Románia – vadaskert?
Higgyük, hogy az lesz, merjük remélni az államvezetői hozzáállást, hisz egyetlen esélyünk a gazdasági felemelkedésre a farmosított vadgazdálkodás és az ebből kifejlődő agroturizmus.
Higgyük, hogy az lesz, merjük remélni az államvezetői hozzáállást, hisz egyetlen esélyünk a gazdasági felemelkedésre a farmosított vadgazdálkodás és az ebből kifejlődő agroturizmus.
De mindenekelőtt próbáljunk betekintést nyerni a statisztika e témát érintő világába:
Románia összterülete 23.839.100 ha.
Ennek 63%-a, azaz 15.018.000 ha mezőgazdasági terület (1993-as adat). A többi 37% négyes felosztásban így fest: 6.000.000 ha erdős terület, 800.000 ha-on „a víz az úr”, 1.020.100 ha sziklás, terméketlen hegyvonulat és 1.000.000 ha-on emberi létesítmények állnak vagy düledeznek, gondoljunk a szinte romokban heverő ipari létesítményekre.
Tény: nincs nehéziparunk, performans mezőgazdaságunk, könnyű- és feldolgozóiparunk, vegyi és bányaiparunk, s még sorolhatnánk a nincseket, ellenben van jócskán gondunk, bosszúságunk és kilátástalan jövőnk. Ennek köszönhető többek között, hogy 1993-ban országunk lakossága még 22.788.993 volt s a 2011-es népszámlálás adatai szerint ma már csak 19.000.000 fő körül mozog. Hogy ebből is mennyi az aktív és mennyi a passzív munkaerő, mondják meg a statisztikusok, de a nap nap után tapasztaltak alapján a passzív lakosság létszáma jóval többszöröse lehet az aktívnak, ami még fokozódni látszik, hisz a munkaerő-migráció várhatóan még nagyobb méreteket ölthet tavasz beálltával, s ha ez így ismétlődik évről évre a továbbiakban, feltehetjük az ominózus kérdést: ki fogja cipelni a közeljövő s a valamikori államháztartás terheit? A 24%-os áfával megnyomorított fogyasztók és a folytonos bércsonkításnak kitett köztisztviselői, illetve nyugdíjastársadalmunk a kizsigerelt kisvállalkozóinkkal karöltve? Az utóbbiakkal hogyan, hisz ezerszámra jutnak még ma is csődbe vállalkozásaik a finanszírozások ellehetetlenítése, valamint az egykori átalányadó ki nem fizetéséért rájuk zúdított büntetőkamattal a többszörösére duzzasztott adósság miatt. Tessék minősíteni! Nincs türelmi idő, nincs könnyített részletfizetési lehetőség, sőt még 7 lej, írd és mondd: 1 euró 63 centes adósság esetén is képesek pénzügyi szerveink – felső utasításra hivatkozva – bankszámláikat zárolni,
„tolókocsis” mozgásukban korlátozni, s a csődbe jutottak (juttatottak) bármilyen értéket képviselő álló- vagy mozgóalapját, amit legtöbben önsanyargatással, nagy kamatú bankkölcsönök kockázatos igénybevételével, de konok kitartással, jövőbe vetett hittel, másoknak is megélhetést biztosítva összehoztak, most azért a pár tízezer lejes vagy pár ezer eurós tartozásért – ami egy nyugati átlagmunkás egyhavi, egy parlamenti képviselőnk esetleg fél havi bére – képesek mondvacsinált, nevetséges, megalázó liciteken – nézzünk csak bele újságaink nap nap után ezt hirdető rovatába – elkótyavetyélni, szemfüles torkosoknak odadobni, csakhogy a markukba pottyantott szánalmas kis összeggel befoltozhassanak egy tűhegynyi lyukat a költségvetés cafatokban lógó mundérján, figyelmen kívül hagyva, hogy az útra került alkalmazottak százait, ezreit kényszerítik ezzel a szociális segélyből élők kényszerzubbonyába, vagy hogy tavasztól őszig – a bátrabbja, élelmesebbje – más országokban, méltóságban megalázva, alamizsnáért árusítsák két karjuk erejét.
