A rovásírás „hályogkovácsa”

Miután a tavaly nagy sikernek örvendett a szovátai unitárius templom udvarán megtartott rovásírástábor, Varga Sándor unitárius lelkész, a tábor megálmodója és kivitelezője úgy döntött, hogy az idén is szervez egy hasonló tábort, ahol a gyerekek játszva tanulják a rovásírást. Az idei tábor két részben zajlott: július végén volt az úgynevezett előkészítő tábor, augusztus elején pedig a folytatása. 

Varga Sándor a Népújság kérdésére elmondta, hogy 6 és 9 év közötti gyerekek tanulták a rovásírást. A résztvevők nagy része szovátai volt, de érkeztek gyerekek Sóváradról és Szakadátról is.

 

Ráduly János tanár úr engem is „megfertőzött” 

A reggeli ima után kezdődtek a változatos programok, mert a rovásírás mellett imákat, verseket, mondókákat, népdalokat is tanított a lelkipásztor. Emellett sokat kirándultak, Varga Sándor szerint „patakoztak”, vagyis fürödtek a Szováta-patakban.

– Honnan jött a tábor, és egyáltalán a rovásírás tanításának ötlete?

–  A táborozást a tavaly kezdtük 25 gyerekkel Szovátán, az unitárius egyházközség udvarán, felhasználva a tanácstermet,  a templomot és az udvart is, de mondhatnám egész Szovátát, mert közbe-közbe kirándultunk is.

Az ötlet már régebben megfogalmazódott bennem, de tulajdonképpen abból adódott, hogy annak idején gyermekkoromban Ráduly János tanár úrral szomszédok voltunk Csókfalván. A tanár úr engem is „megfertőzött” a rovásírással. Arra gondoltam, hogy ha van egy ilyen lehetőség, akkor miért ne lehetne megtanulni. És kiderült, annyira logikus az egész, hogy rekordidő alatt el lehet sajátítani.

– Csak egy példát mondok: van olyan negyedikes tanítványom, aki ötnapi tanulás és gyakorlat után a templomban egy táblára diktálás után felírta, hogy Anyám tyúkja. De ne kössük a szekeret a lovak elé. Arra gondoltam, miért ne tanítsak meg másokat is, ha én már valamit tudogatok. Eleinte amolyan „hályog-kovács” voltam, tartottam egy előadást a felnőtteknek, amelyre eljött a Sóvidék televízió, és készített egy kisfilmet az eseményről. Akkor jöttem rá, hogy bizony-bizony meglehetősen sekélyes volt a tudásom ahhoz, hogy „közprédára” lehessen tenni. Aztán túlestem ezen a lámpalázon, és arra gondoltam, hogy miért ne lehetne, hiszen a gyerekész rendkívül fogékony, és aztán az egyik hittanórás szülőnek a biztatására belevágtam.

–  Kik voltak a táborozók?

– Első osztályosoktól negyedik osztályosokig, sőt még  előkészítő osztályosok is voltak. A tavaly 25 gyerekkel indultunk. Amolyan  nappali tábor volt, egy hatalmas közös sátrat húztunk fel a templom udvarán, ahol kézműves-tevékenységeket lehetett tanulni, gyakorolni, lehetett gyurmázni stb., a tanácstermet pedig kineveztük tanteremnek. Érdekes módon a gyerekeket azzal fogtam meg, hogy azt mondtam, semmit sem kell tanulni. És tényleg úgy is volt: játszva tanultuk a rovásírást.

 

...a cipőnk nem bírta,/ s maradtunk a táborban

– Ez volt a tavaly. Az idén kéthetes tábort szerveztek július-augusztusban.

– Idén felbátorodtam, és mint már említettem, az egyik szülő is nagy segítségemre volt, szemléltetőanyagot hozott, beszereztük az ábécét, és úgy szerveztük meg a tábort, hogy nemcsak rovásírással foglalkoztunk – az unalmas lett volna –, hanem mindennel egy csipetnyit. Például reggel a templom előtt gyülekeztünk, körbeálltuk az úrasztalát, imádkoztunk előbb a szülőkért, majd a szülők a gyerekekért, majd utána  házi áldást mondtunk, mert a házat is meg kell áldani. Utána még tanítottam pár imát, egypár éneket, még népdalokat is. A végén kezdtük énekelni azt, hogy elmegyünk mi messzire/, a világ végére/, ha a cipőnk megbírja, elmegyünk Párizsba/, de a cipőnk nem bírta,/ s maradtunk a táborban.

– Nem mentek tehát Párizsba...

