A Saul fia és a Sonderkommando

Aki megnézte – eddig már sok ezren vannak – a Saul fiát, az idei cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíját kiérdemelt magyar filmet, hatása alatt döbbenettel, fájdalommal hagyta el a vetítőtermet, mert látta a megmagyarázhatatlant, tapasztalta az értelmezés lehetetlenségét. Elmondható a főhős elhatározása, leírhatók a Sault alakító szereplő bámulatos jelenetei, arca, mozgása, elhatározásának kimondott és ki nem mondott, hirtelen támadt ereje, hogy birkózik a lehetetlennel, de betölti a törvényt.

Saul, ha nevét kérdik, azt mondja: Auslander, ő az auschwitzi Sonderkommando tagja. Erről az ördögi módon szervezett és működő, ugyancsak megsemmisítésre ítélt csoportról a legelső, aki olyképpen írt, hogy maga is benne volt, dr. Nyiszli Miklós nagyváradi törvényszéki kórboncnok szakorvos adott hírt nem sokkal a felszabadulás után, 1947-ben megjelent könyvében: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban. Nemzedékemnek ekképpen volt fogalma erről a „testületről”, a film főhősének helyzetéről. Megpróbáltam a könyv újraolvasása alapján is értelmezni Saul elhatározását, hogy az elgázosítottak közt felismerve fiát, a benne egyre fokozódó fájdalom olyan elhatározásra készteti, hogy józan ítélőképességét elveszíti, vagy talán éppen most nyeri vissza, mert keresi a rabbit, aki elmondja a halotti imát, és megtörténhessen az „írás” szerint a tiszteletadás. 

Dr. Nyiszli ezt leírta – és ez emlékezetes mondata volt, hogy „A sonderkommandósok gyakran ismerik fel a halottakban hozzátartozóikat. Ilyen borzalmaktól félek magam is…” Kell-e nagyobb megrázkódtatás az egykori olvasónak, hogy 65 esztendő távlatából a filmvásznon lássa ezt megelevenedni? Akkor, a sok borzalom leírása mellett, még nagyon fiatalon, nem foghattam fel ennek a gondolatnak a valóságát.

Van olyan vélemény, hogy a filmben a cselekmény másodlagos, csak a rendező elképzelése létezik. Lehet, hogy így van, de az is elképzelhető, hogy a legtöbb néző már az ismert holokausztfilmek után (Schindler listája, Sorstalanság) vagy a helyszínre zarándoklás alapján és számos visszaemlékezés olvasása után a szenvedés mélységeinek újabb dimenzióját ismeri meg. Aki ezekbe a mélységekbe belelát, egész életében hordozza őket. Új nemzedékek jönnek, az emlékezők lassan már nagyon kevesen lesznek, csak az isteni parancsolat továbbélése marad. Az is, hogy „ne ölj!”. A film még mélyebbre hatolt az emberi szenvedések, a megaláztatások történetébe egy népcsoport életében, újból kényszerített elgondolkodni, számot vetni tetteinkről. Mert nemcsak a művészi megfogalmazásról, a film technikai bravúrjáról van szó. Itt nem lehet azt mondani, hogy tetszett vagy nem tetszett ez a film, hanem a magunk törvényein keresztül esendőségünk, gyávaságunk kárhoztatásáról, arról, ami megtörtént, de nem lett volna szabad megtörténnie.

A sajtónak – akár az írottnak, akár a tévének – bőven volt témája: megszólaltatni a rendezőt, a szereplőket, a film mecénásait, a kritikusokat és azokat is, akiknek szánták, a nézőket. Ezzel még nem ért véget a film sikeres története, halljuk majd, hogy miként vélekednek róla mindenfelé, ahol bemutatják. Most rákötjük a koloncot gyermekeinkre is. Tovább kell hordozni.

 

A rendező és a főszereplő

„Isten a gázkamrában is ott volt” – mondja Röhrig Géza, a film főszereplője a Heti Válasz című magazinnak adott interjújában. Tovább: „Én nem akarok, de nem is tudok megszabadulni az Istentől. Hiszem a jóságát éppúgy, mint a mindenhatóságát”. Ez Röhrig hitről vallott nézete. Ez a hitről tett világos fogalmazás a rendező jó választását is alátámasztja és hitelessé teszi Saul elhatározását.

