Szabadságon Polinéziában

(Folytatás múlt heti lapszámunkból)

A parton először a madarakat láttuk meg, kormoránok különböző fajtáját, cséreket, sirályokat, pelikánokat és még egypár, számunkra ismeretlen madárfajtát. Birtokukba vették az egész szigetet, százával vannak, az egész szikla fehér az ürüléküktől. S mi több, a guanó nemcsak fehér, hanem megfelelő szaga is van. A kormoránok halat esznek, a perui kormorán kimondottan csak a szardellát szereti. Később megjelennek a fókák is, nincs olyan sok belőlük, mint a madarakból, de így is elegen vannak, s egy-egy horkantással tudatják is ittlétük. Állítólag nagyon békés lények, s csak halat esznek. Láttunkra azonban az egyik fóka egy kormoránt ragadott nyakon, és addig verte a sziklához míg az kimúlt. Valószínűleg a kormorán is meg volt lepve, és hagyta magát megfogni, mert hát a fókák nem a legfürgébb teremtmények, s egy kormorán gyorsabban fel tud szállni. Mikor megkérdeztük útikalauzunkat, hogy mi is történt tulajdonképpen, azt mondta, hogy egy fiatal hím fóka erőbemutatót tartott a nősténynek arról, hogy ő milyen ügyes, erős.

Ha nem is voltunk a Galapagos-szigeteken, azért érdemes volt ide jönni. A dolgok pozitív oldalát nézve, tulajdonképpen e védett terület megteremtésével legalább két dolgot értek el: egy jelentős jövedelmi forrást teremtettek egy sivatag közepén, és ugyanakkor otthont hoztak létre egy jelentős madár-, illeve állatkolóniának. 

A Pitcairn-szigetek

A fő sziget vulkanikus eredetű, a Baktérítőtől pár kilométerrel délre, mintegy félúton a Panama-csatorna és Ausztrália között található. Kétnapi hajókázás a Húsvét-szigettől és egy jó hét hajóút Peru partjától. Méretei: 1,6x3,2 km, legmagasabb pontja pedig 347 m. A hozzá tartozó három sziget lakatlan korallzátony. Hivatalos neve: Pitcairn, Henderson, Ducie és Oeno szigetek, ez a világ legkisebb népességű, önálló közigazgatással rendelkező területe. Fővárosa Adamstown, a világ legkisebb fővárosa, mintegy 40-60 lakossal. Jelenleg az Egyesült Királyság utolsó csendes-óceáni tartománya. Minden lakott területtől távol van, és meglepő, hogyan tud annyi műanyag hulladék összegyűlni Henderson szigetén, mint amit a távolban láttunk. Semmi esetre sem a helybeliektől ered.

A közhiedelemmel ellentétben, a sziget első telepesei nem a HMAS Bounty 1789-ben fellázadt matrózai voltak, hanem polinéz telepesek. Hogy ezek hova tűntek a szigetről, nem tudni. A Bounty 1787. december 23-án indult Angliából, hogy aztán kenyérfaültetvényeket vigyen a nyugat-indiai rabszolgáknak Tahiti szigetéről. A hajó kapitánya, William Bligh tízhavi nehéz hajózás után megérkezett Tahitibe, ahol öt hónapot töltött, hogy begyűjtsön mintegy 1.000 kenyérfát. Ez az 5 hónap végzetes lett a hajó legénységének egy részére, mivel a 10 hónapos kemény utazás után úgy érezték, megérkeztek a paradicsomba. Meleg éghajlat, bőséges eledel és főleg a nők teljesen más erkölcse, viszonya a szexuális kapcsolatokhoz, mint Föld többi részén. Egypár nap után, miután Tahitiból útra keltek, Fletcher Christian vezetésével a legénység egy része fellázadt, és Bligh kapitányt hűséges embereivel, minimális élelemmel és vízzel egy nyitott csónakban útra tették. Szinte semmi esélyük nem volt, hogy partot érjenek, de a sors, vagy inkább Bligh kapitány tudása csodát tett, 6.500 km hajózás után földet értek.

