Vasárnapra virradóra az utóbbi másfél évtized
legerősebb földrengését jegyezték fel az országban. Ezúttal anyagiakban és emberéletben – néhány pánikrohamnál nagyobb – kár nem esett, de a hasonló esetek mindig felvetik ugyanazokat a kérdéseket, melyekre csak a valódi katasztrófák adnak fájdalmas válaszokat.
Az összeesküvés-elméletekre fogékonyak most elemükben lehetnek, hiszen az utóbbi hetekben a katasztrófavédelmi hatóság lefolytatott egy nemzetközi részvételű, súlyos földrengést szimuláló gyakorlatot. Ezen az érintett hatóságok természetesen nagyon jó reakcióidővel léptek közbe, és látták el a feladataikat, mint az szokott történni minden egyes ilyen alkalommal, amikor a főegyenruhások bizonygatják önmaguk fontosságát. A szimulációból az derült ki, hogy egy ilyen katasztrófa súlyos károkat okozna például a bukaresti belvárosban, ahol számos, fokozottan földrengésveszélyes épület áll. De ez így van már évtizedek óta, mert az emlékezetes, 1977 tavaszi nagy földrengés óta két rendszer és számtalan kormány sem volt képes arra, hogy a köztudottan veszélyeztetett épületeket megerősítse vagy lebontsa és újakat húzzon helyükbe. Ilyen épület más városokban is jócskán van, készülnek is időnként róluk jegyzékek, amikor egyes bürokraták katasztrófavédelmi stratégiák készítésével igazolják a hasznosságukat. A kérdéssel időnként a sajtó is foglalkozik, mert ez hálás téma, mivel hangzatos cikkeket lehet készíteni róla, és rendszeresen vissza is lehet térni rá, mert mindig kéznél van. Elvileg minden hatóság tudja, hogy az országban több tízezer ember él olyan ingatlanban, amely egy, a negyven évvel ezelőttihez hasonló földrengés esetén nagy eséllyel romba dől. És addig fogják művészi szinten kimagyarázni, hogy ezt a problémát miért nem lehet megoldani, amíg egyszer tényleg jön a baj. A felelősségvállalásért is ugyanakkora buzgalommal fognak utána tolakodni, mint most a probléma megoldásáért.
A katasztrófákat szimuláló gyakorlatok is kivétel nélkül mindig kiváló hatósági hozzáértést bizonygatnak. Csak a valósághoz van kevés közük. Erre kitűnő példa a pár nap híján pont három éve történt fővárosi szórakozóhelyi tűzvész, amikor a beszámolók szerint egy kaotikus kapkodás volt az egész mentőakció, arról nem is beszélve, hogy az áldozatok egy jelentős része a kórházi fertőzésekbe halt bele. Ki is robbant egy fertőtlenítőszerek körüli botrány, és az ország szinte összes klubját körbebüntették a tűzvédelmi hatóságok. De az emberéletekbe kerülő mulasztások felelősségét azóta sem tisztázta az agyonreformált igazságosztogató gépezet. Mivel mifelénk a funkció és a zsíros fizetés meg az azzal járó hatalom, az cél, nem pedig eszköz az e pozíciókkal járó hatásköröknek az adófizetők sorsa jobbítására történő felhasználásához, ha tényleg beüt a baj, pusztán a szerencsénkben és a saját ítélőképességünkben bízhatunk.
