2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kereskedelmi hirdetményekben, de a filmekben is

a karácsony egyezményes jele, szimbóluma az éppen megeredő vagy már sűrű nagy pelyhekben hulló hó. (A valóságban nem volt az utóbbi két évtizedben havas karácsony.) Ja és a száncsengő, a „dzsingabell”. Van persze fenyő, lehetőleg eget verő, amelynek tetejére önkényuralmi jelképet – nem mindig vörösben – tűz fel a család kisügyese, a tékozló, de megtért apuka, az okos és bölcs nagyapó, akinek a háta mögött/vállán könnyen kitalálható hetven-nyolcvan évnyi hős múlt, történeti teher egyensúlyoz. A csillagot soha nem nő tűzi fel. 

A rommá lőtt berlini Reichstagra sem nő tűzte ki a lobogót. Egy szovjet katona, akinek a TASZSZ – az egykori szovjet hír- és kémügynökség – adott nevet. Sajna, elfelejtettem. De nem is ez a lényeg, a lényeg az, hogy vége volt a háborúnak és a háborús karácsonyoknak, amikor karácsonyi finom falatként tökből készült barackízet ettek a családok, már ahol volt még család, és mindenki közben a hadifogoly bátyra, apára, öcsre gondolt, vagy az elesettekre, a fronton csatázókra; egy szál gyertya égett, mert különben elsötétítés volt, légi veszélytől lehetett tartani; meg talán azokra is gondoltak az itthon maradottak, akiket még májusban-júniusban elhurcoltak, gettókba és aztán vagonokba tereltek, és akiknek szörnyű és példátlan pusztulását akkor még csak kevesen sejtették, el sem hitték, hogy ez lehetséges egy művelt európai országban, ahol olyan titánok éltek, mint Beethoven és Mozart, Thomas Mann és Goethe vagy Schiller…

A hirdetményekben mostanság a vásárlás határtalan népmozgalma dúl, egyre szélesebb képernyőket cipelnek télapók, angyalok, jézuskák, egyre zsugorítottabb elektronikus hejehujavéjeket bontogatnak a fa alatt minden korú, rangú és műveltségű/műveletlen kamaszok, tinicsajok, elaggott diszkdzsokék és elcsapott zsokék, olyan e-műszereket, amelyeken keresztül már meg is ölelhetjük fizikai valójukban a távolba szakadt kedvest, az einstein-telefon mos, főz, vasal, gyereket szoptat, nagytakarít, kiveri a szőnyeget vagy a hisztit – tetszés szerint –, önvédelmi tanfolyamot és élő bemutatót tart… az alkalmazások sorozata végtelen. 

A hirdetmények szerint, melyek megállás nélkül, egyre gyakoribb előfordulással, mint a krónikus prosztatás esetében a vizelési inger, robbannak elő, a télapók csakis rénszarvasnedvekből készült serkentő italokat isznak, és piros nagy kamionokon vonulnak át folytonos hóesésben ámuló kisgyermekek ablakai alatt, előtt, eltűnnek az égben, és hozzák az ajándékokat. Online, személyesen, titkosan, egész egyszerűen, amíg hiszünk bennük.

Mert végül is ez a szeretet ünnepe, így mondják, ugyanis mindenki szeret ajándékot kapni, meg szeretett volna valami egyebet kapni; akinek egyujjas kesztyűt hoz a szantklosz, az ötujjast szeretne, akinek könyvet hoz, az inkább egy forgópisztolyt-ra vágyott, akinek csokit, az éppen fogyókúrázik, és persze karácsony után jöhet az üzletek megrohanása, a visszaváltás reményteli percei, amikor kereskedőktől, árupolitikától függ, hogy ügyünket siker koronázza, vagy kulloghatunk haza a nem kívánt, de annál nagyobb szeretettel adott ajándékkal piciny fenyőillatú otthonunkba.

Karácsonytól újévig folyik a jótékonykodás. A hosszú sorok az ingyen- és népkonyhákon, az egy tál meleg leves, amellyel a lelkiismeret rendbe hozása is folyamatba tétetik, ugyanis egész évben siettünk, nem adtunk a hebegő kéregetőnek, de karácsony és újév között, amikor bankszünet van és a könyvtárak is bezártak, helyettünk is jótékonykodnak a civil szervezetek. Cipősdoboz-akció, mosolygó Mikulás, adj valami csekélységet. Légy jó. A tévékből ez folyik ki, és térdig járunk a jóságban, ui. hó az nincs.

Tudom, hogy szavaimat szelíd gonoszkodás szövi át, ámbátor a megbotránkoztatás és szentségtiprás távol áll tőlem. Azt is elárulhatom, ezelőtt hatvan évvel a mi családunkban – ideológiai meggondolásokból – nem volt karácsony, igaz, wellnesszezni sem vonultunk félre (ti. még nem volt kitalálva), és manapság igenis van karácsonyi ünneplés szerényebb vagy fényűzőbb változatban, aszerint, hogy unokáink mit követelnek ki. Ja, és nincs csillag a fa tetején. Rajtunk, mellünkre ugyanis a történelem folyamán már többszínű és változó számú ágakkal rendelkező csillag tűzetett fel.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató