Pünkösdi népszokásaink

A többi nagy egyházi ünnephez hasonlóan pünkösd is magához vonzotta a különböző eredetű és korú népszokásokat.

Pünkösdi játék a siklódi faluszélen (A fényképeket készítette: Barabás László)

A többi nagy egyházi ünnephez hasonlóan pünkösd is magához vonzotta a különböző eredetű és korú népszokásokat. Tavaszi, nyár eleji ünnepként alkalmasnak bizonyult a tavaszi napéjegyenlőség és a nyári napforduló ősi szokásainak és hiedelmeinek továbbéltetésére, valamint a fiatalság tavaszköszöntő rítusainak és játékainak keretévé, szokásalkalmává vált.

Pünkösdi király, pünkösdi királyné

Az európai népek körében a legrégibbnek a pünkösdi királyság tűnik, sokfelé a középkor óta választanak pünkösdi királyt. A magyar pünkösdi királyt ügyességi játékok, főleg lóverseny, bikahajszolás, kakasütés során választották. Az a legény lett a király, aki a legügyesebbnek, legerősebbnek bizonyult. Száz-százötven évvel ezelőtt Erdélyben még sokfelé választottak pünkösdi királyt a legények közül, így például a Szászrégen környéki szász falvakban és Háromszéken.

Harmath Lujza száz évvel ezelőtti leírásából tudjuk, hogy a Nyárádmentén a gyermekek választottak maguk közül pünkösdi királyt. Az ünnep három napján ő vezette a játékokat, pünkösd elmúltával a királysága is véget ért. Rendszerint a pünkösdi királyból lett a legénybíró, aki egy évig vezette a legénysereget. Hatalmának jelképe a kezében hordozott bojtos pálca volt. Ő rendezte a táncokat és egyéb mulatságokat, a fiatalság minden megmozdulását, „ezért igen fontos személyiség a székely falvakban”.

A 20. század elejére a királyválasztás szokása a legtöbb helyen megszűnt. A pünkösdi királynőjárás szokása sokkal szívósabbnak bizonyult. Első említése is a székelységből, Csíkból származik. Csíkkozmáson az 1692. évi egyházközségi határozat tiltja a sátoros ünnepeken való táncolást, és „királyné-asszony ültetést”. Száz évvel ezelőtt Ágner Béla kézdivásárhelyi főgimnáziumi tanár a háromszéki Lemhényből írta le a tíz-tizenkét éves leánykák szokásos királynés körmenetelét, énekét és táncát.

Az 1990-es évek elején a gyergyói falvakban kezdtem a pünkösdi királynékról érdeklődni. Segítségemre volt Tarisznyás Márton biztatása, miszerint „a pünkösdi királynéválasztás halvány emlékei még a múlt századi (19. század, B. L.) gyergyói hagyományanyagban is felötlenek”. Nagy meglepetésemre Gyergyóalfaluban nem halvány emlékekkel, hanem élő népszokással találkoztam. A szokás neve: pünkösdi királynéültetés. Az idősebbek használják a májusi királynéasszony-ültetés megnevezést is. A középkorúak ajkán a neve: kicsi királynézás, kicsi lakodalom vagy egyszerűen lakodalom. A szokás abból áll, hogy pünkösd első napján délután egy-egy háznál összegyűjtik az abban az évben elsőáldozó hét-nyolc-tíz éves gyermekeket, és közülük egy menyasszonyt és egy vőlegényt öltöztetnek. Az idősebb nemzedék pünkösdi királynénak és pünkösdi királynak nevezi őket. A menyasszonyok és vőlegények párosával, a többi gyermek alkotta násznéppel együtt a templomba vonulnak, Mária-énekeket énekelve. A lelkész gyermekmisén megáldja őket. Hazafelé lakodalmi énekeket énekelnek, és a lakodalomban szokásos módon rikoltoznak. Otthon lakoma várja őket: a szervező nagyobb leányok és a szülők pattogatott kukoricával és innivalóval vendégelik meg a násznépet. Az udvaron játszanak, táncolnak estig.

Királynézás, hesspávázás

A pünkösdi királynéjárás az ezredfordulóra Székelyföldön is szórványosan maradt fenn, akárcsak a Dunántúlon vagy más Kárpát-medencei régiókban. A sóvidéki Siklódon ennek a szokásjátéknak a neve: királynézás. A múlt század ’50-es, ’60-as éveiben még a falu teljes fiatalsága részt vett benne. Egy-két emberöltővel ezelőtt a nagyleányok és nagylegények is királynéztak, utóbb csak a fiatalabb korcsoportok, illetve a gyermekek. Pünkösd napján minden falurészről indult egy-egy királynézó menet. A leányok egyik kisebb társukat (kettőt, utóbb négyet vagy hatot) királynénak tették, ő vezette a menetet. Fejét virágkoszorú díszítette. A nagyobbak abroszból készített zászlót vittek, ők voltak a zászlótartók. A királynékat és a zászlótartókat elöl-hátul és kétoldalt legények hada kísérte. A királynézó menet bejárta a falut, majd a mezőre tartott. Egy forrás mellé letelepedtek, virágot szedtek, énekeltek, táncoltak. Estefelé hazatértek. Egyik tágas csűrben akkorra a szülők már megterítették az asztalt. A közös étkezés után kezdődött a hagyományos pünkösdi tánc, külön a nagyoknak és külön a „kicsideknek”. Az 1950-es évektől csak a kisebb leánykák királynéztak, majd a szokás a ’70-es évektől teljesen kimaradt, illetve szórványossá vált. Az ezredfordulón értelmiségi kezdeményezésre felújították. Pünkösdkor falutalálkozót tartanak, és ennek fontos, vonzó eseményeként élik meg a siklódiak és a faluból elszármazottak.

