismeri a kedvenc nótáját. Szép a selyei tánc. Nyugodt tánc. Lehet, hogy nincs benne 150 figura, de mindenki másképp járja. Férj, feleség együtt, fél évszázada. Nagyon élvezzük a délelőtti, délutáni tánctanításokat, az énektanításokat, és az esti mulatság is kihagyhatatlan. A zenekar húz egy rendet, aztán összekapaszkodnak a férfiak, és énekelnek. Maguk mellé veszik a kislegényeket is.

– A népzene- és néptánctábort hagyományosan augusztus első hetében szervezzük meg. Idén 120-an jöttek el, a magyarországiak mellett szlovákiai vendégeink is vannak – mondta Siklodi Tamás, a tábor helyi szervezője, aki Varga Jánoshoz, a zalaegerszegi szervezőhöz is elvezetett.

– Rendkívül kedves falu Selye. Szép a tánca is, szép helyen is van, és nagyon jó a kapcsolat a falubeliekkel – sorolta a tábor megszületését elősegítő, fennmaradását biztosító érveket a zalai táncegyüttes vezetője, aki 1979-től járja az erdélyi falvakat, a vajda-szentiványi és a szászcsávási néptánctábor létrejöttében is fontos szerepet játszott.

– 1994-ben rendeztük meg az első tábort Zalaegerszegen, amelyben nyárádmagyarósiak, illetve selyeiek is részt vettek. Húsz éve járok ebbe a faluba. Olyan idős emberekre találtam itt, akikben még igazán él a tánc. Mi itt nem zalaegerszegiek vagyunk, mi itthon vagyunk – mondta Varga János, aztán a tizenéves táborozók tapasztalatairól mesélt.

– Meg kell ismerniük ezeket a táncokat, de ez önmagában kevés, keretbe illesztve az igazi. A táncoktatások, esti műsorok, mulatságok mellett – melyek színvonalát Burján Attila szaxofonos és Nyisztor Rudolf harmonikás is emelte –, a településhez, az emberekhez is közel kerülhetnek. Ez a faluélmény teszi felejthetetlenebbé a tábort. Az egyik kamaszlány például itt látott először életében tehenet. Traktorokkal felvittük őket a Bekecsre, az is fantasztikus volt. Aztán ott van a hoppendrukk. Tudják, mi az? Fehér fröccs üvegpohárban, amit erősen meg kell ütni, és akkor nagyon habzik. Ez az első, amit megismernek a nyárádselyei táborozók.