Fáradságot és kíméletet nem ismerő fújtatással járja a Székelyföldet egy rettenthetetlen turista. Bekukkant minden faluba, tegnap-tegnapelőtt óta várossá avanzsált településre, leginkább (de nem csupán) az épített örökség érdekli.
Fáradságot és kíméletet nem ismerő fújtatással járja a Székelyföldet egy rettenthetetlen turista. Bekukkant minden faluba, tegnap-tegnapelőtt óta várossá avanzsált településre, leginkább (de nem csupán) az épített örökség érdekli. Fényképez, lejegyez, de nem kérdez semmit és senkit, ugyanis ismeri hellyel-közzel (és fejében sok gőzzel) a bennszülöttek nyelvét. Észrevesz, műszóval „szeszizál” minden rendellenességet, ami erős vihart és indulatos felhördülést eredményez kebelében. Honfiúi kebelében honfibú és honfidüh kél, és nyomban leül, feljelentést fogalmaz, amit azonnal elküld, továbbít vagy személyesen átad a Nagy Honvédő Szerveknek.
Megbúsulásának tárgya lehet zászló, amelyben fehér és zöld sáv fordul elő (a piros az pártjának is színe), jelképek, halvány utalások a nemzetiségi jellegre, más nyelvű feliratok, hivatalosnak szánt kiírások, tájékoztatók, helyi specifikumok, szobrok, amelyek nem a bukaresti bálványállító hivatal belebólintásával állíttattak fel. Lesznek majd újra könyvek is, internettartalmak, ruhadarabok, magánlevelek (ha még valaki valakivel papíralakúan leveledzik) – ha így folytatja kutakodását. Minden felbosszantja, ami magyar egy magyar/székely környezetben, véleményben, helyzetben, régióban. Legszívesebben a fejekben kutakodna, de annak idején nem az agysebészeti kollégiumot választotta, hanem az állambiztonságit.
Ezek után feljelentéseinek foganatot szerez. Kihív maszkos, izmos legényeket, tiltó határozatot hozat hihetetlen gyorsasággal, a bürokrácia egyszerűen szertefoszlik nevének és feljelentő iratainak előszelére, gyorsan és hathatósan intézkedik, míg egy egyszerű panasz vagy kérelem ugyanazoknál a hatóságoknál hónapokig elhever csöndes unalommal.
Ha valaki nem vette volna észre, parázs akcióit a december elsejei országnagyobbítási fieszta előtti időkre időzíti, hogy annál indokoltabb legyen a Székelyföld megfélemlítése, az eltiprására pályázó sötét szándék, óhaj. Pont úgy cselekszik, mint a két világháború közötti előnacionalisták tettek. Ellenségnek tekint mindent és mindenkit, s ebben a rendvédelmi hatóságok minden segítséget meg is adnak neki. Kéz a kézben haladnak a lakosságot bőszítő folyamat kiteljesedéséért. Mintha szocialista homogenizáció útját készítenék újra elő. Az ugyanis, az elnöki házaspár szíve egész forró gonoszsága és elvetemültsége dacára elbukott. De miként van népünk legjobbjai számára még egy esélyegyenlőségi demonstráció, pótérettségi, úgy a második nekifutásnak most vagyunk a startjelenségeinél.
És ekkor jön egy forrófejű, hatvannégy vármegyére kiterjedő botor mozgalmár, akinek az jut maradék eszébe, hogy ő bizony robbantgatni fog pont akkor, amikor az a huszonöt kézdivásárhelyi állami hivatalnok-nemzetnevelő-kulturnyik zászlódíszben parádézni akar. Agyamentkém olyan módszerekhez folyamodik, amelyet az egész világ elítél, amelynek szomorú aktualitása Európa-szerte tiltakozást vált ki. Tanul muzulmán példaképeitől.
Következmények? Még nem láthatók, csak sejthetők: a rendőri jelenlét fokozása, bekamerázott földrajzi térség és hálószobák, sufnik, csűrök és csavarok, a Székelyföld feltöltése megbízható elemekkel, apró kis zaklatások, tiltások, antidemokratikus intézkedések a helyi választott önkormányzatok feje felett és semmibevételével. Bekísérések, hivatalból történő felmentések, antikorrupciós vádak, seggberugdosások valós és valótlan ürüggyel. A demokrácia működőképességének szakítópróbája a székely megyékben. Az ortodoxia kárörvendő (aktív) asszisztenciája mellett.
Ámbátor az is lehet, miért ne, egy megtervezett, jól időzített helyi provokáció előtt állunk, hogy mindarra, amit fentebb előszámláltunk (amatőr képzelettel) kényelmesen sor kerülhessen. Volt már ilyen.