Kedves kormányzó urak! Minősítsék önök ezt az állapotot! Ha ezt önök a jólét megteremtése hatásos eszközének nevezik, emelem kalapom. Bocsássák meg, én ezt egy kis zsebtükörnek szántam, ha belepillantanak, jusson eszükbe kampányoláskor tett ígéretük, melynek lényege: a jólét megteremtése és megtartása abban az országban, ahol születtünk, ahol élnünk kell, s ahol majd utódaink elhantolnak… ha még itthon lesznek, vagy ha egyáltalán lesz aki.
Fennmaradásukért, fennmaradásunkért szemléletváltásra van szükség, le kell ereszkedni – nem csak kampány idején – a széles tömegekhez, vállalkozókhoz.
Házlátogatással kell kielégíteniük – kötelező módon – kíváncsiságukat, meg kell hallgatni Mózsi bát a Hargitáról, nea Marint Calafatról, hogy megtudhassák, a székely furfang és az oltyán leleményesség ilyen krízishelyzetekre milyen megoldást tartogat.
Bécsben járatomkor egyik vendéglátóm nem kis elégtétellel szemléltette videofelvételről, hol töltötték az évi nyári szabadságukat, a képernyőről meglepően szép, csodálatos táj sugárzott felém, távoli és mégis ismeretlenül is ismerős, nem tudtam hová tenni, hát szégyenkezve rákérdeztem vendéglátómra: Svájcnak melyik csodálatos része lenne ez?
Nem, kedves vendégünk, ez a ti csodálatos Kelemen-havasotok.
Mellbevágó döbbenet.
Nos, ezek után ne csodálkozzék senki, ha a négy nemzetközi találmányi kiállításon nyert négy aranyérem s az Európa Géniusza kitüntetés szolgáltatta erkölcsi alappal – ne vegyék szerénytelenségnek – elkezdett berzenkedni bennem egy újabb világmegváltó gondolat.
Mint minden találmány, ez is roppant egyszerű felismerésen alapul. Itt van a mi csodálatos Kelemen-havasunk; vessünk egy pillantást Európa térképére és következtessünk: ennél gazdagabb természeti adottságokkal megáldott ország nincs még egy a kontinensünkön. Nos, akkor melegében: a 6.000.000 ha erdős, a 800.000 ha mocsaras, lápos terület és az 1.020.100 ha sziklás hegyvonulat mellé még ragasszunk hozzá a 15.018.000 ha mezőgazdaságiból – a kerek szám kedvéért – 2.180.000 ha-t, és a felkerekített 10.000.000 ha-on, azaz országunk területének közel 42%-án vágjunk bele egy jól átgondolt, szakszerűen kidolgozott vadgazdálkodásba és agro-turizmusba.
Engedjük szabadjára fantáziánkat. A nyugati vadász-turista leszáll Otopeni-ben vagy bármelyik repülőterünkön, ott várja a számára előállított helikopter. Ő már otthonról, internetről tudja, melyik bázisra kell repülnie, hol milyen komfort várja, hol van számára a legvonzóbb bölény, medve, farkas, róka, vaddisznó, szarvas, nyúl, fácán, vidra stb. vadtelep, s ha neki arra telik kedve, hogy emezt vagy amazt tisztelje meg vadászszenvedélyével, akkor az ötcsillagos alapbázisról, berendezkedése után, ha továbbra is helikopteren, hát azon, ha nem, akkor terepjárón, lóháton, sarétán vagy akár bivalyszekéren oda megy fegyverhordozói, hajtói kíséretben, ahova szíve és érdeke legjobban húzza, és majd ott, a helyszínen dönti el, fáradságos vadüldözés után, hogy a dák, a hun, a gót, a viking, vagy épp az indián gömbfákból stilizált „erődítmény” melyikben lesz kedve megszállni pár éjszakára, persze annak függvényében, hogy mi különlegeset kínál egyik vagy másik. S miután a – rusztikus miliőt árasztó – erőd szőrmékkel körbeaggatott szobáival, szellős, tábortüzes konyháival, kőkorszakbeli szaunáival és bájos Fülöp-szigeteki, vagy akár hazai kiszolgálólányaival varázsát veszti, füttyent, s jön máris a preferált jármű, visszaszállítja az ötcsillagos bázisra, letusol, kiszundítja magát, számba veszi addigi trófeáit, átgyönyörködi a róla készített felvételeket, lefizeti az addigi szolgáltatásokért, trófeákért járó díjakat, s máris tervezheti az újabb kalandot 200-300 km-rel arrább, ugyancsak térítés ellenében. Majd hazatérte után, jövőre már legalább 10-15 barátját, ismerősét, üzleti partnerét teszi kíváncsivá élménybeszámolójával.
