Rovásírást tanultak a gyerekek

Nem tartják kimondott tanulásnak, de mégis új ismereteket sajátítottak el múlt héten a nyárádszeredai gyerekek: rovásírást, képírást, de templomok és erdők-mezők titkait is felfedezték.

Az elmúlt napokban népismereti foglalkozásra hívta a szeredai gyerekeket a helyi Bocskai István Alapítvány, Suba Gyöngyi és Szakács Etelka érdekes, tartalmas programot szervezett a húsz jelentkező 9-11 éves gyerek számára. A központi téma a rovásírás-tanulás volt, Bíró János mester a fafaragás jelképeiből adott ízelítőt, Kovrig Zoltán biológus erdei és mezei állatokról tartott érdekes foglalkozást, míg Balogh Irma a gyógynövényekkel ismertette meg a gyerekeket. A foglalkozások nagy részét a városi könyvtárban tartották, de sokat játszottak, naponta finom ebédet főzött számukra Puiu Aranka néni, és kirándulni is elvitték a résztvevőket, a berekeresztúri templomban a fellelhető rovásjeleket nézték meg, hogy megértsék: ezeket egykor valóságosan is használták őseink. Tartalmas program volt, és a gyerekek még a következő hetet is szívesen ott töltötték volna társaikkal a városközpontban – mondta el Szakács Etelka.

A rovásírást Varga Sándor nyugalmazott unitárius lelkész oktatta a gyerekeknek, tavalyelőtt is tartott egy bemutatót, tavaly már oktatásra hívták, és idén is szívesen eljött. Őt is meglepte, hogy a gyerekek milyen hamar megtanulták a rovásjeleket, s már tollbamondás- és gyorsírás-vetélkedőt is szervezhetett számukra. Amikor gyerek volt, neki egy évre volt szüksége az ábécé megtanulására, a székely-magyar rovásírást viszont egy hét alatt is megtanulják a gyerekek, annyira logikus, egyszerű. Minden szimbólum egy mélyből jövő, de nem elfelejtett jelzés, és anyanyelvünk megtartása mellett már az általános műveltség szintjén is jó megismerni Európa egyik különleges írását. A 38 hanghoz ugyanennyi betű tartozik, míg a 22 latin betűvel nehezebb megjelölni ennyi hangot. Ki kell ásni a múltból azt, amit nem mi rejtettünk el, hanem erőszakkal el akartak rejteni előlünk – annyira nincs mélyen elrejtve, hogy verejtékes munkával ugyan, de ne lehetne előhozni. Varga Sándor elismeri: valamikor hályogkovácsként kezdett a rovásírás-oktatással foglalkozni, de ma imádja ezt, büszke is rá, és a legnagyobb elégtétel számára, amikor látja, hogy ártatlan tekintettel és ügyes kézzel róják a gyerekek ezeket a jeleket. Ennél nagyobb fizetséget papi hivatása alatt sem kapott. Ezért a követező hetekben Szovátán is fog tanítani – mondta el.

Bíró János a kopjával mint harci eszközzel ismertette meg a gyerekeket, majd azt tanulták meg, hogyan lett ebből népművészeti tárgy, illetve ennek mintakincse is szóba került. A fafaragás a képírás egy különleges műfaja – állítja a mester, aki szerint a gyerekek megértették előadását, egyes szimbólumokat egyből felismertek, ebből is látszik, hogy a képírás több évszad múltán is érthető, még a kisebbek számára is.

Nagy élmény volt a gyerekek számára a rovásírás-tanulás. Fülöp Nimród édesapjától kapott egy cetlit ilyen jelekkel, és annyira megtetszett neki, hogy rögtön jelentkezett a táborba, ahol meg is tanulta ezeket írni és olvasni, de a többi tevékenységnek is örült. Kolozsvári Boróka édesapja biztatására jelentkezett, de egyébként is szerette volna megtanulni ezt az írást. Tavaly a testvére vett részt a táborban, tőle tanulta meg Csiszér Viola, akinek megtetszettek a „fura vonalak”, de a legjobban azt élvezte, hogy megtanulták a gyógynövények nevét, sokat játszottak, jó volt kirándulni is.