Szabadlábon a minősített emberöléssel vádolt orvosok

Nem csitulnak a kedélyek a fővárosi sürgősségi kórházban történtek körül

Az utóbbi időszak egyik legnagyobb egészségügyi botránya robbant ki áprilisban Bukarestben, és azóta is tart. 

Feljelentések és kivizsgálások követték egymást, míg augusztus 7-én a fővárosi Sfântul Pantelimon sürgősségi kórház négy alkalmazottját beidézték a Bukaresti Törvényszéki Ügyészségre, hogy kihallgassák őket a kórház intenzív terápiás osztályán áprilisban elhalálozott 17 pácienst érintő feljelentés ügyében. Az eljárás végén a két orvosnőt minősített emberölés, emberölési kísérlet vádjával őrizetbe vették, az asszisztensnőt hamis tanúvallomás vádjával jogi ellenőrzés alá helyezték. 

Az orvosnők, M. M. és M. P. a fővárosi törvényszék határozatát megfellebbezték a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságon, amely végleges döntéssel szabadlábra helyezte a két vádlottat, akik a kért szabadság után visszamehetnek dolgozni. 

A kezdet és az azt követően kialakult helyzet között sok minden történt, ami a román egészségügy és különösen a végstádiumban lévő páciensek ellátásának problémáira, hiányosságaira hívja fel a figyelmet. 

Az ügy még áprilisban kezdődött, amikor egy asszisztensnő jelentette a Sf. Pantelimon kórház vezetőjének, hogy április 4–7. között 17 páciens halt meg az intenzív terápiai osztályon, mivel a szolgálatos orvosnők utasítására csökkentették a súlyos állapotban lévő betegek noradrenalin-adagját, ami a halálukhoz vezetett. Az a gyanú is felmerült, hogy az orvosnők ezáltal a sürgősségi szolgálatra beszállított olyan betegeknek akartak helyet biztosítani, akiknek nagyobb esélye volt az életben maradásra. 

A történtekről értesült Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, és a szaktárcának alárendelt sürgősségi kórházban három ankét kezdődött, egyet a kórház, egyet a szakminisztérium, egyet pedig az Orvosi Kollégium indított. A kórház és a miniszter által elrendelt ankét végkövetkeztetése szerint a gyanú, miszerint az orvosnők szándékosan okozták volna a páciensek halálát, nem áll fenn.

A Bukaresti Törvényszéki Ügyészség ügyészei azonban augusztus 7-re a megvádolt két orvosnő bűnösségét állapították meg egy 54 éves páciens esetében, akinek a halálát a noradrenalin mennyiségének a szándékos csökkentése okozta márciusban. 

Első esetben, amikor orvosi utasításra az automata perfúziós adagolón csökkentették a szóban forgó gyógyszer mennyiségét, és a nővérek észrevették, hogy túl alacsony szinten van, a perfúziót visszaállították az eredeti mennyiségre, és a páciens állapota annyira javult, hogy meglátogathatták a hozzátartozói. Amikor azonban másodszor is csökkentették a noradrenalin mennyiségét, az már a beteg halálát okozta – nyilatkozta a történteket kivizsgáló ügyész. Véleménye szerint a többi páciens esetében nem lehet igazolni a vádat, mivel az automata perfúziós adagolókészülékeket egyik betegtől a másikig költöztették, és mindössze egy fénykép állt rendelkezésükre a készülékről, ami az 54 éves páciensre vonatkozó vádat igazolta. Az ügyész szerint valószínűsíthető, hogy az orvosnők döntötték el, hogy melyik betegnek nincs esélye a túlélésre, és azokban az esetekben minimálisra csökkentették a noradrenalin adagját. 

A történtek miatt a kórháznak mára olyan rossz hírneve lett, hogy a legsúlyosabb állapotban lévő betegek is visszautasítják, hogy a mentő oda szállítsa őket. 

Miközben a kórház dolgozói augusztus 8-án az udvaron tüntettek, az egészségügyi tárca vezetője magyarázkodni próbált, hogy az általa kinevezett ellenőrző csoport miért talált mindent rendben, és bejelentette, hogy a kórház menedzsere beadta a lemondását, ahogy korábban az orvosigazgató is. 