Ami pedig az élménybiztosítók, tápanyagtermelők, fuvarozók, erdő- és tótisztítók, karbantartók, kerítés- és erődkészítők, komfortosítók, felügyelők, vadetetők, vadőrök, állatorvosok, hajtók, biztonsági őrök, filmesek, szobalányok milliós hadát illeti, pár év elteltével már a mostani szociális, illetve munkanélküli-segélyből, szabadfoglalkozásból, vékony nyugdíjból élők serege sem fogja tudni kielégíteni e vállalkozás támasztotta igényeket létszám tekintetében. Szükségessé válik a migrációs munkaerő hazaédesgetése, és ha még ez sem elég, munkaerőimportra is sor kerülhet. Ugyanis mi nemcsak a kimondott vadászturizmusból, de vadhús- és szőrmefeldolgozásból, -exportból is jelentős bevételt tervezhetünk, a vadorzók, természetbarbárok, spekulánsok teljes kizárásával.
Évek teltével mind korszerűbb eszközök bevetésével garantálhatnánk vadállományunk gyarapodását, agroturisztikai bázisaink vitalitását, haszoncserje-, gomba- és gyógynövényültetvényeink, méhészetünk létjogosultságát hegyvidékeinken, egy fontos szempont figyelembevételével: a lehető legkevesebb külföldi befektető bevonásával. Hadd legyünk mi a magunk urai, szem előtt tartva nemzetgazdasági érdekeinket.
Legyen elegünk – legalábbis ezen a területen – az 5 éves „maratoni futókból” (Nokia, Parisot stb.), hogy a savó mellett maradjon a tejfölből is nekünk.
Hogy ez miképp valósulhat meg? Egyelőre csak araszolgatva, de országot átfogó akcióként azonos időben indítva, leosztva a 40 megyére, az 57 municípiumra, a 203 városra, a 2688 községre, a 13.121 falura s a megannyi közbirtokosságra, illetve erdészeti hivatalra.
Mérlegeléskor mindennél fontosabb eszünkbe vésnünk: ez az egyetlen esélyünk (a gyarmattá válásunkat is elkerülendő), ez az egyetlen olyan, egész országot átfogó gazdasági tevékenység – földrajzi adottságainkból fakadóan –, amely még egyetlen európai államban sem létezik. Nem kell számolnunk jelentős konkurenciával, nem sértünk uniós érdekeket, a vadállomány élelmezésére elegendő mezőgazdasági és egyéb terület áll rendelkezésünkre – import kizárva –, úgyszintén munkaerőben sem szenvedünk hiányt. Ez az a terület, ahol az államkassza megújulhat, szinte megspórolva a szociális illetve munkanélküli-segélyt, egyben adófizetővé téve ezt a többmilliós tömeget. Ez az a terület, ahol nem kell nyomorgatnunk többé a nyugdíjastársadalmat, sőt a fiatalabbjának, munkaképesebbjének többletkereseti lehetőséget ajánlhatnánk, az öregebbjének szociális könnyítéseket.
