Szabó Dániel egy új út kezdetén

Közkedvelt bábszínész az Ariel színház élén

Amint arról lapunkban is hírt adtunk, Szabó Dániel bábszínész személyében új igazgatója van a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínháznak. A május elején tragikus hirtelenséggel eltávozott korábbi intézményvezető, a bábszínházat negyedszázadig igazgató Gavril Cadariu helyébe lépő művésszel az új szerepkör kihívásairól, a meglévő értékek megőrzéséről és újak teremtéséről beszélgettünk.

– Mi motivált, hogy jelentkezz a Maros Megyei Tanács által meghirdetett versenyvizsgára, és hogyan éled meg az új helyzetet?

– Egyelőre elég ambivalens érzések kavarognak bennem. Főleg arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan fogom tudni összeegyeztetni az intézményvezetést a bábszínészettel, hiszen ezután is játszani fogok, az új évadban mindenképpen, de a továbbiakban sem szeretnék erről lemondani. Amikor az Ariel vezetőségében szóba került, hogy engem javasolnának az igazgatói tisztségre, mint fiatal, lendületes, két nyelven beszélő kollégát, az volt a legnagyobb kérdésem, hogy ugye, akkor nem kell a színpadot otthagynom, ugyanis továbbra is ez az, amit a legjobban szeretek. A későbbiekben persze elválik, hogy mennyire tudom hosszú távon ellátni mindkét feladatot.

– Egyből igent mondtál vagy tétováztál?

– Nem mondtam egyből igent, hanem nagyon gyorsan elkezdtem mérlegelni a pró és kontra érveket. Kisgyermekes családapaként azt is figyelembe kellett vennem, hogy mennyit kell majd feláldoznom abból az időből, amit eddig a családomra szántam. Persze a párommal is megbeszéltem az új helyzetet, ő pedig nagyon klasszul állt hozzá a dolgokhoz, teljes mértékben támogatott. Ami a színpadi játékot illeti, a kollégáim megnyugtattak, hogy annak idején Gabi is rendezett, sőt akár egy hétre is el tudott menni rendezni más társulatokhoz, mert az itthoni társulati tagok mindenben a segítségére voltak. Amúgy az intézményvezetésre való felkészülésben, a betanulásban engem is nagyon támogattak a kollégák. A gazdasági igazgatónk, Claudia Chibelean rengeteget dolgozott az utóbbi hónapokban, ugyanis ő látta el az ideiglenes intézményvezetői feladatokat. Nagyon hálás vagyok neki, ahogy a többi vezetőségi tagnak is – Orzán Ilona főkönyvelőnek, Székely Katalin művészeti vezetőnek – azért az emberfeletti munkáért, amit azért végeztek, hogy ne érezze a közönség, hogy nincs igazgatónk, gyakorlatilag fej nélkül maradt a bábszínház. Persze, közben megjött a vakáció, így nem voltak állandóan előadások, de ilyenkor folynak a háttérmunkák, az új évad előkészítése, az időpontok egyeztetése, illetve a felmerülő produkciós kihívások megoldása. 

Rálátni az egész rendszerre

– Az Ariel színház új igazgatójaként mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

– A menedzseri feladatok ellátása adminisztratív, logisztikai és egyéb szempontokból önmagában hatalmas kihívás, hiszen most kerültem életemben először egy kulturális intézmény élére. Eddig nem kellett költségvetéssel foglalkoznom, bár nyilván hozzánk is eljutottak ezzel kapcsolatos információk, például tudtuk, hogy éppen miért nincs pénz valamire, illetve hogyan kell ilyenkor alternatív megoldásokat keresni. Most viszont az egész helyzetet át kell látnom, még akkor is, ha nem a menedzser feladata mindent megoldani, és egy jó csapat van mellettem, amire sok mindenben számíthatok. Mindenesetre igyekszem minél hamarabb átnézni, megtanulni a törvényeket, illetve a belső működési szabályzatot, és a közeljövőben egy menedzserkurzusra is beiratkozom Bukarestben. Egy másik nagy kihívás, hogy a román társulat működését eddig nem tudtam úgy követni, ahogy a magyar társulatét, amit viszont elég jól ismerek. Gabi fantasztikus tudással és kapcsolatrendszerrel rendelkezett a román színházi élet terén, igyekszem átvenni ezt az örökséget, és ebben is számítok a kollégák segítségére. Persze a jelenlegi trendekhez is fel kell zárkóznom, hogy pontosan tudjam, mit szeretnek a nézők, milyen irányban neveljük őket, hiszen egy színház együtt nő a közönségével. Egy kicsit mi is tanulunk a nézőktől, és egy kicsit ők is alkalmazkodnak hozzánk. Gabinak is az volt az elve és a menedzsmenti stratégiája, hogy nem muszáj csak a megszokott dolgokat színpadra vinni, új formákkal, másféle színházi nyelvezettel is próbálkozni kell, és így apránként egymáshoz idomulunk a nézőinkkel.

