Sipos Domokosra emlékezünk
A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult, 1912-től joghallgató Budapesten, újságíró és tisztviselő, 1921 után szülővárosában, Dicsőszentmártonban az Erzsébet nyomda igazgatója, a Kisküküllő című hetilap főszerkesztője.
Sipos Domokos költő, író, újságíró 120 éve született Dicsőszent-mártonban és 85 éve halt meg.
A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult, 1912-től joghallgató Budapesten, újságíró és tisztviselő, 1921 után szülővárosában, Dicsőszentmártonban az Erzsébet nyomda igazgatója, a Kisküküllő című hetilap főszerkesztője.
1926-ban a Kemény Zsigmond Társaság tagjává választották, meghívták az első helikoni találkozóra Marosvécsre (1926-ban), azonban tüdőbetegsége miatt már nem mehetett el. 1927-ben a Helikon támogatásával három hónapos kezelésben részesült a budakeszi tüdőszanatóriumban, de nem tudták megmenteni. A helikoni közösség első halottjaként búcsúztatták.
A világháború és következményei számos novellájában tükröződnek. A háború befejezésével kapcsolatos nagy visszhangot keltett novellája a Hazafelé, amelynek székely katonahősei szülőföldjüket tekintik igazi hazájuknak, függetlenül attól, hogy melyik ország határai veszik körül.
Az Erdélyi Szépmíves Céh megbízásából 1930-ban a Tabéry Géza (író, újságíró 1890-1958) által elkészített Emlékkönyv szerint a Hazafelé című Sipos Domokos-novella körüli vitából született az erdélyi irodalom.
„…Sipos Domokos a nagyon élő írók rendjéhez tartozott. Minden gesztusa, minden szava, minden cselekedete lázas vitalitás, élő, lobogó, akciót jelentő és akcióra serkentő élet…” – emlékezett róla Szentimrei Jenő Sipos Domokos kettétört élete című írásában.
Halálakor Tompa László versben búcsúztatta (Halálbamenők üdvözlete).
2012-ben Szovátán emlékeztünk rá két-három levelével. Sipos Domokos apósa szovátai villájában pihent 1921-ben, mert már ekkor jelentkeznek a tébécé tünetei. Innen írt levelet Molter Károlynak, amelyben közölte, hogy Szovátán lesz („…hol csendes elvonultságban egy nagyobb munkán dolgozom…”). Augusztus 10-én pedig azt írja M.K.-nak, hogy „Szabolcskával fogok beszélni” – utalva arra, hogy Szabolcska Mihály is éppen Szovátán nyaralt.
Négy év múlva, 1925-ben Kuncz Aladárnak ír: „Augusztus végéig Szovátán leszek, s anyósom jóvoltából foltozgatom rongy tüdőmet. Egy hegytetőn, Szovátának talán legszebb pontján lakom, oly magasan, hogy ha hanyatt fekszem a szabadban, úgy érzem, hogy egyenesen a világűrrel tartok kontaktust.
Egy-két órát mindennap dolgozom egy regényen (…)
Végtelenül örvendenék, ha erre jártadban megtisztelnél látogatásoddal.”
Halála előtt egy évvel a Kuncz Aladárhoz Dicsőszentmártonból küldött levelében így ír:
„Kedves Mesterem!
Először is arra kérlek, hogy ne neheztelj késlekedésemért. Másodszor pedig arra, hogy ezt a novellát – bár egy kicsit hosszúcska – helyezd el valahogy az Almanachban. Úgy vélem, zamatos és jó írás, s szeretném, ha ez jönne. (…)
Minden jót kíván s szeretettel üdvözöl igaz tisztelőd: Sipos Domokos.
Ui. Te meglehetősen gavallérosan fizetsz (oldalanként 200 lejt), s bizony rám fér a pénz, mert már régen nem vagyok az Erzsébet nyomda igazgatója, amint Te gondolod. Minden jövedelmem az, amit a Keleti Újságtól kapok, s amit a szépirodalommal keresek, az pedig Erdélyben édeskevés, kivált ha az embert rossz tüdeje folyton gátolja a munkában. Ennek a novellának az ára éppen pompásan futná az ifjabb Sipos D. karácsonyát, cipővel együtt.”
Összeállította:
Mester Zoltán, Szováta