„Kell hagyni az igazságügyet, hogy tegye a dolgát”

Az ügyben a miniszterelnök is megszólalt, leszögezve, hogy a börtönben van a helye azoknak, akik ilyesmit követnek el. Majd enyhítette a kijelentését azzal, hogy nem kell általánosságban az orvosokat „blamálni”, mert előfordul, hogy olyan súlyos a páciens állapota, hogy menthetetlenül elveszti az éle-

tért való küzdelmet. A szándékos emberölés számára nehezen érthető, sőt elfogadhatatlan, és kell hagyni az igazságügyet, hogy tegye a dolgát – jelentette ki. 

Az orvosi kollégium is véleményt nyilvánított, kiemelve, hogy súlyosan sérült a megvádolt orvosnőknek a méltányos, pártatlan elbíráláshoz való joga. Bár szabadon bocsátották őket, az a mód, ahogy elrendelték az őrizetbe vételüket, továbbra is viták sorozatát váltja ki. Az orvosi kollégium élesen bírálta a Törvényszéki Orvostan Legfelsőbb Tanácsának a jelentését, amelyben úgy fogalmaztak meg és hoztak nyilvánosságra következtetéseket, hogy azt megelőzően az orvosoknak nem tették lehetővé a vádak megfellebbezését. 

A 99 százalékos bűnösség nyilvánosságra hozatala indokolt, és érvényes bírósági határozat hiányában a pártatlan peres eljáráshoz való jog súlyos megszegését jelenti – fogalmazták meg az orvosi kollégium kifogásainak egyikét.

Mentsvár lehet, de számolni kell a mellékhatásokkal 

A tovább folytatódó ügy kapcsán dr. Kovács Juditot, a marosvásárhelyi Szív-ér Sebészeti és Transzplantációs Központ nyugalmazott intenzív terápiás főorvosnőjét kérdeztük a noradrenalin hatásáról, valamint arról is, hogy miképpen kell eljárni a végső állapotban lévő betegekkel. 

Amint elmondta, egy nagyon erős érösszehúzó hatású szerről van szó, ami megemeli a vérnyomást, ezért súlyos sokkos állapotban lévő betegnek adják olyan esetekben, amikor a beteg a kevesebb mellékhatással rendelkező gyógyszerekre már nem reagál. Ilyenkor a noradrenalin az utolsó mentsvár. Adagolását nem jó gyorsan csökkenteni, de nagy adagban sem jó adni, mert érösszehúzó hatása miatt csökkenti a szervek vérellátását, és csapdahelyzetet teremt. Viszont más gyógyszert, például fiziológiai oldatot adni helyette – ami szerepelt az orvosnők elleni vádak között – nagyon csúnya eljárás. 

A noradrenalin mennyiségét az előírások szerint csak lassan szabad csökkenteni, és párhuzamosan be kell vezetni egy másik, hasonló hatású gyógyszert, aminek kevesebb a mellékhatása. Hosszas használata olyan erős érösszehúzódásokat okozhat, hogy pici szövetelhalások következhetnek be a szervezetben. Amennyiben lehet, kerülni kell a használatát, de nagyon súlyos eseteknél, rövid ideig adagolva, megmentheti a páciens életét. Ilyenkor valóban segít, de számolni kell azzal, hogy nagy adagban és hosszú távon alkalmazva rengeteg mellékhatása van. 

Tudatosabb és mélyrehatóbb vizsgálat kellett volna 

A történtekről, a hasonló helyzetek megoldásának lehetőségeiről dr. Vass Levente egészségügyi szakpolitikus véleményét is megkérdeztük. 