Ismervén az akkori törvényeket, Fletcher Christian és követői cselekedetéhez hatalmas bátorság, vagy inkább egy jó adag felelőtlenség kellett, s ezt valószínűleg ők is tudták. Mint ahogy azt is, hogy nem telepedhetnek le Tahiti szigetén, mert ott az angolok megtalálják őket, és tettükért kötél jár. Tehát visszafordultak Tahitire készletekért (többek között édeskrumplit, csirkét, disznót), 6 polinéz férfit, 12 polinéz nőt s egy gyermeket vettek fel a hajóra. Ők, a lázadók 9-en voltak, s a Bounty a fedélzetén 28 személlyel elindultak Tahitiből egy olyan helyet keresni, ahol nem találják meg őket. Mintegy 4 hónapig nyugatra utaztak a Cook-, Tonga-, illetve a Fidzsi-szigetek felé. Utána visszafordultak, lévén hogy a Pitcairn-sziget megfelelt elképzeléseiknek, de nem ott volt, ahol a térkép mutatta. Egy kis kitartással és szerencsével végül 1790. január 15-én megpillantották. Lakatlan volt, helyzete a térképen helytelenül volt feltüntetve, megfelelt elvárásaiknak. Letelepedtek. És hogy ne fedezzék fel őket, a hajót, amivel jöttek, elégették. Az élet azonban nem volt könnyű. A földet elosztották a matrózok között, a tahitiak nem kaptak semmit, s az asszonyoknak is hasonló sors jutott. A lázadó matrózok kaptak egy-egy feleséget, a polinézek pedig közösen használták azt, ami megmaradt. Kezdetben a nézeteltérés, veszekedés napirenden volt, de aztán ahogy telt az idő, és kezdtek születni a gyerekek, az érzelmek lecsillapodtak. 1808. február 6-ig a sziget ismeretlen maradt. Ekkor egy amerikai bálnavadász hajó véletlenül felfedezte, de ez feledésbe merült. Végül 1814. szeptember 14-én ismét rájuk bukkantak, és a 25 évi elszigeteltség véget ért. Ekkor az eredeti lázadók közül már csak John Adams élt, a többi vagy meghalt, vagy megölték a bennszülöttekkel való összetűzésekben. A lakosság száma 1937-ben 233-ra nőtt, s ez volt a sziget legnépesebb éve. Nagy részük a lázadók, illetve a polinéz társaik utódai voltak, idegen nagyon kevés volt.

A sziget kicsi lett ennyi lakónak, és a lakosság lassan fogyni kezdett. Azonban látszólagos nyugalom volt a szigeten 1999-ig, mikor egy rendőri ellenőrzés alkalmából egy 15 éves leány szexuális visszaélésről panaszkodott az angol hatóságoknak. Hosszas kivizsgálás után megállapították, hogy egy íratlan helyi törvény szerint a 10-12 éves leányok már alkalmasak voltak szexuális életre, lévén ez polinéz szokás, és ők is részben polinézek. A kivizsgálás során a sziget férfilakóinak 1/3-a bűnösnek találtatott kiskorúak szexuális molesztálása, illetve erőszak miatt. Az ellentmondásos tárgyalásnak nagy visszhangja volt, de az elítéltek minimális büntetést kaptak. Két évvel az ítélethirdetés után egy elítélt sem volt már börtönben. Persze a pernek nem volt semmi jó hatása a sziget jó hírére, erkölcsére. 

A Panama-csatorna megnyitása után a Pitcairn-sziget sokat vesztett elszigeltségéből. Az erre járó hajók megálltak felfrissíteni tartalékaikat, s kereskedtek az itteni lakókkal.

Nem látogattuk meg a szigetet, mert valószínűleg egyszerűbb volt a bennszülöttek küldöttségét, kb. tíz embert felhozni a hajónkra. Egypár órát tartózkodtak fenn, és persze árut is hoztak. Volt ott képeslap, bélyeg, fafaragás, primitív ékszerek no meg az elmaradhatatlan pólók. Nem tudom, hogy csak a pólókat gyártották-e Guatemalában, vagy a Pitcairn-szigeti felírás is ott készült-e. Annak ellenére, hogy drága volt, a keletje talán annak volt a legnagyobb. No meg a helyi méznek, ami állítólag a legtisztább a világon. Ha ez így van, ez érthető, hiszen semmi szennyeződés nincs a szigeten. Igaz, Új-Zélandon se láttam semmilyen szennyeződést, ahol a manukaméz készül, és azt is a legtisztább mézként árusítják. De hát mindenki dicséri a maga portékáját. Ez legalább olcsóbb volt, mint a manuka.

Mint érdekesség, egy könyvecskét is árultak a sziget történetéről, de abban egy szóval sem említették a kiskorúak, illetve nők kihasználása körül felkavart vitát. Hát igen, nem keltette volna jó hírét sem a szigetnek, sem az angol birodalomnak, melynek része. 

Az Egyesült Királyság célul tűzte ki, hogy megnöveli az itt lakók számát 80-ra, de ez eddig nem sikerült, habár adományokat ígérnek azoknak, akik hajlandók letelepedni. Ma mintegy 50 állandó lakója van, de ez a szám évenként változik, s ezek nagy része Fletcher Christian leszármazottja. 

Nehéz megállapítani, melyik szigethez fűződik több legenda, a Húsvét- vagy Pitcairn-szigetekhez, egy azonban bizonyos: egyik sem szenved hiányt azokból. A Pitcairn-sziget mellett a Húsvét-sziget egy valóságos megapolisz a mintegy 6.000 lakosával, és napi repülőjárat is van a világ különböző részeire. A Pitcairn-szigetnek nincs röptere, és háromhavonta jön egy hajó Új-Zelandról tartalékokkal. Áramszolgáltatás naponta reggel 8-tól du. 5-ig van. Igaz, minden lakónak van legalább két fagyasztója, hogy a hozott tartalék elálljon 3 hónapot. Klímája ennek is szubtrópusi, s az itt lakók megtermelik a szükséges gyümölcs-, illetve zöldségfélék egy részét. Van egy kórháza, s az orvos jelenleg Új-Zélandról van egyévi szerződéssel. Így oldják meg a tanító-tanár szükségletet is, habár jelenleg összesen három tanulója van az iskolának.

(Folytatjuk)