A Pesti Vigadó Makovecz-tárlata
2014-05-22 13:34:15
- Rózsa Mária
Sok víz lefolyt már a Dunán, mióta 1987-ben az UNESCO Világörökség Bizottsága megállapította, hogy a budapesti Duna-part a világ kiemelkedően szép urbanisztikai látványa és jól szemlélteti a magyar főváros történetének különböző időszakait.
Sok víz lefolyt már a Dunán, mióta 1987-ben az UNESCO Világörökség Bizottsága megállapította, hogy a budapesti Duna-part a világ kiemelkedően szép urbanisztikai látványa és jól szemlélteti a magyar főváros történetének különböző időszakait.
Nem sokat gondoltam erre a rangra, méltánylásra, bár mindannyiszor szerencsésnek éreztem magam, ha Budáról Pestre tartva vagy fordítva, a busz ablakából nézhettem, bámulhattam a hatalmas vizet, a tovasikló vagy lehorgonyzott hajókat. Ha feltűnt előttem a pesti oldal, a belvárosi Plébániatemplom, a Duna-korzó, visszafelé a vár impozáns tömbje, a Gellért-hegy orma és tovább a budai oldal gesztenyefái. A síkságról a hegyre visz az út.
Maradok a pesti oldalon, turistacsoportokat, fényképezőket kerülgetve, elhaladok a kiskirálylány szobra mellett, igyekszem a nemrég felavatott, már hangulatában is kedves nevű épület felé, a Vigadó palotájához. Talán jókedv, öröm kísérte az eseményt, várakozás, hogy felépüljön hajdanán, vigadni való kedve volt ennek a sokat ostromolt városnak, és eljött az idő, amikor megszülettek a honi építészet remekei és eltűnt a Rondella kőépítménye, felépülhetett a Redoute palota (1829), a mai Vigadó elődje, a klasszicista építészet nagy teljesítménye. 1833-ban kezdődtek itt a vigasságok, koncertek, Johann Strauss, Erkel és Liszt Ferenc játéka gyönyörködtette a közönséget. Ám 1849-ben az osztrákok ágyúi rommá lőtték, majd 1859-ben Feszl Ferenc tervei alapján magyar stílusban épült az új Vigadó.
A belső termeket, az előcsarnokot Lotz Károly és Than Mór festményei díszítették. Csodás palota emelkedett a Duna-parton, 1864-ben nyílt meg, hogy itt tarthassák a legrangosabb bálokat, akár Széchenyi István tiszteletére, akár a király koronázására, 1867-ben. Ez az a hely, ahol Pest, Buda és Óbuda egyesítésével megszületett Budapest. Itt kapott arany babérkoszorút Liszt Ferenc, itt vezényelte 1873-ban a Szózat és a Himnusz zenekari változatának ősbemutatóját. Liszt és Bartók emléktáblái vannak a homlokzati falon, és megtudhatjuk, hogy Mascagni, Dvorak, Debussy, Arthur Rubinstein játékát hallgathatta a Vigadó közönsége. Dohnányi Ernő, Fischer Anni, Ferencsik János van még a nagy mesterek sorában ezen a színhelyen, végül 1944-ben az utolsó vendégkarmester Herbert von Karajan.
A második világháborúban megrongált épület a szocreál felújítással nem lehetett már a régi, de így is működött 2004-ig.
A Magyar Művészeti Akadémia tulajdonában, újjáépítve, most régi fényét, márványragyogását, kazettás rátétes mennyezetét, tündöklő csillárait, kőcsipkés díszeit, kandelábereit csodálhatjuk.
Makovecz Imre életművének szentelt tárlat
A márciusi ünnepélyes megnyitással, átadással, az V. és VI. emeleten „… összekötni az eget és a földet…” címmel megnyílt Makovecz-tárlat méltó kezdete a Vigadó életének. Kivételes művész, a magyar építőművészet olyan alkotója, aki csodálatos örökséget hagyott, megalapította a Magyar Művészeti Akadémiát, az organikus építészet magyarországi szervezetének, a Kós Károly Egyesülés – egyben Kós Ká-roly legendás építészi munkásságának hagyatékká emelésével – megszervezője és alapítója.
Makovecz Imre (1935–2011) munkásságát a legrangosabb külföldi építészeti szövetségek díjazták, művészeti akadémiák választották tiszteletbeli taggá (Francia Építészeti Akadémia, Amerikai Építészeti Intézet, Brit Királyi Építész Szövetség). A legnagyobb elismerés övezte azért is, mert tervezése, építése a falvak és kisvárosok középületeinek, templomainak tájba illő, nagyszerű látványt nyújtó, egyben funkcionális rendeltetést adott.
A tárlat anyaga, rendezése lenyűgöző, amint a keretet adó termek falain, 60 tablón a mesterműveket mutatják be, a megépített és tervezett épületek vázlatait, grafikai ábrázolását, fényképeket. Harminc üvegtárlóban láthatjuk a vázlatokat, a mester munkaeszközeit. Meghatódva olvasom gyönyörű kézírásával feljegyzéseit, többek közt megbecsülését Kós Károlyról. 1970-ben látogatta meg, megtapasztalva, milyen szűkös körülmények közt élt az erdélyi sors vállalója, a nagy örökséget ránk hagyó építész-író.
Nehéz leírni, milyen élethű formában, vagy részleteiben, vázlatok, fotók, makettek bemutatásával ismerhetjük meg a kiállítás anyagából a sokszor hírből hallott épületeket. Ilyen a paksi katolikus templom, a Visegrádi Erdei Művelődési Ház és a híres Sevillai Expo ’92, a magyar nemzeti pavilon kicsinyített mása, amelyet Spanyolországban védettnek nyilvánítottak.
Itt van képeken néhány alkotás: a paksi Szentlélek római katolikus templom (1987–1991), a csíkszeredai millenniumi templom (2001–2004), a vargyasi református templom és a sepsiszentgyörgyi református ravatalozó.
A megálmodott, megtervezett, de még fel nem épített budapesti, felső-krisztina-városi Szent Mihály-templom eredeti vázlatait és 3 méter magas makettjét is megismerhetjük. Karcsú ívekben magasodó tornyai az égbe mutatnak, angyalszobrai mintha a földi élet kísérői lennének, hogy az ég és a föld kapcsolatát példázzák. A makettek és a háromdimenziós rajzok hatásosak. Ebben a megtervezett templomépületben folytatódik Makovecz Imre munkája. Ki tudja, mennyi szépet alkotott volna még, ha nem fejeződik be 2011-ben földi élete.
Öröksége magyar és világörökség, követői, az organikus építészet elhivatott művészei a Magyar Művészeti Akadémia égisze alatt, a Kós Károly Vándoregyesület munkájában az emberközpontú, makoveczi „látó házak” teremtőiként teljesíthetik be mesterük elgondolásait, hűséggel hivatástudatához.
Szeptemberig látható a kiállítás, a Duna-part és a Vigadó öröksége mellett egy csodálatra méltó életmű ismeretével gazdagodik, aki bejárja termeit.
