Reménnyel született*

A nagy, nehéz éjszaka után, amikor lövések süvítettek a fejünk fölött, amikor barátainkat terítették le gonosz cselszövők golyói, bizakodva ébredtünk.

1989. december 22-én délelőtt még farkasszemet néztünk a fegyverekkel

A nagy, nehéz éjszaka után, amikor lövések süvítettek a fejünk fölött, amikor barátainkat terítették le gonosz cselszövők golyói, bizakodva ébredtünk. Mert remélve születtünk, mert csak remélve élhetünk. Még akkor is, ha közben jött a hír: a diktátor még nem adta fel, megpróbálja újra láncra verni népét, ostromállapotot hirdet.

Ám városunk még mindig bizakodott. Remélt és megindult. Hömpölygő áradattá vált a Dózsa György utca is, forrongó, igazságra vágyó nép-folyammá.

A mellettem vonuló áradatot néztem. Istenem, mi minden volt azokon az arcokon! Huszonvalahány év keserűsége, az utóbbi éjszaka gyilkos szele. De ott volt a halvány reménysugár is. Mert anélkül nem lehet élni.

Reggel még farkasszemet néztünk a katonákkal, kiket a hidegen gyilkos parancsokat osztogatók állítottak elénk. Délben már pillanatok alatt összeölelkeztünk, ledőlt a közénk húzott rémes gyűlölet-kerítés. És kitört az öröm vulkánja!

Sok fényes ünnepet élt meg Marosvásárhely főtere, de ekkorát talán még sohasem. Hány ezer torokból tört elő az évek óta elfojtott örömujjongás? Hány ezer fölemelt kéz mutatott győzelmet? Ki tudja.

És pillanatok alatt egyre többen lettünk. Pillanatok alatt az egész város ünnepelt. Az arcokról pillanatok alatt eltűnt huszonvalahány év gondja, búja, bánata. Helyüket az öröm, a határtalan öröm töltötte ki.

Az öröm érzése, amely beköltözött a lelkünkbe, még ha onnan lassabban is sikerül kiűznie mindazt, amit az elmúlt évekből kénytelenek voltunk elraktározni. Bízunk benne, hogy sikerül a megtisztulás.

Mert bizalommal az arcunkon, reménnyel a lelkünkben kell élnünk. Így születtünk, ezt kaptuk anyánktól, apánktól, és ezt kell továbbadnunk gyermekeinknek! Úgy legyen! 

*Megjelent a Népújság 1989. december 23-i számában