Nemes Jeles László 1977-ben született Budapesten. Párizsban járt egyetemre, történelmet, politikát, irodalmat, forgatókönyvírást tanult. Apja Kossuth-díjas rendező. Indulásához minden jó feltétel adott volt. Tanulmányai után rendezőasszisztens, Tarr Béla A londoni férfi című filmje forgatásában is részt vesz. Türelem című kisfilmje 2007-ben nagydíjas, későbbi két rövidfilmjét számos nemzetközi fesztiválon mutatták be, harmincnál több díjat elnyert velük. 2008 óta az Európai Filmakadémia tagja, a Cinefondation Résidence ösztöndíj-programjában Clara Royer francia forgatókönyvíróval együtt készítette a Saul fia forgatókönyvét. Sok kérdéssel együtt, amelyet a cannes-i események után feltettek neki az újságírók, az egyik lényeges az volt, hogy miért éppen a Sonderkommandóra figyelt fel a holokauszt-témában?

A válasz maga a történet. Kárpáti Györgynek, a Kulturgrund munkatársának meséli: „Tíz évvel ezelőtt bementem egy könyvesboltba, és kezembe akadt egy könyv a sonderkommandós tekercsekről. Maga a szervezet – különleges kommandó – nagyrészt deportált zsidókból állt, őket kényszerítették arra, hogy elégessék halott rabtársaikat, de a gyilkolásban nem vettek részt, és körülbelül négyhavonta sorban megölték a kommandó tagjait is. A könyvben látott tekercseket egy ilyen kommandó tagjai ásták el 1944-ben Auschwitzban, mielőtt fellázadtak volna, aztán pedig meggyilkolták volna őket.”

Tíz évvel ezelőtt, 2005 körül lehetett. A rendező 1977-ben született. Sokévi külföldi tartózkodása, fiatalsága miatt valószínűleg nem találkozott, de nem is hallott dr. Nyiszli könyvéről, bár 2004-ben és 2013-ban a Magvető Kiadó gondozásában újból megjelent. A könyvről hosszasan vitatkoznak az Írók boltjában a kiadó munkatársa és a József Attila kör tagjai, hallható és látható volt az interneten. A számos filmkritika egyikében mégis olvashattam, hogy a forgatókönyv és a rendező dr. Nyiszli könyvére is támaszkodott. Megnyugvás. 

Nemes Jeles László kiváló csapattal dolgozott. A film vizuális világát méltatva, a zsűri nagyra értékeli az operatőr, Erdélyi Mátyás munkáját, a rendező szerint „több mint operatőr”, kamerája végig Sault követi. A kép és a hang együttes hatása érzékelteti, mi történik. A hangmérnöki munkáért Zányi Tamás technikai-művészi Vulcain-díjat kapott. 

Röhrig Géza nyilatkozatai, érdekes egyénisége, méltán szigorú felfogása „az európai szellem gaztettével” szemben kitűnő rátalálás, hogy e jól felépített filmben Saul szerepét alakítsa. Élete mindenképpen fordulatos, majdhogynem regényes. Ahhoz, hogy állami gondozottból költő, hivatásos zenész lesz, tanári diplomát szerez, tehetség és elhivatottság kellett. Négy gyermek apja, New Yorkból, ahol családjával él, haza-hazatér Magyarországra. Élete akkor vesz fordulatot, amikor tizenkilenc évesen a volt koncentrációs tábor helyén egy hónapig tartózkodik, nem tud szabadulni attól, hogy ezen a helyen megrendült az addigi világ. Aztán megpróbált Izraelben élni, később letelepedett New Yorkban, de mint mondja, „Ha Magyarországon vagyok, a családom hiányzik, ha New Yorkban, a hazám”. 

Nemes Jeles László: „Én csak egy emberről akartam beszélni, aki ebben a nagy egészben nem lát ki a saját világából, hiszen nincs is kitekintési lehetősége. Így egyetlen napját szerettem volna ennek az embernek elmesélni. Ez volt a kiindulópontom”. Ezt az embert testesíti meg, hitében megerősítve, az emberiességtől megfosztottak világában Röhrig Géza. A rendezői gondolat és a megtestesítő azonosító így találkozik. 

 

Emlékezés a Sonderkommando tagjára, dr. Nyiszli Miklósra

A film teszi ezt fontossá, a méltányosság követeli meg. Hogy újraolvassam a könyvet: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban, 1946-ban a budapesti Világ című napilap folytatásokban jelenteti meg, ennek alapján készül az első kiadás 1947-ben, majd a bukaresti kiadás is megjelenik. Aki most szeretné olvasni, a Magvető és a Merényi Kiadó könyveit olvashatja, letöltheti utóbbit az interneten. Az 1956-ig megjelent kiadásokat dr. Nyiszli ellenőrizhette, a későbbiek azonossága, hitelessége már a kiadói gondozás felelőssége, ezekben már a nürnbergi perben tett vallomása, tanúskodásának részletei is benne vannak. 

Idéznem kell a könyv egyik részletét: „A krematóriumban megszakítás nélkül, éjjel és nappal folyik a munka. Egy öreg fogolytól tudom, hogy a krematóriumok személyzete Sonderkommandónak – azaz különleges munkára beosztott kommandónak – van minősítve. Kitűnő ellátásuk, kitűnő civil ruhájuk van. Ennek ellenében a legborzalmasabb munkát végzik. A krematórium területét nem hagyhatják el, és négyhavonként, midőn már sok titoknak ismerőivé váltak, likvidálják őket. Eddig így járt minden Sonderkommando, mióta a K. Z. fennáll. Nem is kerül ki senki e borzalmas épületekből, aki a világnak hírt adott volna arról, ami az épületek falain belül már évek óta történik”. 

Ahogy berendezik boncolótermét, és ahogy jobban beláthatja a tábor egyes területeit, beszámol a cigánytáborról, az ikrekkel vagy nyomorékokkal végzett kísérletekről is. 

A tekercsek története a Sonderkommando lázadását megelőzően mindenképpen hiteles leírása doktor Nyiszlinek.

„Néhány hét múlva lejár a Sonderkommando négy hónapos terminusa. Mi itt valamennyien elpusztulunk, azzal teljesen tisztában vagyunk! Ezt a gondolatot már megszoktuk, tudjuk, nincs menekvés! Egy dolog azonban nem hagy nyugodni, éspedig az, hogy eddig 11 Sonderkommando pusztult el itt és vitte magával a krematóriumok és máglyák borzalmas titkát. Nem szabad, hogy így történjék most is, ha mi már nem leszünk életben, gondoskodunk arról, hogy a világ megismerje egy magát felsőbbrendűnek tartó nép emberi ésszel elképzelhetetlen kegyetlenségét és aljasságát. Üzenet kell a világba menjen! …Az első krematórium Sonderkommandójának 200 tagja fogja az üzenetet közeli halálának tudatában aláírni.

…Három nagy pergamenre íródott az üzenet. A pusztítás módját, eszközeit is ismertetjük. A Sonderkommando írnoka, egy párizsi festőművész írta gyönyörű betűkkel, és hogy el ne halványodjon az írás, régi pergamentekercsek mintájára tussal íródott. A negyedik ív a kommandó 200 aláírását tartalmazta. A pergameníveket finom selyemzsinór fűzte egybe. Tekercsbe hajtva, egy, a bádogosaink által készített, vékony hengeralakra formált fémdobozba került és lett lég- és vízmentesen beforrasztva. Ezt a tokot Oberscharführer Mussfeldnek készült rekamié rugóit fedő gyapjúszövetbe rejtették, a bútort Mannheimba vitték. A másikat ugyanazon szöveggel a II. krematórium udvarán ásták el.”

Később ezt a tekercset találták meg. A kommandó lázadását leverték, akik fegyverrel harcoltak, mind ott haltak meg. A láger gyors szétrobbantása után dr. Nyiszli az ebenseei táborba kerül. Mengele sokkal előbb elmenekült, és amint évek múltán kiderült, sokáig rejtőzködött még Németországban. 

„Boncolóorvosa” Ebenseeben szabadul fel. Azelőtt a Melk an der Donau lágerben – szinte hihetetlen, de leírja –, a csodálatos melki apátság sziklaóriásra épített barokk palotája alatti lágerben még fogoly. 

Amiután hazakerül Nagyváradra, nemsokára felesége és leánya is megérkezik. Amint elhatározta még a lágerben, soha többé boncolni nem akar. Először üzemorvos, később kórházi orvos. Megírja, tulajdonképpen az elsők közt, nagy lelkierőről tanúskodó dokumentumkönyvét, tanúskodik a nürnbergi perben. A halál 1956-ban éri.

A tömeggyilkos Mengele, a pszeudotudós, aki ezreket küldött a halálba, abban az időben üzletemberként Argentínában még csak nem is nagy rejtőzködésben él, jóval túléli fogoly boncolóorvosát. 68 évesen hal meg, anélkül hogy elítélték volna. 

Messze túl vagyunk a cannes-i sikernapokon, a film hazai bemutatóján is, most az Oscarra jelölés következik. A Saul fia nem olyan film, amelyről elhallgatna, egy idő után megfeledkezne az ember. Ahogy szembesült megint azzal, amit felejteni készült, rájön, hogy ő maga is túlélő. Túlélői vagyunk a második világháborúnak, ahogy szüleink, nagyszüleink az elsőnek is. Túlélői vagyunk itt és ebben a korban olyan eseményeknek, amelyek másokat pusztulásba vittek. Kegyetlen és kegyes Sors – mondhatnánk. Mit könyvelhetünk el? – azt, hogy nekünk, túlélőknek a fájó emlékezést adta a Sors?

(Dr. Nyiszli könyvének adatlapja, a rá és családjára vonatkozó eddigi írások a budapesti Széchényi Könyvtár Corvina adatbázisában találhatók.)