Paragrafusvadászat

Egyelőre a jogászok vitáznak afelett, hogy a korrupcióellenes ügyészségnek volt-e joga vagy nem eljárást indítani ama két jelenlegi minisztert is érintő ügyben, ahol egy dunai sziget addig vándorolt az állam kezei közt, míg magánvállalkozás kezdett róla hasznot lefölezni. Ennek egyhamar nem fognak a végére jutni, de még nagyobb gond, hogy szándék sem látszik a jogrendszerben számos olyan kiskapu legalább némelyiké- nek bereteszelésére, amelyek aknamezőt jelenthetnek a tisztességesen eljáró hivatalnokok számára is.

A jogi vitáktól elvonatkoztatva a szigetügy elég világosnak látszik. A megfelelő pillanatban megvolt a szabályalkotó szándék a kormányban, pont akkor alakult egy magántársaság a halászparadicsom kezelésére, amikor kellett, s érdekes módon, amikor a hírhedt 13-as rendelet csontváza kibukott a szekrényből, ez a magáncég ki is szállt a játékból, mintha sejtették volna a működtetői, hogy lesz még ennek az üzletnek jogi következménye. Aki találkozott már közelebbről szép hazánk bürokratikus rendszerével, jogászdoktori oklevél nélkül is megérti, hogy itt értő kezek zsírozták úgy a fogaskerekeket, ahogy egy mezei privát vállalkozásnak sosem sikerülne, ha hasonló üzletet akarna nyélbe ütni. A kérdés az, hogy az ügyészek megtalálják-e a fogást az ügyeskedőkön. Akik közül az azóta már pártot váltott volt szocdem miniszterelnök volt a legmulatságosabb, azt nyilatkozva, hogy ő kormányfőként nem tartotta volna kabinetben a két érintett minisztert. Nos, akkor az ólomsúlyút föl sem kellett volna vegye, elvégre akkoriban épp ő volt a miniszterelnök. Lehet, hogy most azért érezte mindenképp szükségesnek megszólalni, mert lefelejtették a kenőpénzes listáról, holott a kormányhatározatokon az ő aláírása is szerepel?

A szigetügyben a köztulajdonra vonatkozó jogszabályok körül is folyik a vita, és ezen a téren is bőven lehetne javítani. Csak egy példát felhozva, néhány éve szóba került egy parkolóház építése a vásárhelyi új kórház környékére. Sok nyomdafesték elfolyt a téma kapcsán, hogy ki is a hibás azért, mert az egyik önkormányzaté a telek, a másiké meg az építkezési javaslat, csak épp a beruházásból nem lesz semmi. Azóta sem, pedig a környékre kényszerülő adófizetők parkolási problémáját centivel sem mozdította előbbre az intézmények jogvitája, ők legfeljebb azt látták az egészből, hogy az állam szervei egymást püfölik bőszen ahelyett, hogy érte dolgoznának. És még számtalan hasonló ügyet fel lehetne emlegetni, csakhogy az a gond, hogy a szavazatunkért négyévente kunyeráló politikusok akkor s azóta sem elsősorban azon törik a fejüket, hogy ennek a jobb sorsra érdemes országnak az intézményrendszere az adófizetőt jól szolgálva, hatékonyan működjön.