Sütő András és Pusztakamarás

A magyar irodalom két nagy alkotójának neve kapcsolható a faluhoz. Az egyiknek nyughelyet adott, a másiknak bölcsőt, feledhetetlen gyermekkort. Pusztakamarás (románul Cămăraşu) község Kolozs megyében. A megye délkeleti részén fekszik, Kolozsvártól 48 kilométernyire.  

A Sütő-emlékház Pusztakamaráson

A magyar irodalom két nagy alkotójának neve kapcsolható a faluhoz. Az egyiknek nyughelyet adott, a másiknak bölcsőt, feledhetetlen gyermekkort. Pusztakamarás (románul Cămăraşu) község Kolozs megyében. A megye délkeleti részén fekszik, Kolozsvártól 48 kilométernyire. Első írásos említése 1322-ből maradt fenn Kamarás néven. 1421-ben Pusztakamarásként említik. 1334-ben már plébániatemploma is volt. A településen egykor a Kemény családnak voltak birtokai, itt állott kastélyuk is. 1850-ben 750 lakosából 439 román, 219 magyar és 92 roma volt. 1992-ben 1385 lakosának megoszlása: 970 román, 213 magyar és 202 roma. Községközpont, beosztott falvai Mezőszombattelke, Novoly. 1944 szeptemberében a községtől két kilométerre levő Sóskúti erdőben végeztek ki 126 zsidót a nagysármási gettóból. Itt töltötte életének utolsó éveit Kemény Zsigmond író (1814–1875), és itt is temették el a ház kertje mögötti dombon édesanyja, Csóka Rozália mellé. Itt született Sütő András író 1927. június 17-én. Mezőségi szegényparaszti családból származott. A nagyenyedi református kollégium, majd a kolozsvári református gimnázium diákja volt. Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap. 1949-ig Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át. Nem tudott azonosulni az ötvenes évek politikai viszonyaival, ezért 1954-ben lemondott állásáról, és Marosvásárhelyre költözött, ahol 1989-ig helyi lapok, köztük az Erdélyi Figyelő főszerkesztői pozícióját töltötte be. 1965–1977 között nemzetgyűlési képviselő, 1974–1982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt. 1980-tól kezdve a Ceauşescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak volt kitéve. 1990-ben, a marosvásárhelyi fekete március idején a magyarok és románok között kitört etnikai zavargások során veszítette el egyik szeme világát. Többtucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja volt. Életének 80. évében, 2006. szeptember 30-án, hosszan tartó betegség után, melanómában hunyt el. A marosvásárhelyi Vártemplomban volt felravatalozva teste, majd a református temetőben helyezték örök nyugalomra. Fontosabb művei: Mezítlábas menyasszony (dráma) Bukarest, 1950; Félrejáró Salamon (kisregény) Marosvásárhely, 1956; Pompás Gedeon (dráma) Bukarest, 1968; Anyám könnyű álmot ígér (regény) Bukarest, 1970; Istenek és falovacskák (esszék) Bukarest, 1973; Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma) Bukarest, 1975; Csillag a máglyán (dráma) Bukarest, 1975; Káin és Ábel (dráma) Bukarest, 1977; Engedjétek hozzám jönni a szavakat (esszé) Bukarest, 1977; Évek – Hazajáró lelkek (cikkek, naplójegyzetek) Bukarest, 1980; A szuzai menyegző (dráma), 1980; Advent a Hargitán (dráma) Budapest, 1987; Az álomkommandó (dráma) Budapest, 1987; Szemet szóért (naplójegyzetek) Debrecen, 1993; Heródes napjai (naplójegyzetek az erdélyi magyarok exodusáról) Debrecen, 1994; Balkáni gerle (dráma) Budapest, 1999; Erdélyi változatlanságok (esszék, cikkek, beszélgetések) Debrecen, 2001; Létvégi hajrában (esszék, jegyzetek, beszélgetések, levelek) Debrecen, 2006.

Sütő András így vallott szülőfalujáról, annak embereiről: „Jókai és Mikszáth mellett Sütő Mihálynak a mezőségi világból való igaz történetei alakították ki bennem és körülöttem azt a mesevilágot, amelyben íróvá nőttem. Emlékszem, milyen áhítattal csüggtünk rajta, amikor mesére fakadt, s hogyan tiszteltük, amikor veleszületett filozofikus hajlandóságával minden egyes történetből kihámozta az egyetemes tanulságot. Anyai nagyapám számára a nagy betűkkel nyomtatott Károli-biblia volt a tudás forrása. Vasárnaponként, amikor tiszta inget vett, abból olvasta fel nekünk a szentenciákat. Egész életében puritán volt és szigorú… A szülőföld örök otthon. Pusztakamaráson születtem, de felnőtt életem nagyobbik részét Marosvásárhelyt töltöttem… ma is nyugodt szívvel felelhetem, hogy valóban otthon vagyok a falumban.” * Forrás: Wikipédia; Templomra szállt bánatmadár, Kriterion, 2011