Padlásmúzeum Nyárádszeredában

Több száz darab – több száz év

A paraszti világ használati tárgyai sorakoznak egymás mellett egy nemrég nyilvánossá, látogathatóvá vált nyárádszeredai gyűjteményben. Múltunk, paraszti kultúránk egy-egy, porosodó vagy feledésbe merülő darabját kezdte egybehordani egy lelkes helyi fiatalember. A tulajdonosnak egy másfajta gyűjteménye is van: hadászati, főleg világháborús tárgyakkal is megismerkedhetnek a látogatók.

A találó névválasztás mindent elárul: többnyire padlásokról előkerülő tárgyak kerültek ismét padlásra, ezúttal viszont nem porosodni. A helyszínt viszont nem a település valamely használaton kívüli ingatlanjában kell keresnie az érdeklődőnek, hanem éppen a város északi bejárata melletti, legújabb lakóövezet egyik padlásán. A nemrég épült családi lakás tetőterét alakította ki erre a célra Biró Zsigmond Sándor. Első tárgyait öt éve egy backamadarasi rokon házából kapta ajándékba, és mire megtakarította, annyira meg is kedvelte őket, hogy azóta is foglalkozik ilyen darab felkutatásával, gyűjtésével. A gyarapodó és több helyen is raktározott tárgykészletet egy éve költöztette egyetlen térbe.

Ritka darabok is

Tárgyai pontos számáról hiába kérdezzük a fiatalembert, beismeri: annyi apró is van közöttük, hogy még sosem számlálta meg őket. Több száz darab, főleg a paraszti gazdálkodás és háztartás használati eszközei, ezek sorában is a szövés-fonáshoz kapcsolódóak vannak itt túlsúlyban: a kendertilótól a héhelen, gerebenen át a rokkán fonallá alakuló, a szövőszéken vászonná simuló, majd viseleti darabbá vagy háztartási tárggyá (terítő, falvédő) nemesedő anyag útját idézik fel.

Ezenkívül számos, háztartásban vagy mezőgazdaságban használt eszköz sorakozik a padláson: felismerjük például gyerekkorunk kukoricapattogató szitáját, a szenes vasalót, a darabjaira szedhető szekeret, a bikavezető kapocánt, vagy akár kalapnyomót is találunk, de vannak kevésbé ismert darabok is, mint az eke tisztítására használt eszteke vagy éppen a varsaháló. Mivelhogy egy fonókerék vagy egy szövőszék is több tíz darabra szedhető, és mindeniknek külön-külön saját neve van, mindegyiket megtanulni annak is nagy kihívás, aki egy ilyen gyűjteményt összeállít.

Egyik szövőszéki tárgyon az 1845-ös évszámot találjuk, és mire azt gondolnánk, hogy ez a gyűjtemény legrégebbi darabja, Sándor egy ritkább darabot vesz elő, egy 1705-ből datált, de földrajzilag meg nem határozható származású lőportartó szarut mutat meg, amelyet a magyar Szent Korona díszeire emlékeztető mintával cifráztak. Az már csak ráadás, hogy a hadászati gyűjteményében egy ennél is régebbi darab is van: szakemberek által 16. századinak vélt láncsisak. 

A gyűjtemény darabjainak túlnyomó többsége helyi, de a Nyárádmente több településéről és a Kis-Küküllő völgyéből is hozzájutott egy-egy példányhoz, és mivel a gyűjtő felesége Gyergyó-vidéki, arról a tájegységről is találunk egy-két darabot.

Amikor legérdekesebbnek tartott tárgyairól kérdezzük Sándort, egy vaspapucsos faásót mutat fel, amelyhez Kisszentlőrincen jutott hozzá, míg legértékesebbnek a lőporszarut tartja, amelyen az „élet virágaival” való díszítést értékeli. 

Személyes érzések is kötik a gyűjtemény darabjaihoz 

A szövés-fonáshoz kapcsolódó eszközök nagy része családi felmenőitől származik, és gyűjtés közben hozzájuk fűződő történetek is „előkerülnek”, amelyektől felragyog az ember arca. Különösen fontos számára az a tiló, amelyen dédnagyanyja monogramja van, és amelyhez őse egy augusztus 1-jei szeredai nagyvásárkor jutott hozzá. Dédnagyapja is kitűnő ezermester volt, fegyvereket készített és javított, de az asztalosmesterséghez és bognársághoz is „hozzányúlt”, és nem is kontár módon – az ő eszközkészletének egy részét is sikerült megmenteni.

Van a gyűjteményben egy 1900-ban készült láda, valamint egy szekrénypolc (mindkettő felmenőké volt), amelyek belső oldalára a tulajdonosok több mint száz évvel ezelőtt elkezdték vezetni családfájukat, feljegyezni a fontosabb családi eseményeket.

Nem öncélú gyűjtemény 

Biró Zsigmond Sándor nem szeretné, ha csak ő vagy egy szűkebb kör venné szemügyre néha a gyűjteményt, ezért nyilvánossá tette a közönség előtt is, szívesen fogad látogatókat. Elsősorban a helyieket, de a településre érkezőket, és esetleg hasonló gyűjtő szenvedélyű érdeklődőket is szívesen lát. A közösségi oldalakon indított játékkal a gyűjtemény egy-egy darabját is népszerűsíteni kívánja, és azon is gondolkodott, hogy egy szövőszéket is használhatóvá tesz a látogatók számára.

Amikor évekkel ezelőtt elkezdett gyűjteni, a helyi közösség láthatta már a szövéshez kapcsolódó eszközöket, használatukat olyan nők ismertették, akik ma is dolgoznak velük. Két éve a Nyárádmente Fesztiválon volt egy tematikus kiállítás is. Kós Károly egyik írásában részletesen bemutatja a szeredai vásárokat, és hogy honnan milyen portékával érkeztek az árusok. Ez a kiállítás az illető tárgyakat, eszközöket, terményeket mutatta be az érdeklődő nagyközönségnek. A diákok többször, de a felnőttek is láthatták Biró Zsigmond Sándor világháborús tárgygyűjteményét.

Itt már lassan nem fér 

A fiatalember úgy érzi, eljutott lassan oda, hogy a házban már nem fér a gyűjtemény. Egy másik porta vagy tágas melléképület volna erre a célra a legmegfelelőbb, és egyelőre nem találtak egyetlen, közösségi tulajdonban levő tágasabb ingatlant sem. Így egyelőre marad a kiállítótér a családi ház padlásán.

Többen jelezték, hogy szívesen adnák át neki megőrzésre, kiállításra otthon porosodó tárgyaikat, és ő is szívesen adna át gyűjteményéből hasonló kezdeményezések számára olyan darabokat, amelyekből neki legalább tucatnyi van.