Gyerekbarátibbá tenni a teret

– Az újításoknál maradva, mi az, amit megváltoztatnál az Ariel életében?

– Az egyik legnagyobb problémánk, amiről tudtam is, meg nem is, az, hogy nincs elég raktárhelyiségünk. Minden színházban – de nálunk, ahol két társulat is működik, különösen – sok a díszlet. Mivel igyekszünk minél színesebbé tenni a repertoárt, mindkét társulatunk 5-6 előadást tart készenlétben, és valamennyi előadásnak külön díszlete van, amit valahol tárolni kell. Az egyik raktárépületünk nagyon közel van, éppen a székhelyünkkel átellenben, viszont nem elég nagy, és úgy látom, hogy a bérleti díja is elég drága. A helyhiány miatt a bábszínház épületében sok teret raktárként kell felhasználni. Ezt a problémát szeretném, amennyire lehet, minél hamarabb megoldani, hogy akár támogatást kérve, akár pályázati úton vásárolhassunk az intézménynek egy új raktárhelyiséget. Így a meglévő tereink visszakaphatják az eredeti rendeltetésüket, a konferenciaterem például újra konferenciateremként működhet, és a ruhatárat, illetve a körülötte levő részt is újra felszabadíthatjuk és ruhatárként használhatjuk. Egy gyereksarkot is kialakíthatnánk, hogy színesebbé, barátságosabbá tegyük a kis nézőink számára a teret, sőt akár a stúdióterem melletti várótermet is feldobhatnánk, hiszen ide 4 év alatti kisgyermekekkel szoktak jönni a szülők, és amíg bejöhetnek a terembe, le lehetne foglalni a toporgó, visítozó apróságokat. Persze ezekkel az elképzelésekkel kapcsolatban vannak bizonyos megszorítások, hiszen a székhelyünk műemlék épület, tehát a struktúrán nem lehet nagyon sokat változtatni, a berendezésen viszont annál inkább. Bizonyára összedugjuk majd a fejünket, hiszen mindkét társulatban sok kreatív ember dolgozik, és valószínű, hogy házilag is meg tudjuk valósítani ezeket az elképzeléseket, ha pedig nem, akkor külső segítséget kérünk. A másik dolog, amit megoldanék, apróságnak tűnhet, de számomra fontos. Minden bábszínházban, ahol megfordultunk, valahol az előtérben ki vannak téve a társulati tagok fényképei, a nézők számára láthatatlan műszaki személyzetet is beleértve. Úgy gondolom, hogy ők is megérdemlik, hogy a közönség megismerje őket, ezért szeretném, ha nálunk is lenne egy ilyen fotósorozat a két társulat minden tagjával, és természetesen Gabi képével, hiszen ő, a szellemiség, amit képviselt, továbbra is velünk marad. 

Gyermekopera, tantermi előadás, western mesejáték

– Beszéljünk egy kicsit az Ariel színház új évadáról, a várható bemutatókról.

– A magyar társulattal nemsokára elkezdjük A varázsfuvola című gyermekopera előkészítését Király István rendezésében. Ez egy egészen új műfaj a társulatunk életében, így színészként félelemmel vegyes izgalommal nézek elébe a próbafolyamatnak. Természetesen nem a teljes Mozart-művet visszük színpadra, csak bizonyos részleteket úgy, hogy az előadás élvezhető legyen a kis közönség számára, viszont az eredeti zene és librettó felhasználásával. A bemutató tervezett időpontja november 3. Ezután máris nekifogunk Gyevi-Bíró Eszterrel egy tantermi előadás színpadra állításának. A darab munkacíme: Atya, fiú. A premiert december 13-ra tervezzük. Ugyanakkor Halasi Dániel is jön hozzánk rendezni ebben az évadban Szabó Attilával, aki a tervezett darab – egy westernszerű mesejáték – dramaturgja lesz. Emellett tervben van egy közös projekt a pécsi Bóbita Bábszínházzal. Amennyiben a pályázatuk nyertes lesz, Bonczidai Dezső kollégám a pécsi társulattal és a miénkkel is meg fog rendezni egy előadást. A román társulatnál még nincs minden előadás leszögezve, de ott is valószínűleg három bemutató lesz ebben az évadban a felújított darabok mellett: az Óz, a nagy varázsló Apostolache Zeno rendezésében, továbbá Alina Nelegának egy felnőttelőadása az Underground-program keretében, Oana Leahu rendezésében pedig Az óriásretek című mesejáték, de ez még nem biztos. 

– Milyen előadásokkal indítjátok az évadot?

– Szeptember 21-én, szombaton délelőtt 10 órakor az Erdélyi Mesterségek Ünnepén a Bonczidai Dezső rendezte, felújított Vándor Miska című vásári bábjátékot adjuk elő a várban. A Nyomda utcai székhelyünkön októberben kezdődik az évad, a szintén felújítás alatt levő A varázstükör című előadást játsszuk. Felújításra kerül Cseke Péter kollégám Kerekerdő közepében című egyéni darabja is, ami ezután stúdiótermi előadás lesz. 