– Nem, maradtunk tehát a táborban, pontosabban az unitárius templom udvarán. Ott sorba álltak a gyermekek, tornaórát tartottunk, egy kis mozgást végeztünk, és közben elmagyaráztam, hogy a rovásírás tulajdonképpen a test alakját mutatja: a terpeszállás például az S betű, mert olyan, mint egy sátor. Vagy amikor egyenesen állsz, az a szeretet betűje, mert az az ég és a föld között van, és a szeretet köti össze az eget a földdel. Tudniillik a rovásírás legtöbb betűje pontosan ebből indul ki. Például húzok egy vonalat, az a J betű, mert a jurtánál Isten fájának nevezik a középső tartóoszlopot. Vagy a címerben a kettős kereszt, amit a katolikusok apostoli keresztnek neveznek, az a gy betűt jelképezi: egy az Isten, és így tovább. Majd amikor jól elfáradtunk, gyurmáztunk, később, mikor erősebben kezdett tűzni a nap, bementünk a hűvös terembe, ott róttuk a betűket. Csábító és serkentő volt a gyermekek számára, hogy először mindenki a saját nevét tanulta meg. De megtanultuk azt is, hogy a rovásírás milyen gazdag, mert 14 magánhangzója van, amiből a latin héttel szemben jobban lehet szavakat kombinálni. 

– Az idén 22 gyerek vett részt a táborban. Honnan jöttek? 

– Szovátáról és a Sóvidék körzetéből. A szülők hozták és vitték, ugyanis csak nappali táborozás volt. Az volt számomra is a legérdekesebb az egészből, hogy egy másodikos-harmadikos gyermek az ábécét öt-tíz óra alatt meg tudja tanulni, sőt már tud írni és olvasni is. Én magam is csak most jöttem rá, hogy mi az előnye, és logikai szempontból mennyi mindenre tanít.

 

Nem árultunk zsákbamacskát

– Pénteken, a táborzárás előtti napon csodálatos tábortüzet raktunk a templom udvarán. A tábortűz előtt összegyűjtöttem a szülőket és a gyermekeket, bevittem egy kisebb iskolai táblát, és nagyobb papírszeletekre rovásírással felírtam különböző helységneveket, a gyerekek neveit. A  gyermekek a szülők előtt kihúztak egy „tételt”, és meg kellett mondják, mi van rajta. Tehát nem árultunk zsákbamacskát, hogy tanultak-e vagy sem. A vizsga után elénekeltünk néhány vicces nótát, sőt még a szülőket is „vizsgáztattuk”.  A végén okleveleket osztottunk ki, utána kimentünk a tábortűzhöz, ezzel zártuk a tábort. Persze ezek mellett kikapcsolódásként volt például „patakászás”, ami azt jelentette, hogy levittem a gyerekeket a Szováta-patakára, ahol aztán úgy pancsoltak, mint a vadkacsák, de ellátogattunk Korondra is és a tőzegláphoz is. 

Játékosan tanultunk, naponta másfél óránál többet nem, azt azonban olyan tömötten, mint a 

„somosdi tojás”.  Kiderült, hogy a gyerekeknek hihetetlenül jó memóriájuk van. Az is előfordult, hogy ha valamit tévedésből elírtam, azok közül, akik másodjára voltak a táborban, kijavítottak. Úgy vizsgáztattam őket, hogy mindegyik anyagban hagytam egy hibát. Rájöttünk,  hogy  egészen más a nyelvtanulásnál vagy az olvasásnál, amikor egy betű egy hang, nincs benne semmi zavaró. A rovásírás annyira logikus, hogy rendkívül megkönnyíti a tanulást.  Például az f betű egy karika, mintha ki volna ikszelve. A karika a földet szimbolizálja, az iksz pedig az égtájakat. Megtanítja logikára az embert,  mindennek megvan a logikája, ezért könnyű a gyereknek rögzíteni.

– Első ránézésre csupa érthetetlen jeleket lát a laikus.

 – Pedig könnyű megjegyezni. Itt van például a h betű, mint egy hajfonat. Csodálatos dolgokat lehet kihozni,  és az is érdekes, hogy a rovásírást lehet balról jobbra is és jobbról balra is írni. 

– Lesz folytatása?

– Persze. Sőt, téli időszakban a felnőttek is, akik  igényt tartottak rá, rovásírást tanultak, előadásokat tartottunk. Annyira egyszerű, hogy egy intelligens ember pár óra alatt megtanulhatja. Lesz folytatása.  Ez olyan, hogy ha megfertőz, akkor nem tudsz tőle szabadulni.