Sorok és sorsok IV.
2021-03-17 16:02:39
- Ötvös József
Egy sorban állás átélése egészen más kívülről vagy belülről. Kívülről sokféleképpen lehet szemlélni, néha még irigykedve is, ha valaki már nagyon közel került a célhoz (azaz a sor „első végéhez”); de lehet csodálni az ott állók kitartását, bámulni látszólagos türelmüket vagy türelmetlenségüket. Ott bent a sorban sokkal érzékenyebbek vagyunk az apró csalásokra vagy a nem fair viselkedésre.
Karácsony előtt álltam sorba a városi nagypiac mellett gyergyói krumplis kenyérért. Tudomásul vettem, természetesnek tűnt, hogy odaérkezésemkor csak úgy a huszadik lehettem a sor végén, mert a családok nagy része ódon hangulatú, friss krumplis kenyérrel álmodta meg az ünnepi ebédet. Az sem zavart, hogy elég lassan haladt a sor, mert az üzlethelyiség nem nagyon tágas, és a legtöbben kettévágatták a nagy házi kenyeret, de az ünnepi örömért türelmesen kiálltuk azt a háromnegyed órát.
Jóleső érzés volt úgymond ismeretlenül elvegyülni a mindennapi emberek sorában, függetlenként átélni, „kenyérkereső” családfőként elfogadni a lassú várakozást; még az sem rontotta el a kedvem, hogy egyszerű, érzéketlennek tűnő arccal beállt elém egy huszonéves nő. Tér és idő volt bőven annak átgondolására, mit lehet most tenni? Ha szólok valamit, ugyanúgy előttem fog állni akkor is, legfeljebb feszültség lesz közöttünk. Esetleg mások füle hallatára, hangos szóval kioktathatnám a tisztességes viselkedés normáiról, de a visszacsattanó replika folytán többen is ránk figyelnének, felismernének, s az egész esemény így vonulna be a nagypiac íratlan krónikájába: a nyugdíjas vártemplomi pap összeveszett egy barna bőrű fiatal nővel. Közben mindketten tehettünk egy fél lépést a gyergyói pityókás kenyér felé, hát csendben, szótlanul töltöttük el egymás mellett a szűk órát.
A Vártemplom előtt is volt egykor egy hosszú sor, amely a bejárattól legalább a lenti gesztenyeárusig tartott. János bácsi (a gesztenyeárus) akkor már nem árulta ott a Nagybányáról beszerzett gesztenyét, mert annak igazán télen van keletje és varázsa, a sorban álláskor már teljességében pompázott a tavasz. A sor a sokat vitatott vártemplomi Omega-koncertért alakult ki, mert sokan voltak kíváncsiak az egykori zenekar legendás tagjaira, és az Omega Oratóriuma is akkor hangzott el először Erdélyben. A sor vége ott kígyózott valahol az egykori Rákóczi út végén, ismerős és ismeretlen arcok köszöntek rám, amikor pontosan a gesztenyesütő helyén gyülekeztünk, és gyülekezetünk egyik szenátor tagját ismertem fel (egyébként mind a két szenátorunk fizető egyháztag volt a Vártemplomnál). E hirtelen találkozás hatására gyerekes kérdést tettem fel:
– Jegyért állsz Te is sorba?
A velem egyidős politikus válasza olyan igazi emberségesen hangzott:
– A lányaim élményéért állok én is itt.
Lehet, sokan az éppen aznap 70 éves Kóbor Jánosért, az Omega együttes nyújtotta élményért, esetleg az örök fiatal, kellemes emlékeket idéző Gyöngyhajú lányért álltak olyan sokan sorba a vár alatt, de úgyis jóleső érzés volt nézni a Vártemplom alatti türelmes várakozást. A fenti találkozás pedig szép példaként is íródhatott be közelmúltunk históriájába, mert egy közismert politikussal nem tett kivételt az egyház.
