Séta Itáliában

A napfényes Olaszhonba kalauzolt el két nem mindennapi idegenvezető a Teleki Téka Beszélő könyvek sorozatának szerda esti rendezvényén.

Fotó: Bodolai Gyöngyi

A napfényes Olaszhonba kalauzolt el két nem mindennapi idegenvezető a Teleki Téka Beszélő könyvek sorozatának szerda esti rendezvényén. Lázok Klára, a Téka vezetője és Haller Béla, a Bolyai Farkas középiskola olasz-francia szakos tanára nagy utazók művein keresztül mutatta be, hogy az 1700-as évek derekától az 1800-as éveken át hogyan járták be, hogyan csodálták meg, értékelték az olasz föld leglátogatottabb városainak műemlékeit, és hogyan látták, ítélték meg a korabeli társadalmi életet, amelybe akarva-akaratlanul alkalmuk adódott betekinteni.

A két idegenvezető munkáját, akik könnyed, kellemes hangulatban a lényeg mellett az estet színessé tevő humoros, érdekes részleteket is felvillantottak, két marosvásárhelyi színész, Henn János és Faragó Zénó segítette, akik az eredeti művekből adtak elő jeleneteket. Barabás Olga rendezőnek pedig ezúttal is sikerült a freskós terembe varázsolnia a hely, a kor hangulatát a kiválasztott részletek mellett a kivetített képek, zene, operaáriák révén is.

A tárlóban a témához kapcsolódó könyveket állították ki ezúttal is, így például Giovanni Battista Piranesének a római romokról készült metszeteit és rézkarcait tartalmazó nagyalakú könyvét, amit annyiszor láttunk a Tékában, de ezentúl egészen más szemmel nézik majd azok, akik részt vettek a képzeletbeli itáliai sétán. Ami egyébként a rendezvény célja is, hogy közelebb vigye az egyszerű érdeklődőt a Tékában található könyvekhez, és kutatási témát ajánljon a tudományok és művészetek legkülönbözőbb területein dolgozóknak.

Az utazási szenvedély Nagy-Britanniából indult el, és Grand tour (Nagy körutazás) néven fogta át később egész Európát. Az Erzsébet-korabeli angol arisztokrácia fiataljait küldték el kezdetben a „kontinensre”, művelődésük, pallérozásuk érdekében, általában kétéves időszakra. Később a képzésnek, a tanulmányok kiegészítésének a formája lett.

XIII. és XIV. Lajos király korában indultak el a francia főnemesség fiataljai, majd flamand, német, orosz, magyar stb. nemesi sarjak. Itália a művészetek fellegváraként és kellemes időjárásával is vonzotta az utazókat. A Grand tour a XIX. században valóságos utazóakadémiává válik, s útvonalak sokaságát jelenti, de közös bennük a négy itáliai város, Velence, Firenze, Róma és Nápoly meglátogatása. A korabeli viszonyoknak megfelelően a fiatalok hajón, bárkával, hintón, postakocsin, gyalog utaztak, s az út gyakorta nem volt mentes a viszontagságoktól sem – hangzott el Haller Béla beszámolójában. A végső célpont Róma volt, az ókori világ óriási szabadtéri múzeuma, Nápolyba és Szicíliába a görög emlékek vonzották az utazókat, mivel a törökök által elfoglalt Görögországba nem lehetett utazni. A Grand tour hasznos volt a művészek, művésznövendékek számára, megrendeléseket kaptak, portrékat készíthettek, s a múzeumok és ásatások ismerőiként idegenvezetőként is működtek. Az utakon sokféle szellemiségű ember találkozott, irodalmárok, művészek, tudósok, s a Grand tour aranykorára esik Teleki Sámuel gyűjtőútja, aki elsősorban protestáns országokban fordult meg. Könyvtárába mégis nagyszerű olasz vonatkozású útikönyvek és albumok is bekerültek. Közöttük vannak a már említett Piranese-metszetkötetek, mivel abban az időben kezdődtek el a nagy ásatások Nápolyban és környékén valamint Rómában. Érdekes látnivaló a Rómáról készült, talán első turisztikai térkép, amelyen az alkotó feltüntette az összes helyi látnivalót. Teleki Sámuel gyűjteményében szerepelnek a kor híres atlaszai is, amelyeket mint könyvritkaságokat vásárolt meg.

Lázok Klára elmondta, hogy a Téka állományában megtalálható az első magyar útleírás. Szerzője a felvidéki származású Sándor Imre (1750-1815), aki az első összefoglalást készítette irodalmunk és könyvkiadásunk fejlődéséről. Útleírásában (Egy külföldön utazó Magyarnak jó barátjához küldött levelei) a protestáns szemmel ábrázolt műemlékek mellett a társadalomrajz, a pletykák leírása sem marad el. Wesselényi Polixéna bárónő, Bánffy László erdélyi ellenzéki politikus felesége házasságának válsága idején tölt tíz hónapot Olaszhonban, ahol megismerkedik jövendőbeli férjével, John Paget orvossal, aki 1836-ban nagyon kedvező képekben festi le Erdélyt és Magyarországot. Wesselényi Polixéna 1842-ben adja ki olaszhoni és svájci útinaplóját, amelyben női érzékenységgel és hozzáértéssel írja le az olasz műalkotások hatását, és színes képet rajzol a bálokról, estélyekről, amelyen részt vesz, s említést tesz a nyomorról is. Érdekes részlet a pápánál tett látogatása, ahol protestánsként egy meghajlással hidalja át a kötelező kézcsókot, és hazájáról beszél olaszul a katolikus egyházfővel.

Johann Wolfgang von Goethe Weimarból szinte elmenekül, s két éven át bolyong Itáliában, élményeiről a színészek előadásában hallottunk részleteket. Feljegyzéseit 1813-ban adta ki az Itáliából írt levelekkel együtt, amelyekben széles tudás birtokában számol be a műemlékek hatásáról, operaélményeiről, egyházi szertartásokról, utcai jelenetekről, az éjszakai életről, többek között a római karneválról.

Stendhal élete legszebb éveit töltötte Itáliában, s utolsó kívánsága az volt, hogy sírjára azt írják: Itt nyugszik Arigo Bell milánói polgár: élt, írt, szeretett.

Teljes szívből fedezte fel Itáliát, Velence láttán sírva fakadt az élménytől, s leírta benyomásait is, a szalonokban hallott pletykákat, az út menti fogadókban elhangzott történeteket.

Az ő szemükkel járta végig a közönség a már említett négy olasz várost, s a két idegenvezető mellett ebben segítettek a színészek, s elhangzott Alfred de Musset Velencéről írt verse is. Élményekben gazdag, kellemes, színes este volt.