– Vannak-e tervben a közeljövőben kiszállások?

– Egyelőre a román társulatnál van több vendégszereplés kilátásban, szeptember végén Ploieşti-re mennek a Jancsi és Juliskával, a későbbiekben pedig a Păcalăt viszik a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu színházba. Az Ariel két társulatának közös táncszínházi produkcióját, a GGworldot Kolozsváron mutatjuk be. Jövőre Békéscsabára volt meghíva a János vitéz, a részletek még nincsenek leszögezve, de én szeretném, ha ott bemutathatnánk, mert nagyon közel áll a szívemhez ez az előadás. 

Új energiák, partnerkapcsolatok

– Szükség van-e jelenleg fiatal, pályakezdő bábszínészekre az Arielnél?

– Egyértelműen szükség van. Jelenleg minden hely be van töltve a társulatnál, de dolgozunk azon, hogy az elkövetkezőkben legalább egy, de akár két fiatal férfiszínészt is fel tudjunk venni. Mindig örülünk a Művészeti Egyetemről szakmai gyakorlatra érkező hallgatóknak, akikkel szerepszerződést kötünk. 

– Milyen más intézményekkel alakítható még ki az elkövetkezőkben partnerkapcsolat?

– Megkerestek a marosvásárhelyi állatkerttől, hogy az idei Mikulás-programjukban szerepeljünk egy nonverbális előadással, ezt nagyon jó ötletnek tartom. Tudomásom szerint a Filharmónia igazgatója, György Levente is szívesen együttműködne velünk, természetesen erre is nyitott vagyok. Ami a határon túli kapcsolatokat illeti, nagyon jó az együttműködésünk a már említett pécsi Bóbita Bábszínházzal, és a Budapest Bábszínházzal is jóban vagyunk, többször meghívtak a fesztiváljaikra. Ez nyilván azt is magával vonja, hogy olyan kiváló magyarországi rendezők jönnek hozzánk színpadra állítani egy-egy előadást, mint Vidovszky György, Bartal Kiss Rita, most pedig a dramaturgként érkező Szabó Attila. Ugyanakkor Gabinak és Alinának köszönhetően az Ariel benne van egy páneurópai projektben, ami drámaírást és rendezést is magában foglal. Ennek a partnerségnek olasz-, franciaországi és szerb színházak is tagjai. Mindenképpen szeretnénk folytatni vagy akár továbbfejleszteni Gabinak ezt a tervét.

János vitézes elindulások

– Mi az az útravaló, amit a bábszínház korábbi igazgatójától kaptál, és mindenképpen megőriznél?

– Gabi az emberek embere volt. Nagyon alázatosan, tisztelettudóan vezette az intézményt, ezt minden megnyilvánulásában érezhettük. Azokon a gyűléseken, amelyeken közérdekű információt osztott meg mindkét társulattal, nemcsak románul, hanem magyarul is elmondta, bár tudta, hogy értjük, amit románul mond. Szinte mindig mosolyogva jött be a színházba, mindig mindenkinek köszönt, megkérdezte, hogy vagyunk. Mindig lehetett rá számítani, és ha valamilyen problémával küszködtünk, megpróbálta megoldani. Én is ezt a vonalat szeretném követni, bár én egy más személyiség vagyok, és ha megfeszülök, akkor sem leszek soha Gabi, de remélem, hogy ezt nem is várja el senki tőlem, még akkor sem, ha sok mindenben majd hozzá hasonlítanak. Ez elkerülhetetlen, ha valaki 25 évig egy intézmény élén volt. Nem könnyű tehát a dolgom, de igyekszem másképpen kompenzálni azokat a dolgokat, amikben Gabihoz képest hátrányban vagyok.

– 2023 márciusában óriási vállalás volt egyedül előadni Petőfi János vitézének teljes szövegét. Úgy érzem, a szeptember 23-án életbe lépő igazgatói kinevezésed is egyféle János vitézes elindulás.

– Nem vagyok egy törtető típus, így az életembe mindig felkérés formájában jöttek az új kihívások. A János vitéz esetében is a rendező, Barabási Olga elmondta, hogy rám gondolt, aztán megkérdezte, hogy elvállalom-e a feladatot. De az Ariel színházhoz való kerülésem is hasonlóan történt, az akkori tanárom, mostani kollégám, Szőlősi-Pénzes Szilárd noszogatott, hogy jöjjünk. Érdekes módon akkor is a János vitéz volt az első előadás, amiben két évfolyamtársammal játsztunk. Az igazgatói tisztség megpályázását is egy lehetőségként élem meg, ami azt szolgálja, hogy egyrészt bizonyítsak, másrészt segítsem azt a közösséget, amelytől olyan sokat kaptam. Nem mindenkinek adatik meg, hogy ilyen fiatalon egy jól működő intézmény élére kerüljön, és egy jó dolgot könnyebb továbbfejleszteni.