Sokszínűség – amitől szinte dalol az anyanyelv

A vidéki sajtó, illetve a határon túli média egy része arra törekszik, hogy felzárkózzon, nevelje közönségét, ezért az anyaország felé kacsingatva próbál az elitnek vélt elvárásoknak is megfelelni. E nagy igyekezetben fennáll a veszély, hogy változatos erdélyi nyelvjárásunk sokszínűsége, a trendi irányultságot követve, lassan megkopik.

Fotó: Szer Pálosy Piroska

A vidéki sajtó, illetve a határon túli média egy része arra törekszik, hogy felzárkózzon, nevelje közönségét, ezért az anyaország felé kacsingatva próbál az elitnek vélt elvárásoknak is megfelelni. E nagy igyekezetben fennáll a veszély, hogy változatos erdélyi nyelvjárásunk sokszínűsége, a trendi irányultságot követve, lassan megkopik.

Az írott és elektronikus sajtóban naponta szembesülünk tájnyelvi elemekkel, melyek szervesen illeszked(né)nek megfelelő szövegrészekbe. Mégis legtöbbször az anyaországban használatos kifejezésmódra esik a választás, ha az MTA szótárában egyik-másik tájnyelvi szó éppenséggel nem található. Pedig tengernyi a lehetőség köznyelvünkben, aminek épp sokfélesége teszi széppé az anyanyelvet. Olyannyira, hogy szinte dalol a nyelv, ha kellő érzékkel használjuk.

A nyelvi egyenöltözék közepette a vörös hagyma jelentését lassan átveszi a pesti sárga hagyma, murok helyett répát árulnak a piacon, az oltyánok vinettája is padlizsánná nemesül. Tesszük ezt annak ellenére, hogy itt, Erdély szívében a beszélt köznyelvben a többség által elfogadott és használt szavakkal kommunikálunk.

– Mit érdemes követendő példának tekinteni? Használjuk-e helyi jellegű szavainkat a médiában is, vagy „nevelő szándékkal” az anyaország stílusához ildomos igazodni? – kérdeztük dr. Péntek János nyelvészprofesszort, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnökét.

– Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy mit óhajt a sajtó által kiszolgált olvasótábor. Ha nem készült ilyen jellegű felmérés, az a természetes, ha úgy beszélünk, illetve írunk, hogy megértessük magunkat. Hasonló megkeresésem volt már televízió- vagy rádiószerkesztőség részéről is. Ők a vinetta/padlizsán változat helyes használatáról kérdeztek. A válaszom az volt, hogy én is a vinettát használom. Szerintem normálisan kell beszélni.

Ez a fajta sokszínűség, ami nyelvünkre jellemző, sokkal értékesebb, mintsem a magyarországi irányzatot követni. A lényeg, hogy értessük meg magunkat. Kimondottan örülök annak, hogy a budapesti kvízműsorokban megjelennek táj jellegű szavaink, ezáltal immár ők is megtanulták, hogy például mi a pityóka. Miért baj az, ha tudják Pesten is, hogy a burgonya Székelyföldön pityóka? Szerintem a nyelv természetes változatossága sokkal többet ér, mintsem igazodni kellene egy vonulathoz. A múlt században a magyar nyelvművelésben azt tekintették fejlődésnek, ha egységesül a nyelv. Akkor azonban eltűnik az igazi érték, a változatosság. A kilencvenes évek után egy újvidéki tanár barátom meg volt győződve arról, hogy azonnal igazodni kell Pesthez. Neki is azt mondtam, hogy igazodhatunk egymáshoz is, de csak amennyire kell.

A magyarországi dr. Balázs Géza nyelvésszel sem értek egyet a román szavak beépülésének elmélete kapcsán. Természetesen ő másképp látja a dolgokat, ami nem gond. Egyik nyilvános internetes levelezésünk során megkérdeztem tőle, hogy mennyivel jobb a panellakás kifejezés, amit az anyaországban használnak, a mi erdélyi blokklakásunknál? Ezt magyarázza meg nekem valaki, hogy az egyik miért jobb, mint a másik.

Egy udvarhelyi mezőgazdasági konferencián a Magyarországról Csíkba áttelepült gazdálkodó előadása kezdetén elnézést kért a jelenlévőktől azért, mert ő magyarországi nyelven beszél. Ez kedves gesztus volt részéről, persze a bocsánatkérés fölösleges, de akkor hallottam először ilyet Erdélyben, hogy egy anyaországi előadó azért szabadkozott, hogy másképp beszél, mint mi.

– Igen, talán azért is, mert a paszulyt odaát babként ismerik, a kibédi vörös hagymát a pesti piacon lila hagymaként árulják...

– A régi erdélyi szövegekben, folklórszövegekben ahányszor babot használtak, az nem a paszulyra vonatkozott. A régi eurázsiai lóbab (Vicia faba) a lencse, borsó, csicseriborsó mellett az európai népek egyik alapélelmiszere volt, mely a tengerentúlról származó közönséges bab, a paszuly térhódításával kiszorult, most kezdik újra felfedezni. Magyarországon az új növénynek a neve kiszorította a régit, Erdélyben nem, itt ugyanis a közönséges paszuly megnevezésére ma sem a bab kifejezést használják.

Szerintem ha tudjuk, milyen közeget szólítunk meg, maradjunk az élőbeszédben használatos sokszínű kifejezéseknél – zárta közös álláspontunk alátámasztását dr. Péntek János nyelvészprofesszor.