2024. june 30., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vannak vidékek ahol/a fölösleges/kutya- s macskakölyköket/vízbe ölik vagy elevenen/eltemetik/de mielőtt még a szemük/kinyílt volna/de mielőtt még a szemük/kinyílt volna/ – írta 1974-ben Kányádi. Ma sincs ez másképp. Csak épp nem szeretünk beszélni róla. 

A kóborkutya-ügy kissé visszaszorulni látszik a jelenlegi, súlyos gazdasági problémák mellett, de azért továbbra is sürgős, kulturált, humánus megoldásra vár. Úgy tűnik, a kényszerhelyzetben levő önkormányzatok valamiképpen megpróbálnak a jogszabályoknak megfelelni, így aztán az utóbbi hetekben számos helyi közgyűlés határozatot fogadott el, amelyek lényege, hogy vagy menhelyet létesítenek a gazdátlan állatoknak, vagy szerződést kötnek egy ilyet működtető szolgáltatóval. Ezzel mosták is kezeiket. A probléma ugyanis sokkal összetettebb. Egyrészt egy állatmenhely létrehozása, fenntartása rengeteg pénzbe kerül, és erre jó hazai szellemben azt szokták mondani, hogy nem prioritás, míg megoldatlan a szegények, betegek, idősek, gyermekek, koldusok stb. helyzete. Ebben a nagy szűkösségben pedig nem jut pénz az állatjóléti törvények alkalmazására. Másrészt sintérszolgálatra szakosodott cégekből kevés van. Az csak természetes, hogy gondoskodni kell a nehéz helyzetben levőkről, de ez nem jelenti azt, hogy egyéb területeken nem kell betartani a jogszabályokat. A problémák nem vagy-vagy, hanem is-is megoldásokat igényelnek. Ezért van mindenre kiterjedő törvénykezés, ha időnként késve is fogadják el a jogszabályi keretet. A gazdátlan kutyákra vonatkozóra például 2001-ig kellett várni, a veszélyes/agresszív kutyák tartására vonatkozót egy évre rá fogadták el, az állatvédelmit pedig 2004-ben. Három olyan jogszabály áll a hatóságok rendelkezésére, amelyek alkalmazása valamennyire felzárkóztatna Európa civilizáltabb országai közé állatvédelmi szempontból is. A gond a jogszabályok (esetünkben a 155-ös és az 55-ös kormányrendeletek, illetve a 205-ös törvény) betartatásával van. Van tehát jogi eszköze az állatrendőrségnek, az állategészségügyi hatóságnak, az önkormányzatoknak, ám az eredmény messze elmarad a várakozásoktól. Sem a kutyák beazonosítását jelentő csipezést, az állatorvos általi adatrögzítést, sem a veszettség elleni védőoltás beadását, az ivartalanítási kötelezettséget nem ellenőrzi senki. Az önkormányzatoknak nem kell ebösszeírást végezni. Pedig jó kis állami bevétel származna a kihágások miatti bírságokból, amiből legalább részben finanszírozhatók lennének a menhelyek. A joggal párhuzamosan mehetne a nevelés is, talán akkor nem a macskát fejbe rúgó siheder tiktok-videója válna virálissá a neten, és nem fociznának kölyökállatokkal, nem égetnének elevenen kisállatokat a települések peremén egyes gyermekek, akikből a holnap felnőttei lesznek…

El kellene dönteni már végre: vagy akarjuk a felelős állattartást, vagy csak állattartást akarunk (vagy még azt se), felelősség nélkül. Minden nap ezerszámra dobnak ki kínhalálra ítélt kölyökállatokat, bántalmaznak jószágokat, máshol emberhalállal végződő kutyatámadásokra kerül sor. Nem jó ez így senkinek. A civil szervezetek pedig már képtelenek önerőből megbirkózni a sok gazdátlan, sérült, megkínzott állat befogásával, kezelésével, örökbe adásával. 

Nemrég olvastam egy falun élő személy bejegyzését arról, hogy tűrhetetlen a helyzet az utcára kicsapott, kóborló kutyák miatt, amelyek megeszik a tyúkokat, ráadásul be is „köjköznek”. Rendes ember megköti a kutyáját – zárult a bejegyzés. 

Társadalmunk jó részében kábé ez a mai színvonal…


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató