Seress Rezső, a Szomorú vasárnap komponistája
Százhuszonöt éve, 1889. november 3-án született Seress Rezső, akinek nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a Szeressük egymást, gyerekek és az annak idején öngyilkossági hullámot elindító Szomorú vasárnap.
Százhuszonöt éve, 1889. november 3-án született Seress Rezső, akinek nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a Szeressük egymást, gyerekek és az annak idején öngyilkossági hullámot elindító Szomorú vasárnap.
Budapesten látta meg a napvilágot Spitzer Rudolf néven, s egész életét – leszámítva néhány vidéken töltött évadot és a munkaszolgálatot – a fővárosban élte le. Artistának készült, légtornászi álmai akkor foszlottak szét, amikor egy próbán leesett a magasból és a zuhanást csak csodával határos módon élte túl. Hosszú felépülése közben, egy Üllői úti kocsmában ismerkedett meg Bilicsi Tivadarral, aki rábeszélte: közösen próbálkozzanak meg a színészmesterséggel. Jelentkeztek Rákosi Szidi magániskolájába, Seress még a felvételin is mankóval jelent meg, a bizottság pedig csak fejét csóválta, amikor kiderült, hogy táncoskomikus szerepre vágyik. Végül mégis színész lett belőle, évfolyamtársa volt mások mellett Vaszary Piroska és Halmay Tibor.
Nem túl sikeres színészi pályafutása néhány vidéki évaddal kezdődött, majd a városligeti vurstli szomszédságában, a Műszínkörben folytatódott. Alakításairól kritikák nem maradtak fenn, de az biztos, hogy évekig nyomorgott, egyetlen vigaszát a színház rozoga pianínója jelentette, amelyen az előadások után saját kedvtelésére klimpírozott. A színház igazgatója felfigyelt rá, és kiültette a színház elé, ahol saját dalait is játszotta. 1925-ben született első szerzeménye, a Még egy éjszaka…, amelyet országszerte megkedveltek, és több lemezfelvétele is készült.
Hamarosan otthagyta a színházat, és a Kukorica csárdában, majd – Nádor József zeneszerző közbenjárása révén – a Dohány utcai elegáns Kulacs vendéglőben kezdett játszani. A jó humorú, apró termetű (alig 156 centis) „kis Seress” a korabeli Pest egyszemélyes intézménye lett, akinek kedvéért olyan hírességek ültek be a vendéglőkbe, mint a perzsa sah, a walesi herceg, Arthur Rubinstein, Arturo Toscanini, Benjamino Gigli, Spencer Tracy, John Steinbeck és Otto Klemperer. Seress nem volt férfiszépség, mégis az akkori Pest egyik legszebb asszonyát vette feleségül, énekelni sem tudott igazán, rekedtes hangján inkább elmondta dalait, miközben jobb kezével zongorázott – a ballal ugyanis nem tudott játszani, és a kottát sem ismerte.
Világhírűvé az 1935 körül keletkezett Szomorú vasárnap című dalával vált, amelyet az újságíró Jávor László versére írt. Szerzeményét akkor kapta szárnyaira a hír, amikor megjelent a hír, hogy egy öngyilkos cseléd holtteste mellett a Szomorú vasárnap kottáját találta a rendőrség. Egy újabb hasonló haláleset után a hazai és a nemzetközi sajtó is a dallal kezdett foglalkozni, amely a legenda szerint különös depresszióba ejti hallgatóját, egy időben még statisztikát is vezettek áldozatairól. A sokak által csak tömény giccsnek tartott Szomorú vasárnap szövegét 28 nyelvre fordították le, angolul Gloomy Sunday címmel, s repertoárján tartotta többek között Louis Armstrong, Bing Crosby, Paul Robeson, Ray Charles, Maurice Chevalier és Josephine Baker is.
Seresst 1944-ben munkaszolgálatra vitték. Életét a sok szenvedés után egy német katonatisztnek köszönhette, aki többször hallotta játszani, ezért bújtatta és papírokkal látta el. Hazatérése után ott folytatta, ahol abbahagyta – a Kulacsban, pedig ekkor már gazdag ember volt. A Szomorú vasárnap után őt megillető jogdíjak szépen halmozódtak, 360 ezer dollárja gyűlt össze egy New York-i bankban, de a pénzt nem utalták át, amíg Magyarország ki nem fizette a háborús jóvátételt. Seress, akinek saját bevallása szerint hosszában is tériszonya volt, és a VII. kerület határát sem tudta átlépni, nem utazott el jogos járandóságát felvenni, később pedig már akkor sem mehetett volna, ha akar.
Az ötvenes évek elején „munkahelyet” váltott, ettől kezdve egészen haláláig a Kispipában szórakoztatta a nagyérdeműt. Nem is maradt más választása, mivel a Rákosi-korszak kultúrpolitikája túlzottan dekadensnek ítélte, és indexre tette dalait. A hatvanas évek elejétől egyre jobban érzékelte, hogy az ő egyszerű, sallangmentes előadásmódja egy letűnt világot idéz, és nem tud megfelelni a megváltozott zenei ízlésnek. 1968. január 11-én az egyre mélyebb depresszióval küzdő Seress kiugrott lakása ablakán, bár akadnak, akik szerint csak megszédült a redőny szerelése közben.
A Szomorú vasárnapon kívül számos más sláger is az övé (Fizetek, főúr, Szeressük egymást, gyerekek, Én úgy szeretek részeg lenni... stb.), magyar nótákat is komponált, ezek közül a legismertebb a Gyere, Bodri kutyám. Írt operettet és két kisregényt is, alakja ihlette Müller Péter Szomorú vasárnap című kamara-musicaljét. Emlékkönyvébe Otto Klemperer csak annyit jegyzett bele: „Nem muzsikus – csak zseni.”