A pünkösdi királynézás szokása a Siklóddal szomszédos sóvidéki falvakban viszont megszakítatlanul gyakorolt, kedvelt dramatikus játék. A játék neve ezekben a falvakban: hesspávázás. A szokásének kezdő sora – Hess páva, hess páva – lett a szokásjáték neve. A hesspávázás Alsósófalván és Parajdon reneszánszát éli, iskolai osztályonként, baráti körönként öt-hat, sőt még több csapat is indul falufeljáró éneklésre. Az idősebbek emlékezete szerint fiatalságuk idején Felsősófalván és Szovátán is hesspáváztak. A játék szereplői a királyné, a király és a zászlótartók vagy ludak. Ez utóbbiak abroszból készített zászlót visznek, akárcsak Siklódon. Alsósófalván koszorúslány vagy kisnyoszolyó egészíti ki a menetet. A leányok fejét és a zászlókat virágok díszítik. A hesspávázó menet – elöl a királyné és a király, utánuk kettes sorban a zászlótartó leánykák – ünnep reggelén bejárja az egész falut. A falufeljárás komoly erőpróbát jelent, mert a hesspávázók végig énekelnek. A hesspávázás során elhangzó énekeket a Sóvidékkel szomszédos néprajzi vidékeken olyan jeles népzenekutatók jegyezték le a múlt század elején, mint Vikár Béla és Kodály Zoltán. Bartók Bélának annyira megtetszett a „pávanóta”, hogy dallamát egyik zongoraművében feldolgozta. Ezeket az énekeket a Sóvidéken a hesspávázás őrizte meg, máskor nem éneklik.

Pünkösdi virágozás, zöldágazás

Az erdélyi néprajzi tájakon sokfelé pünkösdkor szokásos a leányok kapujának zöld ágakkal, virágokkal való díszítése. Némely hagyományőrző közösség pünkösdre a templomát, annak belsejét vagy kapuját is zöld ágakkal, virágokkal ékesíti. A pünkösdi virágozást, zöldágazást Marosszéken a Vécke-patak falvaiban (Magyarzsákod, Vécke, Székelyszállás, Csöb) és a marosszéki Mezőség több falujában az ezredfordulón is gyakorolták. Akárcsak a húsvéti fenyőágazásnak a Nyárádmente és Kis-Küküllő mente falvaiban, a pünkösdi virágozásnak is egész rendszere, szimbolikája alakult ki a marosszéki Mezőség falvaiban: Szabédon, Kölpényben, Csittszentivánon, Panitban, Székelykövesden, Bergenyében. A pünkösdi virág, koszorú, korona, bolthajtás vagy éppen a cserepes virág a szerelmi ajándékok sorába tartozik. Szabédon annak a lánynak virágozzák ki a kapuját, akinek komoly szeretője van. Az erdőből fenyőágakat hoznak a legények, és bolthajtásszerűen a leányok kapujára erősítik. Az ágakat virágfüzérekkel, csokrokkal díszítik. Egy-egy szép bolthajtáson fél éjszakán át dolgoznak. A fiatalabb legények, suhancok virágcsokrokkal járják az utcákat és kopogtatnak annak a lánynak az ablakán, akinek egy-egy csokrot szánnak. A leány a virágért csókkal fizet. Reggel csak azok az idős asszonyok bosszankodnak, akik észreveszik, hogy virágoskertjükből eltűnt a féltve őrzött bazsarózsa. Panitban hasonló a szokás, de itt nemcsak a nagyleányok kapuját virágozzák ki a nekik udvarló legények, hanem a serdülőkét is. Azokkal kezdik, akik abban az évben konfirmáltak. Panitban arra is ébredhet a leányos apa pünkösd reggelén, hogy a ház kiskapuját a harmadik szomszédba vitték a tréfás kedvű legények, vagy fűrészporral, tollúval szórták be a ház elejét. Csittszentivánon a hagyományos rend szerint azoknak a fiúknak a dolga a templom és papilak kapujának bolthajtásos díszítése, akik abban az évben konfirmáltak.

Vázlatos ismertetőmet annak nyomatékosításával zárom, hogy a fenti népszokások változatos formában azért maradhattak fenn, mert egy-egy közösség a saját kultúrájába illesztette, ízlésének megfelelően alakította, és mindig volt élő, érvényes jelentésük, funkciójuk. Pünkösdi népszokásaink az emberi élet legszebb idejéhez, a fiatalsághoz kapcsolódnak: a fiatalos erőpróba, a tavasz, a lélek győzelme, a játékkedv, a szerelem fejeződik ki bennük. Amíg érvényes ez a „szokásnyelvezet”, addig a közösség belső összetartozását biztosítja.

Barabás László