Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Kisgörgényben a régi iskola – ma kultúrotthon – udvarán volt egy öreg eperfa, melyet még a nagyszüleink idejében ültettek. Fehér eper termett rajta, melyet mi a szünetekben összeszedtünk és jóízűen elcsemegéztünk. A tavaly útba került az öreg eperfa az iskola korszerűsítése, bővítése, az udvar rendezése során, és kivágták.
Igaz, az óvodás, napközis gyermekek – ma félelmetesen kevesen vannak – érdekében tették. Nekem szívfájdító az „öreg tanú” halála. „Mert az embernek vannak ismerős fái, amelyeket számon tart, mint az élő ismerősöket, és melyeknek a halálán szomorkodik, mint az élő ismerősök halálán!” (Gárdonyi Géza: Ének a fákról).
E fa alatt és körül nemcsak szüleink és mi játszottunk, hanem emlékezetes esemény színhelye is volt. Nevezetes tanúsága, hogy 1914 áprilisában e fa alatt hallgatta Bartók Béla utolsó erdélyi nótafáját, Szalai Biri nénit, aki 1995-ben hunyt el.
Megjegyzem, Bartóknak egy kisgörgényi fiatalember volt a kocsisa, aki Vásárhelyen Ziegler doktoréknál szolgált. Bizonyára az ő biztatására kocsikáztatta az illusztris vendéget a szülőfalujába. Bartóknak tetszett a beszédes, nótás kedvű kocsis, Bárdosi Lajos bá. E látogatás során Antalfy tanító hűséges segítségével 12 dallal gazdagodott a bartóki népdalgyűjtemény.
1990 nyarán az öreg tanún egy kis táblát helyeztem el, a következő szöveggel: E fa alatt hallgatta Bartók Béla a „tiszta forrás” csobogását 1914 tavaszán. Miért emlékezem? Közeledik a halhatatlan Bartók Béla március 25-i születésnapja. Milyen szép, könnyen megvalósítható lenne e napon az egykori öreg tanú helyén egy-egy illő verssel, emlékezéssel, egy-egy még élő bartóki dallal emlékezni! Óvodások, iskolások, felnőttek együtt kívánnák:
„Térj be hozzánk, drága vendég, tündökölj ránk, fényözön!”
„Életem legboldogabb napjai azok, amelyeket falvakban, parasztok között töltök...”
Anyanyelvünkben, emlékeinkben, lelkünk-szellemünk tisztaságában és hűségünkben maradhatunk meg századunk morzsoló-pusztító viharában, és hisszük: „Legszebb mégis az erdélyi tavasz!”
Sipos Sándor, Kisgörgény