Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Igencsak heves és vehemens reakciókat váltott ki a politikumból az Európai Bizottság jelentése, amelyben mindenekelőtt az igazságszolgáltatásra gyakorolt politikai nyomást, illetve a korrupció visszaszorítására tett erőfeszítések lassúságát kifogásolta, felszólítva a kormányt és a parlamentet, szabaduljanak meg a korrupciógyanús vagy összeférhetetlenséggel vádolt miniszterektől, a parlament pedig ne akadályozza a nyomozószervek és az igazságszolgáltatás munkáját azzal, hogy nem szavazza meg a korrupciógyanús, eljárás alatt álló képviselők/szenátorok mentelmi jogának megvonását.
Az Európai Bizottság azonban nem állt meg a politikusoknál, a jelek szerint korlátozná a véleményszabadságot is. Ugyanis az európai hivatalosságok „intézkedéseket” ajánlanak azok ellen az újságírók ellen, akik, úgymond, „nyomást gyakorolnak az igazságszolgáltatásra és az állam más intézményeire”. A „probléma” megoldására sajtótörvényt javasolnak.
A politikusok, természetesen, nem fogadták kitörő lelkesedéssel a rájuk vonatkozó passzusokat, viszont akadtak, akik igencsak szívesen vennék a sajtó megzabolázását. Holott a demokrácia egyik legnagyobb vívmánya a szólás- és véleményszabadság volt. Amellett, hogy egyrészt előzmény nélküli az Európai Bizottság ilyetén javaslata egy ország irányába, a sajtószabadság korlátozása ellentmond a demokrácia összes szabályainak.
Aki alaposabban tanulmányozza az EB-jelentést, rájön, hogy több sebből is vérzik a szájkosarat szorgalmazó „ajánlás” indoklása. Ugyanis nehezen elképzelhető, hogy egy újságíró nyomást tudna gyakorolni az igazságszolgáltatásra egy demokratikus jogállamban, annál nehezebben Romániában, ahol mindent a politikum ural. Az úgynevezett „nyomásgyakorlás” legfeljebb abban merülhet ki, hogy a média felfedi az állam intézményeiben észlelt rendellenességeket.
Érdekes a sajtótörvényt szorgalmazó kitétel azért is, mert tudni kell, hogy az unió legtöbb országában nem létezik ilyen sajtózabolázó. Ráadásul, emlékezzünk vissza, a magyar médiatörvény elfogadásakor – tévedés ne essék, nem a magyar médiatörvény mellett állok ki, sőt – az EB illetékesei még azt is megkérdőjelezték, hogy egy ilyen törvényt megalkotó országnak egyáltalán van-e helye az Európai Unióban. A romániai sajtóval szemben pedig más mércét alkalmaz.
Egy ilyen törvény, bármennyire is megengedő lenne, mindenképpen korlátok közé szorítja a véleményszabadságot. Mert végül is mi a sajtó szerepe? Az, hogy rajta tartsa a szemét a dolgokon, bírálja, azaz kritikus szemmel figyelje a döntéshozó hatalom, a parlament, a végrehajtó hatalom, a kormány és az alárendeltségébe tartozó intézmények tevékenységét, rámutasson a visszásságokra, netán visszaélésekre. A kérdés, hogy az EB szerint miért nem teheti meg ugyanezt az igazságszolgáltatásban tapasztalt szabálytalanságok esetében?
Persze, baj van akkor, ha az újságíró törvénybe ütköző módon álhíreket, rágalmazásokat terjeszt. Ez azonban nem általánosítható: egyes újságírókról lehet szó, az pedig a kompetens szervek dolga, nem utolsósorban az igazságszolgáltatásé, hogy ezeket felderítse, és esetről esetre a törvényeknek megfelelően büntesse.
De ettől addig, hogy törvénnyel zabolázzuk meg általában a sajtót, hosszú az út.