Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Rózsaszínű napra ébredtünk. Minden rózsaszín ma. Rózsaszín az ég, a reggel, a kávé, a cigaretta füstje. A fák, a madarak, a kutyák kakája, melyet rózsaszínű, gondtalan gazdik hagytak a természetnek örökül. Rózsaszín a cipő talpa, amely belelép a járdán, és rózsaszínek az aprószentek is, akik ilyenkor lezongoráznak a menny lépcsőin, hogy rózsaszínű káromkodással böffenjenek vissza e világba. Rózsaszínűek a szívecskék, amelyek minden kirakatban, minden étteremben, minden kisboltban és sok lakásban is lengén függenek, és rózsaszínűek a szavak, amelyeket rózsaszín szerelmesek suttognak egymásnak alattuk. A délelőtti kedveskézős kávézás, a déli, zsúfolt termekben meghitten elfalatozott ebéd, az esti romantikus randi napja ez, amelyen a rózsaszínű emberek rózsaszín ruhát öltenek és meghívják párjaikat ide-oda. Cukiságok ömlenek a képernyőkről és a közösségi média lapjairól, kismackók, bombonélék, plüssállatok veszik birtokba a teret és az időt, negédes szólamokat suttognak egymásnak a szeretők, még szívhezszólóbbakat a kihűlt kapcsolatokban tengődők, akik már nem érzik, de még tudják, hogy ez a nap most rózsaszín. Tudják, mert hetekkel előtte már tele van vele éter és az áer, pattanásos tinik készülnek ki és kerülnek az idegológiára, ha kedves csincsimüncsük nem visz nekik bokrétás csokrot rózsaszín szavak kíséretében az esti mozi előtt, féltékeny feleségek vedlenek át az ősi, lángokádó és repülő hüllő karakterébe, ha nem invitálják őket vacsorázni valamely rózsaszín étterembe, élő totemmé mázolt elvált milfek tolonganak az éjjeli klubpartikon, hogy hátha legalább ma találnak maguknak egy-egy rózsaszín ifjút, aki eszükbe juttatja, hogy milyen volt rózsaszín korukban kikészülni, ha nem kaptak bokrétás virágot. Mert az ifjak többsége ilyenkor már olyan részeg, hogy esik ki a nadrágjából, megárt nekik a napközbeni csúszva futás a takonykút túlcsorduló vizein. E túlcsorduló vizekből emelkednek ki rózsaszín sellőkként a tévéadások esti műsorainak kockáin a legnemesebb emberi érzésről szónokoló lelki roncsok, a szívecskés programok hamis mosolyú szervezői, a semmiből idepattanó, majd maradó ünnepecske bájolgó szószólói, a giccs prókátorai, a felületesség mesterei, a tartalom nélküli tartalmak szentbeszédű lelkesítői.
Elönt a nyál, vízesésként zúdul mindenünnen a rózsaszín folyam, kapcsolatok köttetnek, házasságok kéretnek, ígéretek fogannak és fogantatnak, nemződik a sokadik nemzedék, de másnapra már elolvad a cukormáz, lepereg a rózsaszín festék az épületek és lelkek faláról, elfújja a szívecskéket a februári szél, kiszárad a nyálfolyó, és marad helyette a semmi, marad a be nem teljesült és teljesített ígéretek miatt a hiszti, marad a felületesség, a sekélység. A rózsaszín csobogás aranyozott csapjába benyomja a dagadó dugót a rutin, és kezdődik minden elölről a következő év szívecskés szárnysuhogtatásáig.
Vajon a rózsaszín lelkek nem érzik, mennyire képmutató mindez? És vajon tudják azt, hogy a rózsaszínű nap mártír névadóját éppen e dátumon fejeztette le Claudius Gothicus császár a Flamininus-kapu mellett? Ha Rómában télen hullna hó, földre patakzó vérére azt is mondhatnánk: rózsaszín.