Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Nem gyakori jelenség a regáti politikai életben az őszinteség, de azért a fehér hollónál nagyobb eséllyel találkozni vele. Egy ilyen példa a kormány pénzügyérének egy múlt heti rendezvényen való felszólalása volt, ahol azért nem tudni, hogy véletlenül-e vagy sem, de kimondta, hogy a politikai osztály nem sokat tett az adócsalás felszámolásáért.
Ennek a jelenségnek a kialakulásához átgondolatlan adópolitika és kaotikusan működő, gyengén szervezett intézményrendszer kell, ezek a tényezők pedig nemhogy az utóbbi harminc – ahogy ő emlegette –, hanem száz évben is adottak voltak e szép hazában. Abban is egyetérthetünk emberünkkel, hogy ez komoly problémát jelent. Amióta az európai államközösség tagországa vagyunk, a bruttó nemzeti össztermékhez viszonyított adóbevételek arányát nézve néhány évig megelőztük déli szomszédunkat, de tartósan soha senki nem jelentett fenyegetést sereghajtó pozíciónkra. És ez egyenes összefüggésben áll azzal, hogy az életszínvonalunk is lentről kukucskál a bányabéka ülepére felfelé, ha a nyugati fertállyal vetjük össze.
Az adócsalásban néha még az állam is segédkezet nyújt adófizető polgárainak. Mert hiába van beleírva a törvényekbe, hogy májusig le kell adni a személyi jövedelemadó-bevallást, ha állambátyó intézményrendszerének fejlettsége a kőkorszaki szakikéhoz méltó, akkor a határidő előtt pár nappal a számítógépes rendszer bedobja a törülközőt, a hatóság meg pár hónappal kitolja a bevallási határidőt. Vagyis nagyvonalúan megengedi, hogy csaljunk egy kicsit, mert képtelen elvégezni rendesen a munkáját.
Még azt is mondta a nem a munkától megőszült illetékes, hogy most aztán lesz nemulass, mert már dolgoznak az adócsalást leküzdő kommandók felállításán, és mindjárt harcba lendülnek ám. Itt a balkáni végeken ez annyit tesz, hogy a hatóság ellenőrzésbe kezd, és ha a sarki fűszeres tévedett tíz lejjel, akkor úgy megbüntetik, hogy örvendhet, ha üzletileg túléli a dolgot. A nagyob-baknál, ahonnan a „tévedésből” jut a pártkasszákba is, legfeljebb homlokráncolás lesz a közeg részéről. Pláne ha többet kéne „tévedni” a megfelelő irányba. Aztán megy minden tovább a maga sodrában.
A gazdaságot érintő fejetlen törvénykezés és a kétbalkezes államvezetés miatt is illene legalább annyira felháborodnia a tisztességes adófizetőnek, mint például a vitathatatlanul vérfagyasztó caracali gyilkosságokon. Mert ott a nagy gond, hogy nemcsak a személyes biztonságunkat érintő területeken csapnivaló az állami hatóságok ténykedése, hanem ugyanolyan gyatrán működik az oktatás, az egészségügy, a gazdaság, és még sorolhatni. Csak ez nem pusztít olyan látványosan és gyorsan, mint egy vélhetően bomlott elméjű gyilkos, hanem csendben és lassan, de alaposan aláássa nem csupán a mi nemzedékünk, hanem az utánunk következő generáció életszínvonalát is.