Szeptemberben az iskola mellett a parlamenti ülésszak is elkezdődik. Ennek rögtön az elején lesz egy méretes cirkusz az energiaárak kapcsán, de azt már előre tudni, hogy ez semmilyen konkrét megoldást nem hoz, csak egy népszerűséghajhász steril vita lesz.
Miután progresszívéket kipenderítették a kormányból, és újjászervezték a kókadozásból feléledni képtelennek látszó pártjukat, úgy gondolták, itt lenne az ideje megmutatni, hogy ellenzéki sorban is megdolgoznak a honatyai fizetésért. Így hát belekötöttek az energiaügyi miniszterbe egy egyszerű indítvánnyal. Az utóbbi évtizedek kormányainak energetikai politikájáról együttvéve sem lehetne sok jót mondani, és a jelenlegi tárcavezető is megdolgozott szorgalmasan a bírálatért. Csak ott van a bökkenő ebben a játszmában, hogy az egyszerű indítvány, amit benyújtani készülnek ellene, gyakorlatilag nem sokkal ér többet a papírnál, amire kinyomtatják. Mert ha össze is gyűl a kellő számú aláírás a benyújtáshoz, és a parlamenti vita után meg is szavazzák az indítványt, ez nem kötelezi a kormányfőt arra, hogy leváltsa az indítványozók célkeresztjében levő minisztert. És ezt pontosan tudják a kezdeményezők is, mint ahogyan azzal is tisztában illene lenniük, hogy az indítvány tárgyát képező magas energiaárak kérdéskörében nem egy minisztériumban hozzák meg az összes döntést, hanem több kormányszervre terjed ki a döntéshozatali folyamat. Ha érdemi változást akarnának, a kormányt kellene leváltaniuk egy bizalmatlansági indítvánnyal, csak annak az elfogadtatására akkora az esélyük, mint gyalog a Holdra érni. Így annak tudatában, hogy a választók és a vállalati szféra jelentős részét joggal aggasztják a magas energiaárak, marad nekik az egyszerű indítványozósdi, ami praktikum szempontjából olyan, mint békanyúzó bicskával a kézben kikezdeni egy barna medvével. Kétségtelenül hősies.
Közben a miniszter is igyekszik magas szinten alakítani a választóbolondítás műfajában, augusztus utolsó napján elrikkantotta, hogy már szinte háromnegyedig fel vannak töltve a gáztárolók. Ezt az átkos rendszert megélteknek hátborzongató emlékeket felidéző számháborút manapság szinte egész Európában űzik, mióta kiadták az ukázt, hogy spórlásra meg orosz gázstopra kell készülni. Csak arról nem szokás még suttogni sem egyelőre, hogy az akárhány százalékban tárolt gáz mennyi ideig tart ki, ha Szergejék lezárják a csapokat. A mi esetünkben – kétéves adatok szerint – állítólag háromhavi fogyasztást lehet fedezni a tározókból, ez persze attól is függhet, hogy mennyire kemény a tél, és addig még hány nagyipari fogyasztó mond le önkéntesen a gázról, csődöt jelentve a kormány jól kitalált kompenzációs lépéseinek is köszönhetően. Sovány vigasz, hogy mások sem állnak sokkal jobban, mert úgy tűnik, hogy az ukrajnai konfliktus első nyolc esztendejében még a szankciók mellett sem fordítottak nagy figyelmet az ellátásbiztonság javítására a tárolókapacitások bővítésével. Azon nem lett volna akkora profit, mint amit a gázimport növelésén vágtak zsebre az okosabbak.