Csak növelni kell lassan de folyamatosan légiszállító- és szállodaállományunkat. Addig is ki kell jelölnünk azokat a szállodákat, egyelőre a már létezőkből, amelyek kis befektetéssel, talán még annak híjával is, alkalmasak máris e célra, míg újak, modernebbek építésébe kezdhetünk, közelebb az egzotikus világhoz. Az utak, etetők, szálláshelyek, állatorvosi megfigyelő-ellátó állomások, szaporító-központok létrehozásának céljából kivágott fák szolgáljanak az úgynevezett erődépítés kellékeiként, azzal a lelket nyugtató érzéssel, hogy uniós alapokból új ültetvényekkel pótolni fogjuk a kivágott állományt. Villanyőrös kerítés, videokamerás felügyelet, mivel elég költséges, egyelőre csak a lakosságra veszélyes vadak esetében motivált. Mezőgazdasági termékeink, úgyszintén húsállományunk nem kell feltétlen üsse az uniós normát, hisz tudható a fogyasztók kiléte, igényessége. Az állatvédőkkel is konszenzusra juthatunk, hisz a legreprezentatívabb, illetve a kirakategyedek számára – fajok szerint – rezervátumokat létesítenénk (területünk van elég), tanulók, békés látogatók, tudományos kutatók számára. Csak a fogyasztásra szántakat kezelnénk úgy, mint a házi tenyésztésű hasonfajtáikat, az amúgy is vadászatra szenteltekkel együtt.
Hogy zokszó nélkül bírná ezt a mi szánalmas, megroggyant mezőgazdaságunk? Egyelőre talán igen, azzal a gépparkkal, amivel pillanatnyilag a privát társadalom rendelkezik, persze évről évre pótolva és – pályázati pénzekből – modernizálva azt.
A kurrens gazdasági szféra ettől függetlenül élhetné tovább eddig megszokott életét az ötéves maratoni futóival, ezt az ágazatot nem zavarná semmilyen vonatkozásban. Ez az ágazat függetlenül azoktól élné életét és duzzasztaná az államkasszát. (Mellesleg: 1993-ban egy medve kilövése 10.000 dollárba került a nyugati vadásznak Zetelakán, Hargita megyében. Ma sem lehet kevesebb.)
A szakszerű ökoszisztéma kidolgozására vannak kiváló egyetemi professzoraink, gyakorlati szakembereink.
Visszatérve mezőgazdaságunk teherbíró képességére és területi kapacitására, megemlítendő, hogy ha egy személy évi élelemszükséglete 540 kg szemes gabona, 34 kg napraforgó, 127 kg cukorrépa, 114 kg burgonya, 115 kg vetemény, 83 kg hús, 197 l tej, 270 tojás szintjén merül ki, akkor 19.000.000 lakosú országunk számára ez szemes gabonából 10.600.000.000 kg-ot jelent, 3.400.000 ha terület igénybevételével, a legminimálisabb terméshozam esetén is, a 765.000.000 kg napraforgó megtermesztése 1.190 kg/ha-os hozammal 350.000 ha-t igényelne, a 3.000.000.000 kg cukorrépa átlag 30 t/ha terméshozammal 100.000 ha-t, a 3.000.000.000 kg burgonya 200.000 ha-t, a 2.550.000.000 kg vetemény és zöldség 150.000 ha-t, míg az 1.577.000.000 kg hús előállítása – minden kg hús esetében 7 kg gabonával számolva – 2.500.000 ha-t igényelne. Ez összesen 6.700.000 ha a közel 12.840.000 ha mezőgazdasági területből, persze minden erre vonatkozó importáru kizárásával, ami enyhén szólva túlzás, hisz mi mindennel nem áld meg szupermarketjei révén minket a Nyugat!
Következésképpen, a fennmaradó 6.140.000 ha termése – bárki utánaszámolhat – bőven biztosítaná a 10.000.000 ha-on élő farmosított vadállomány számára az évi élelemszükségletet mind természetes, mind feldolgozott formában.
Adottak tehát a feltételek, a természeti-földrajzi körülmények, úgyszintén szakembereink népes tábora, valamint a bevetésre kész szociális és munkanélküli-segélyből élő munkaerő-állomány.
Mi kell még ahhoz, hogy a világ ránk csodálkozzon? Államvezetői hozzáállás!
Bárdosi Sándor