Mint elmondta, az egészségügyi miniszter akkor hibázott, amikor alulértékelte az eset társadalmi jelentőségét, függetlenül attól, hogy az orvosok hibásak-e vagy sem. Sokkal tudatosabb és mélyrehatóbb vizsgálat kellett volna már az első naptól, és az orvosok hibátlansága esetén meg kellett volna részletesen magyaráznia a közvéleménynek, hogy egy intenzív terápiás osztályon egy nagy mennyiségű noradrenalin folyamatos adagolását igénylő beteg életben tartása szinte erőn feletti próbálkozás. A noradrenalin nem gyógyszer a páciensek alapbetegségére, hanem egy összeomlás szélén lévő működési rendszert életben tartó mankó. Tulajdonképpen vérnyomás-fenntartó egy olyan szervezetben, ahol lehet, hogy már több szerv feladta a szolgálatot, és utolsó erőfeszítésként, próbálkozásként a gyógyszerpumpán, lélegeztetőgépen tartva a pácienst, reménykedik az orvos és a hozzátartozó, hogy a beteg szervei újra elindulnak. A noradrenalin folyamatos csökkentése és emelése nem egyéb, mint egy próbálkozás, hogy a remélhetőleg lassan gyógyuló szervek újraindulnak-e vagy sem. Például a vérvesztéses traumáknál a szervezetünk belső idegrendszere a veséktől érösszehúzódással vért vesz el azért, hogy az erekben még meglévő vérmennyiségből jusson a szívnek, a tüdőnek és az agynak. Ha magas noradrenalinszinttel dolgozik az intenzív terápiás orvos, és nem próbálja csökkenteni ezt az erős gyógyszert, akkor lehet, hogy jut vér az agynak, szívnek, tüdőnek, de az előbb elmondott példához hasonlóan, az orvosi beavatkozás miatt nem jut vér más szerveknek. 

Mindennek két oldala van, ezt kellett volna az egészségügyi miniszternek elmagyaráznia, és nem egyszerűen leseperni az asztalról a történteket, azt az érzést keltve az emberekben, hogy a minisztérium konzultációs bizottsága egy felületes, a részletekre nem kitérő vizsgálatot végzett – vélekedett a történtekről dr. Vass Levente.

– Az olyan beteg, akinek az állapota a sikeres vagy sikertelen orvosi eljárás után komplikálódik, és az anesztéziás, intenzív terápiás osztályra kerül, és ott próbálják meg, hogy az életfunkciók fenntartásával esélyt adjanak annak a beteg szervnek, amiért befeküdt a kórházba, az nem szállítható palliatív osztályra, kizárólag az ATI osztályon van esélye meggyógyulni. Ugyanakkor az orvosok azt is látják, hogy a beteg hogyan omlik össze, és igényel napról napra, óráról órára nagyobb dózisú vérnyomást, légzést fenntartó segítséget. De van egy pont, amikor orvosi tudással elemezve az esetet, a beteg érdekét figyelembe véve, már nem javallott a dózisok növelése. Ha nem történik csoda, akkor a beteg meg fog halni. Itt van az a pont, amikor a beteg helyzetét fontos megbeszélni a hozzátartozóval, esetleg, ha súlyos betegségért feküdt be, előzőleg a beteggel is, hogy a kialakult helyzetben melyik a leghelyesebb döntés. 

Ma Romániában hiányos a törvénykezés az eutanáziát és az ilyen eseteket szabályozható procedúrákat illetően is. Nagyon sokszor a sietős orvos, a türelmetlen, aggódó hozzátartozó árt a betegnek és az egészségügyi rendszer megítélésének. Itt kell beavatkozni egészségügyi szakpolitikai szempontból, és szabályozni, elkezdve attól, hogy hogyan kommunikál az orvoscsapat a beteggel és a hozzátartozóval, egészen addig, hogy mi az eljárás olyankor, amikor már orvosilag mondhatni kínozod a beteget, és többet ártasz a beteg szerveinek is a kezeléssel, mint amennyit segíteni próbálsz azzal, hogy ideig-óráig életben tartod. A halál közelségét még el nem fogadó aggódó hozzátartozókban hiú reményt ébreszteni azzal, hogy toxikus,  ellenjavallt adagban hosszú időn át adagoljuk a gyógyszereket, véleményem szerint ez jelenti az orvosi műhibát, hiszen  arra esküdtünk, hogy „elsősorban nem ártunk”.

Ami a halálhoz vezető krónikus, súlyos betegségben szenvedő, végstádiumban lévő betegek számára szükséges palliatív ellátást biztosító osztályok hiányát illeti, ezeket létre kell hozni és fejleszteni kell, hogy a beteg családi otthon hiányában, vagy nagyon nagy fájdalmakkal, amit otthon nem tudnak csillapítani, nyugodt körülmények között halhasson meg. Ezeknek az osztályoknak a finanszírozása azonban nemcsak az egészségügyi rendszernek, hanem legalább annyira a családügyi szakpolitikáknak is része, feladata kellene legyen, hiszen nemcsak a beteg támogatásáról van szó, hanem a család támogatásáról is legalább olyan mértékben – mondta dr. Vass Levente.